A vörös falitábla


Lemberg, Petróleumlámpa Kávézó a reneszánsz örmény házban, ahol 1853-ban egy lengyel és egy magyar patikussegéd feltalálta a világító olajat. A kávézó négy emeletét a századfordulós galíciai olajmezők fotói, újságkivágásai, részvényei, használati tárgyai díszítik. Az üveggel fedett legfelső emeleten, ahonnét szabad kilátás nyílik Lemberg öreg háztetőire, a falon a szovjet korszak jellegzetes munkahelyi tűzoltó-táblája vörösre festett vödörrel és lapáttal. „Tudjátok, miért volt annak idején csúcsos a tűzoltóvödör feneke?” kérdezi András. „Hogy el ne lopják. Mert így semmi másra nem lehetett használni.”

Kutaiszi, Grúzia, a városi múzeum belső udvara, régi grúz szőlőtaposó káddal

Abastumani, Dél-Grúzia, a szovjet időkben pékséggé átalakított, majd pusztulni hagyott örmény templom belseje

Gelati, királyi kolostor



Mama o shenma. A zarzmai kolostor és énekiskola szerzetesei

gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati gelati


A századik év


A vár alatti régi örmény-zsidó negyedben megbúvó kis örmény templom zsúfolásig megtelt ezen a reggelen. Sokkal többen vannak, mint egy rendes vasárnapi misén. Grúzia déli, örmények lakta vidékét nem sújtotta az 1915-ös népirtás, de sokan menekültek ide a törökországi mészárlások túlélői közül. Utódaik ma a világon szétszóródott örményekkel együtt emlékeznek meg arról, hogy száz éve, 1915. április 24-én Konstantinápolyban letartóztatták az örmények 250 vezetőjét, s ezzel kezdetét vette az Oszmán Birodalom több milliós örmény lakosságának kiirtása illetve elüldözése.

Tizenkét-tizenhárom éves lány jön oda hozzám, hatalmas sötét szemekkel, rendkívül választékos angolsággal szólít meg: „Azt szeretném kérdezni, Sir, mit gondolnak Európában arról, ami velünk történt? Van, aki elismeri, hogy volt örmény népirtás?” „Persze. Európában majdnem mindenki tudja és elismeri ezt.” „Nagyon-nagyon köszönöm, Sir”, mondja áhítattal.

Az öreg pap hosszan, nyugodtan beszél. Az akhaltsikhei örmény dialektusban szóló prédikációból csak foszlányokat értek, országok, népek, személyek neveit, és az újra meg újra ismétlődő „metz yeghern” „a nagy gonosztett” kifejezést, ahogyan az örmények a népirtást nevezik. Az emberek feszülten figyelnek, bólogatnak. „Miről beszélt?” kérdezem a mise végén. „Hogy nem szabad elfelejtenünk, ami történt, de felül kell emelkednünk rajta, és nem szabad gyűlölnünk azok utódait, akik ezt tették velünk.”


Mise az akhaltsikhei örmény templomban

armenianmass armenianmass armenianmass armenianmass armenianmass armenianmass armenianmass armenianmass armenianmass armenianmass armenianmass armenianmass armenianmass armenianmass armenianmass armenianmass armenianmass


Szentgyörgynapra



Tegnap este Nikortsminda 11. századi királyi kolostorának Szent György-ikonja előtt. A régi grúz hagyománynak megfelelően Szent György nem a sárkányt, hanem Diocletianus császárt győzi le.


აღდგომასა შენსა (Aghgdomasa shensa) A Te feltámadásod. A zarzmai kolostor és énekiskola szerzetesei

Szőlőskertek a nikortsmindai kolostor közelében, a khvanchkarai borvidéken, tegnap délután

Háború


A lembergi Öreg Oroszlán könyvkiadó néhány éve van a piacon, s azóta néhány csodaszép gyerekkönyvet adott ki a modern lembergi könyvekre jellemző szép, szürreális illusztrációkkal. Az első – amelyet hamarosan bemutatunk – éppen a kiadó névadójáról, Lemberg címerállatáról szólt, az öreg oroszlánról, aki a város nagy örömére egzotikus látogatókat fogad padlásszobájában, s míg végigkísérjük útjukat a pályaudvartól Lemberg főteréig, a város varázslatos utcácskáival és házaival is megismerkedünk.

Az Öreg Oroszlán más, Lemberghez és Ukrajnához kötődő könyveket is kiad. Tavaly jelent meg az a képeskönyv – szintén bemutatjuk majd –, amely a Majdant magyarázza el a gyerekeknek régi ruszin motívumokon alapuló képekkel. Idén pedig az a könyv, amely azt mondja el, mi a háború, és hogyan lehet szembeszállni vele.

A könyv 2015-ben elnyerte a Bologna Ragazzi Award különdíját, s ebből az alkalomból a kiadó riportot készített a két szerzővel, Romana Romanyshynnel és Andrij Lesivvel.

A háború, mint előző bejegyzésünk mutatja, ma, száz évvel a Galíciát elpusztító nagy háború után, újra aktuális Ukrajnában. A szerzők szerint azonban a könyv nem csak erről a háborúról szól.

„Sok könyv-ötletünk van, amelyeket folyamatosan írunk erre a papírra itt a falon, aláhúzással, kiemeléssel, felkiáltójelekkel jelölve prioritásukat. A háború témája soha nem szerepelt ezen a papíron. A háborúról csak nagyszüleinktől hallottunk, vagy más országokról szóló hírekből. Mindezek a szörnyűségek távol voltak, s úgy tűnt, soha nem érnek el ide. De a dolgok megváltoztak Ukrajnában. Másfajta prioritások léptek előtérbe, újra kellett gondolni az értékeket. Hirtelen mindazok a történetek, amelyeket szemtanúk más háborúkról meséltek, a mi országunkban is valósággá váltak. Ez a könyv a háborúról természetes módon tükrözi azt, ami történik. De a könyv nem csak a mi ukrajnai háborúnkról szól, nincs rá semmilyen adatszerű vagy földrajzi utalás. Minden egyszerű jelképekre épül benne, amilyen a fény és a sötétség, a virágok és a gyomok, a vékony papír és az éles fém. A jelképek nyelve világos, univerzális nyelv, független a geográfiától.”


A Háború, amely megváltoztatta Rondót


A város, amelyet Rondónak hívtak, különleges volt. A levegő tiszta volt és áttetsző, mintha a legfinomabb fényből lett volna. És lakói is valamennyien különlegesek és törékenyek voltak. Virágokat neveltek, kerteket és parkokat gondoztak, fantasztikus házakat építettek, beszélgettek a madarakkal és a növényekkel, szerettek énekelni, rajzolni és verset írni. És örültek neki, hogy Rondóban élnek. De a legjobban három barát szerette Rondót: Danko, Zirka és Fabian. Rondóban mindenki ismerte őket.



Danko teste vékony volt és áttetsző, és ragyogó, mint a gyertya. Legfényesebben a szíve világított. Gyakran járta a város utcáit ős-velocipédjén, kedvenc filmjeinek zenéjét dúdolva. A kormányon kosár lógott, benne vastag atlasz növények, virágok és fák régi metszeteivel.


Mozart: Rondo alla turca. Fiona Vilnite átirata vonósnégyesre

Fabian régi kincskeresők leszármazottja volt, éles szaglással és látással. Olyan könnyű volt, hogy a legkisebb szellő is felemelhette és messze vihette volna, ha nem lóg a nyakában egy ezüst medál „F” betűvel. A medál súlyos volt és tömör, és Fabian soha nem vetette le a nyakából, annyira ragaszkodott a földhöz és Rondóhoz.

Zvirka repülni tudott. Fent szárnyalt az égen, és bonyolult aerobatikai mutatványokra is képes volt. Papír szárnyaival a legmagasabbra repült, s ott teleírta őket útijegyzeteivel és vázlataival. Mert mindennél jobban szeretett utazni.



Rondo híres volt gyönyörű virágairól. A főtéren állt a város kincse és büszkesége, az üvegház. Ebben gyűjtötték össze a legritkább virágokat és a növényeket a bolygó legtávolabbi tájairól. De ami a legmeglepőbb volt: ezek a virágok énekelni tudtak.

Az üvegházban gyakran rendeztek koncertet, amelyek műsorán mindig szerepelt Mozart Rondója. A város minden sarkából összejöttek, hogy élvezzék ezt a hihetetlen látványosságot. És minden reggel, amikor a nap felkelt, a virágok elénekelték a város himnuszát, büszkén emelve fel fejüket a fénybe.



Danko minden nap még napfelkelte előtt elkerekezett az üvegházhoz, mert szerette énekkel kezdeni a napot. A virágokkal együtt. Mindenki másnál jobban értett a virágokhoz. Figyelt rá, hogy jól érezzék magukat, legyen elég vizük és fényük. Gondosan tanulmányozta az atlaszt a latin nevekkel, mert meg akarta érteni, melyik virágnak mire van a leginkább szüksége.

Ebéd után Danko gyakran a sarki kávéházban találkozott Fabiannal, ahol megbeszélték a friss híreket. Aztán elmentek meglátogatni Zvirkát. Noha sosem lehettek benne biztosak, hogy otthon találják, mert Zvirka gyakran repült távoli utakra, és napokig nem látták a városban.

Ez a nap éppolyan volt, mint bármelyik másik Rondóban. A város lakói dolguk után siettek. Danko barátjához tartott, mert tudta, hogy Zvirka éppen hazaérkezett egy utazásáról, és sok új történetet és képet hozott. A nap ragyogott, a madarak és a virágok énekeltek. Minden olyan volt, mint mindig…

Hirtelen minden elcsendesedett. A városon végigsöpört a hír:



A VÁROSUNKBAN HÁBORÚ VAN!


Rondo lakói nem tudták, ki az a Háború. A semmiből jött, feketén és rettenetesen. Üvöltve és fogcsikorgatva kúszott a város felé, romokat, zűrzavart és sötétséget hagyva maga után. Minden, amit megérintett, sűrű, áthatolhatatlan sötétségbe hullt. De a legrettenetesebb az volt, hogy útján fekete virágokat hintett el, száraz, tüskés gyomokat, amelyek hangtalanok és illat nélküliek voltak. Azonnal kikeltek a földből, sűrű dzsungellé nőttek, és eltakarták a napot. És fény híján Rondo törékeny és védtelen virágai fakulni és fonnyadni kezdtek. Nem volt már erejük a fény felé emelni fejüket. És ami a legrosszabb, nem is énekeltek többé.


Danko, Zirka és Fabian, noha törékenyek, de bátrak voltak. Kivonultak a Háború ellen. Először megpróbáltak beszélni vele, megkérni, hogy álljon odébb. De a Háború ügyet sem vetett rájuk, csökönyösen haladt tovább, és szörnyű gépezete támadásba lendült. Tüzes szikrákat szórt, és éles köveket hajított szerteszét.


Az egyik kő a mellén találta el Dankót, épp a szíve fölött, és testén hatalmas repedés keletkezett. A szikrák elérték Zirkát, és átégették papírszárnyait. Fabian előtt pedig kinőtt egy fekete virág, és átszúrta a lábát.

A Háború senkit sem kímélt.



A három barát akkor megpróbált a Háborúval az ő nyelvén beszélni. Zirka és Fabian összegyűjtötték a város fölött repülő köveket és szögeket, és visszahajították őket. De ez nem állította meg a Háborút. Danko úgy gondolta, hogy a Háborút úgy állíthatnák meg, ha jobbá tennék a szívét. De hiába, mert a Háborúnak nem volt szíve.

A három barát kétségbeesetten nézte, ahogy a Háború elpusztítja törékeny világukat. A város lakói egymás után tűntek el. Egyre kevesebb volt a remény, hogy a Háború valaha is eltávozik. A valaha ragyogó és zsibongó utcák kiürültek. És egyre kevesebb volt a fény.

Így ment nap nap után. A Háború rendületlenül haladt előre, fekete virágokat hintve szerteszét, és a három barát igyekezett továbbra is védelmezni a várost.



Danko továbbra is eljárt az üvegházba, amelynek ablakait elsötétítették, és a néhány túlélő virág bágyadtan és csöndesen álldogált a sarokban.

Egy alkalommal, amikor a sötétség már olyan sűrű volt, hogy Danko alig tudta megtalálni az utat, megpróbálta megmenteni legalább ezeket az utolsó virágokat velocipédjének fényével. Felállította a velocipédet, lámpáját a virágokra irányította, és tekerni kezdett.

Amint a fény a virágokra hullt, azok magukhoz tértek, és sápadt színük elevenné vált. Danko egyre sebesebben pedálozott. A fény egyre nagyobbra nőtt. Aztán Danko elkezdte énekelni a város himnuszát, amelyet oly rég nem hallottak már Rondóban. Ahogy az első versszak végére ért, az egyik virág felemelte a fejét, és elkezdett vele énekelni. Aztán a második és a harmadik is. Aztán már egy tucatnyian énekelték kórusban a himnuszt.

És Danko megértette: a Háború megrettent, mert egy tucatnyi virág mindennek ellenére tovább énekelt, mert még a legvékonyabb fénysugár is gyengítette a sötétséget. Így hát, hogy megállítsák a Háborút, az egész közösségnek meg kell építenie a Fény nagy gépezetét, amely elűzi a sötétséget és megmenti az éneklő virágokat!



A három barát azonnal munkához látott. A város többi lakója is egymás után jött segíteni nekik, és hamarosan Rondo főtere egyetlen nyüzsgő hangyabollyá vált. Mind összefogtak a közös ügyért, és olyan jól dolgoztak, ahogyan csak tudtak. A város úgy működött, akár egyetlen jól összehangolt óramű.


Zirka felderítő repüléseket végzett, szárnyaira rajzolta az ellenséges tábor elhelyezkedését és felírta rá a kikémlelt adatokat. Fabian, mint a legjobb kincskereső, alkatrészeket gyűjtött a Fénygéphez. Danko pedig beszerzett egy nagy könyvet a mechanikáról, és abból irányította a gépezet megépítését.


Amikor a gép elkészült, mindannyian elfoglalták helyüket, s vezényszóra tekerni kezdtek. Pedálok százai, kerekek ezrei kezdtek egy ütemben forogni – s a gépezet beindult. Fény árasztotta el az utcákat. Danko, Zvirka, Fabian és a város minden lakója a virágokkal együtt énekelte Rondo himnuszát.


Mozart: Rondo alla turca. Charlie Parra del Riego gitár-átirata


A Háború megtorpant, aztán lassan foszlani kezdett a gép által sugárzott fényben. Minél erősebb volt a fény, minél hangosabban szólt a himnusz, annál gyorsabban tűnt el a Háború, s vele együtt a sötétség, és a tüskés fekete virágok is.

Rondo addig énekelte a himnuszt, amíg az utolsó fekete virág is eltűnt, és a sötétség utolsó maradéka is eloszlott.

Ez volt a győzelem!



A fekete virágok helyén vörös pipacsok nőttek ki a földből. A Háború előtt Rondóban különféle színű pipacsok nőttek, rózsaszínűek, sárgák, lilák, fehérek, de egyetlen piros sem volt. Most viszont egyetlen pipacs sem volt más színű, csak piros.


De sajnos nem lehetett mindent helyreállítani. Danko áttetsző testén és szívén ott maradtak a repedések, Zirka szárnyain az égésnyomok, és Fabian ettől fogva sántított az átszúrt lábára.

A város lakói is másokká lettek. Mindenki szomorú emlékeket őrzött a háborúról, amely megváltoztatta Rondót. És a várost beborította a mindenfelé növő piros pipacsok sokasága.*

(* A pipacs 1914 óta az egész világon a háborúban elesettek jelképe.)



Mozart: Rondo alla turca. Az eredeti zongoradarab Daniel Barenboim előadásában



Húsvét a temetőben


Lembergben a húsvét nemcsak az élők, hanem a halottak ünnepe is. Ahogy orthodox vidéken másutt is, a családok ilyenkor felkeresik halottaik sírját, közösen imádkoznak és esznek az előző nap szentelt ételből.

A Łyczakowski temető Lemberg legrégebbi fennmaradt temetője. 1788-ban nyitották, miután II. József bezáratta a városfalakon belüli temetőket, s azóta egyfajta lengyel pantheonnak számít. Itt nyugszik számos lengyel művész, tudós és arisztokrata, és az 1830-31-es és 1863-as felkelés halottai. És a temető délkeleti sarkában, külön parcellában azok a „sasfiókok”, akik az 1918-20-as galíciai ukrán-lengyel polgárháború idején a magára maradt Lwówot védték a független ukrán hadsereggel szemben, míg a lengyel haderő Piłsudski vezetésével Bugyonnij és Sztálin vörös hadseregét verte vissza Varsó alól. Az 1924-ben épített hősi temetőben hosszú sorokban álló fehér kereszteken fiúk és lányok nevei olvashatók, egyik sem volt idősebb húsz évnél. Húsvétkor ide nem jön senki, de a friss virágok és lengyel zászlók gyakori látogatókról tanúskodnak.

lyczakowski1 lyczakowski1 lyczakowski1 lyczakowski1 lyczakowski1 lyczakowski1 lyczakowski1 lyczakowski1 lyczakowski1 lyczakowski1 lyczakowski1 lyczakowski1 lyczakowski1 lyczakowski1 lyczakowski1 lyczakowski1

A lwówi lengyelek 1945-ös kiűzése után a hősi temető is pusztulásnak indult. Az emlékműveket ledöntötték, a sírok nagy részét tankkal pusztították el. Csupán 2005-ben, miután a lengyelek olyan szilárdan támogatták az ukrán „narancsos forradalmat”, kapott engedélyt Lengyelország a nekropolisz helyreállítására. Közben azonban az ukránok is felállították a maguk hősi temetőjét a lengyel közvetlen szomszédságában. Legmagasabb pontján Szent Mihály arkangyal áll oszlop tetején kivont karddal, s a temetőben egymás mellett sorakoznak az 1918-as független ukrán hadsereg, az 1941-es Galicsina ukrán SS-hadosztály, Bandera nemzeti hadserege és a szovjetek ellen 1955-ig harcoló ukrán partizánok emlékművei és valódi vagy jelképes sírjai. Ezeket egész évben koszorúzzák nemcsak a családtagok, hanem az ukrán hadsereg, cserkészek, és hazafias egyesületek is.

lyczakowski2 lyczakowski2 lyczakowski2 lyczakowski2 lyczakowski2 lyczakowski2 lyczakowski2 lyczakowski2 lyczakowski2 lyczakowski2 lyczakowski2 lyczakowski2 lyczakowski2 lyczakowski2 lyczakowski2

A hősi temetőben tavaly újabb, harmadik parcellát nyitottak, amely ma a Łyczakowski temető leggyorsabban bővülő része. Ide temetik az ország keleti határának védelmében elesett kiskatonákat. A legtöbb síron még frissek a temetői koszorúk. Húsvét vasárnap szinte minden sírnál van látogató, családok, barátok, sokan katonaruhában, többen két-három sírt is végigjárnak. Az első megrendülésen már túl vannak, száraz szemmel, gépiesen végzik a sírlátogatás rítusait. Nem beszélnek, és nem is esznek a magukkal hozott húsvéti kosárból, csak a sírra helyeznek egy-egy kalácsot, félbevágott tojást, bárányt formázó süteményt.

lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3 lyczakowski3


Húsvét Lvivben



A lembergi orthodox templomot az Istenanya elszenderülésének (Uspeńska/Успенська) tiszteletére emelték, de a városban csak „az oláh templom” (Wołoska/Волоська) néven emlegetik, mert első változatát Alexandru Lăpușneanu moldvai fejedelem finanszírozta 1547-49 között. Miután ez 1571-ben leégett, a város orthodox kereskedőinek vallásos társulata, az Uszpenszka Orthodox Testvériség építtette újjá 1574-től kezdve a mai formájában.

A társulatot, amely a város orthodox nyomdáját és iskoláját is működtette, Lwów rutén, görög és moldvai kereskedői alapították az 1530-as években, hogy jobban ellenállhassanak egyfelől a moszkvai pátriárka beolvasztási kísérleteinek – a későbbi Ukrajna orthodox egyháza ekkoriban független volt Moszkvától, s közvetlenül a konstantinápolyi pátriárka alá tartozott –, másfelől a lengyel katolikus egyház uniós törekvéseinek, amely 1596-ban az orthodox egyház egy részéből létrehozza majd a Rómával egyesült görögkatolikus egyházat. A második templom legfőbb mecénása is moldvai fejedelem volt, Ieremia Movilă, annak a Petro Mohylának az apja, aki, mint már írtunk róla, kijevi metropolitaként egy nyugatias műveltségű rutén orthodox egyház megteremtésén fáradozott, s egyedülálló kísérletét csak Nagy Péter oroszosító intézkedései szakították félbe.

Nem csoda, hogy a templom külsejében is eltér az orosz templomtípustól. Hatvanöt méter magas harangtornya, amelyet építtetője, Konsztantinosz Korniaktosz krétai kereskedő után Korniakt-toronynak neveznek, olasz reneszánsz városi tornyokat idéz, s faragványai is reneszánsz mintákat követnek. Az egykori függetlenségi törekvéseknek megfelelően ma újra az önálló ukrán orthodox egyházé, amely háromszor támadt fel, 1921-ben, 1942-ben és 1990-ben, s amelyet a moszkvai patriarchátus nyomására máig egyetlen más orthodox egyház sem ismer el.

woloska1 woloska1 woloska1 woloska1 woloska1 woloska1 woloska1 woloska1 woloska1 woloska1 woloska1

Nagypéntek délután az orthodox és görögkatolikus templomok oldalkápolnájában felállítják a kereszten meghalt Krisztus sírját, amelyet a hívők egész éjjel hosszú sorokban látogatnak. Másnap pedig a város minden családja ukrán népviseletbe öltözve vonul ki a ruszin fatemplom-skanzenbe, ahol reggeltől estig tart a kis kosárkákban magukkal hozott ételek megáldása. Ezeket a megszentelt ételeket eszi majd a család az éjjeli feltámadási mise és körmenet után, vasárnap reggel. Még a szállodai svédasztalra is raknak ki szentelt kalácsot és tojást.


Ételszentelés a lembergi skanzenben, 2015. április 11.


woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2

Az orthodox templomban fél tizenkettő tájban kezdenek gyülekezni az emberek. Szőnyegekkel terítik be a kőpadlót, kiosztják a feltámadási zászlókat. A szertartás nem sokkal éjfél előtt kezdődik a szentsírnál, ahonnét hamarosan felemelik, és az ikonosztáz mögé viszik a halott Krisztust ábrázoló leplet. Éjfélkor hatalmas ujjongás közepette hirdetik ki Krisztus feltámadását, s megindul a körmenet Lemberg utcáin át. A főkapuhoz érünk vissza, amelyet évente csak egyszer, ilyenkor nyitnak ki az örömhírt hozó pátriárka felszólítására. Mi egy órakor megyünk el, de a helyi tévén látom, hajnali négyig tart a mise.


Orthodox körmenet és feltámadási himnusz, Lemberg, 2015. április 11.

woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3 woloska3