Karnevál Szardínián


„Ha olyan karnevált akarsz látni, amilyen nincs még egy az egész földön, menj Mamoiadába, ahol Szent Antal napján kezdődik, s meglátod majd a faálarcos csordát, a néma és leigázott csordát, a legyőzött véneket és a győztes fiatalokat, a szomorú karnevált, a hamvak karneválját, mindennapos történetünket, az epével és ecettel fűszerezett örömöt, a keserű mézet.”

Salvatore Cambosu: Miele amaro (Keserű méz)

Már csak néhány nap, és beköszönt a nagyböjt. Az utolsó napokban, farsangvasárnaptól húshagyókeddig azonban még csúcsra jár a farsang, amelyet különösen archaikus módon ünnepelnek Szardínia falvaiban. Ezek között is mindenekelőtt Barbagia világtól elzárt hegyvidékén, amely kulturálisan egyfajta sziget-a-szigeten, s ott is elsősorban Mamoiada falujában.

Mamoiada Szardínia egyik legöregebb települése. Közelében, a Sa Oche e Su Ventu kettős barlangban tárták fel a sziget egyik legrégebbi, húszezer éves emberi lakóhelyét, s a falu alatt a sziklába vájt hatalmas sírkamrákat már a Kr.e. 6. évezredben használták. A középkorban a minden várostól távol eső, nehezen megközelíthető hegyvidéket a katolikus egyház sem tudta igazán elérni: a falu környékén egyetlen szerzetesi közösség sem telepedett meg, ami kivételes dolog Szardínián, és egyetlen temploma is a falutól távol eső, kicsi Szent Kozma és Damján pásztortemplom volt. Ez is magyarázhatja ama igen ősi karneváli és tavaszköszöntő termékenység-rítusok fennmaradását, amelyek sok ezer éve az egész Mediterráneumban elterjedtek voltak, de ma már leginkább csak a Balkán hegyi falvaiban – no meg a mohácsi busójárásban – találjuk meg továbbélő maradványaikat.


A mamoiadai karnevál január 16. éjszakáján, Szent Antal ünnepén kezdődik, amikor az egész Mediterráneumban tüzeket gyújtanak és maskarások vonulnak fel. A mamoiadai felvonulások főszereplőinek két fajtája a mamuthones és az issohadores. Az előbbiek valamiféle ősi állat vagy természeti erő jelképeiként fekete birkabőrbe öltöznek, fekete fa álarcot és fekete kendőt viselnek, s hátukon húsz-harminc kilónyi rézcsengőt – „sa carriga” – hordoznak, csontból készült nyelvvel, amelyek kísérteties robajjal követik lassú, ritmikus vonulásukat. Az utóbbiak piros-fehér reneszánsz – vagy ahogy itt mondják, „török” – ruhában, többnyire fehér álarcban kísérik őket, kezükben lasszóval, amellyel igyekeznek a nézők közül is minél többet behúzni a menetbe. A felvonulás a falu főterén gyújtott máglyánál ér véget, ahol minden résztvevőt és nézőt a hagyományos szárd szalonnás babbal vendégelnek meg, s az egész falu szárd körtáncot – ballu tundu – jár a tűz körül.

Ma indulunk a karneválra. Ezt a rövid híradásunkat még csak a mamoiadai Maszkmúzeum farsangi kiadványának képeivel tudjuk illusztrálni. Húshagyókedd estéjén, azt reméljük, már saját képeket posztolhatunk az ünnepről.



Tenores di Bitti: Ballate a ballu tundu (Körtánc). Az Ammentos (1996) albumról

mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1 mamoiada1


Nincsenek megjegyzések: