Szent Nino és a misztikus fény

Samtavro-kolostor fala, szemközt Szent Nino egykori cellájával

„Az én szemeim elhomályosultak, és ti látjátok a fényt?” Ők így válaszoltak: „Látjuk, a nap ragyogó fényét.”

Szent Nino (წმინდა ნინო) (Kolastra, 296 k. – 338 k.) ünnepét a grúz egyház, minthogy annyira kiemelkedő szentjeként tiszteli, kétszer is megüli az évben. Először január 27-én, majd másodszor a mai napon, június 1-én.

Szent Nino Konstantinápolyból érkezett Grúziába (vagy ahogy akkor hívták, Ibériába), hogy keresztény hitre térítse az országot. A hagyomány szerint a kappadókiai Colastrából származott, s egyes források Szent György rokonának tartják. Neki tulajdonítják Nana királyné, majd III. Mirian ibériai király, s ezzel egész Grúzia megtérítését.

Szent Nino képe egy dél-grúziai falusi templomban

„Látom, leányom, hogy erőd felér a nőstény oroszlánéval, amely hangosabban üvölt minden más állatnál, s a nőstény saséval, amely magasabbra repül a hímnél, s szemgolyójába befogadja az egész égboltot, mint egyetlen gyöngyöt, s mint a tűz keres táplálékot magának, s ha megtalálta, összecsukja szárnyát, és egyenesen rácsap. Legyen a te életed is ilyen, a Szentlélek vezetésével!” (ქართლის ცხოვრება, 47).

A hagyomány szerint a király vadászat közben egy sűrű, sötét erdőben eltévedve csak azután talált rá a helyes útra, hogy „Nino Istenéhez” imádkozott.

„Amikor Mirian király vadászni indult, egy erdő sűrűjében, fényes nappal a nap úgy elsötétedett, hogy sötétség borult a földre. A király kétségbeesetten hívta segítségül isteneit, Armazt és Zadent, de hiába. Akkor eszébe jutott Nino megfeszített Istene, s tőle kért segítséget, és fényesség támadt: Nino Istene visszaadta a napnak világosságát.” Arsen szerzetes változata ehhez még hozzáteszi: „Mirianra hirtelen nagy sötétség szállott, a földre zuhant, és nem folytathatja útját. Vadásztársai továbbra is látták a nap ragyogó világosságát, és tovább haladtak, míg a király megbénult, különös vakság szállott rá, rémület és halálfélelem fogta el.”

A vadászat jelenete a mchetai székesegyház Szent Oszlopán

Ahogy az Isteni színjátékban, a sötét erdő az élet – és Iberia/Kartli királyság – jelképe, amely híján van Krisztus fényének, amelyet a nap fénye jelképez. Hiszen Miriam király és országa mindeddig sötétségben éltek, minthogy a hamis istenekbe vetették bizalmukat.

A valódi fényre való megtérés lehetővé teszi számukra, hogy lássák az éjféli napot, „az igazság napját az éjszaka közepén”:

Nel mezzo del cammin di nostra vita
mi ritrovai per una selva oscura,
ché la diritta via era smarrita.

Ahi quanto a dir qual era è cosa dura,
esta selva selvaggia e aspra e forte,
che nel pensier rinova la paura!

Tant’è amara che poco è più morte;
ma per trattar del ben ch’i’ vi trovai,
dirò de l’altre cose ch’i’ v’ho scorte.

Io non so ben ridir com’i’ v’intrai,
tant’era pien di sonno a quel punto
che la verace via abbandonai.
Életünk útjának feléhez érve
sötét erdőben találtam magam,
mert elvétettem a helyes utat.

Jaj, fájdalmas dolog elmondani,
milyen volt az a tüskés, vad vadon
elfog a félsz, ha csak eszembe jut:

majdnem oly keserű, mint a halál!
De hogy beszámoljak a jóról is,
mit ott találtam, mindent elmesélek.

Hogyan jutottam oda - nem tudom,
annyira álomittas voltam akkor,
mikor az igaz ösvényről letértem.

(Dante Alighieri, Pokol I, 1-12. Nádasdy Ádám fordítása)

Megtérésének pillanatában Szent Pál is ragyogó fényt lát:

„Történt azonban, hogy útközben, amikor Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban hirtelen nagy világosság áradt rám az égből. Leestem a földre, és szózatot hallottam, amely azt mondta nekem: ‘Saul, Saul miért üldözöl engem?’ Én pedig így feleltem: ‘Uram, ki vagy?’ Ő azt válaszolta: ‘Én vagyok a Názáreti Jézus, akit te üldözöl.’ Akik velem voltak, látták ugyan a világosságot, de nem hallották annak szavát, aki velem beszélt. Erre én megkérdeztem: ‘Mit tegyek, Uram?’ Az Úr pedig azt mondta nekem: ‘Kelj fel, és menj Damaszkuszba. Ott megmondják majd neked mindazt, amit tenned kell.’ Mivel azonban a ragyogó fény következtében nem láttam, a kísérők kézen fogva vezettek, s így értem Damaszkuszba. Egy bizonyos Ananiás nevű férfi, aki félte Istent a törvény szerint, s akiről az ott lakó zsidók mind jó véleménnyel vannak, felkeresett, és mellém állva azt mondta nekem: ‘Saul testvér, láss!’ Abban a pillanatban megláttam őt. Ő pedig így folytatta: ‘Atyáink Istene előre kijelölt téged, hogy megismerd akaratát, meglásd az Igazat, és szavait a saját szájából halld. Tanúskodni fogsz mellette minden ember előtt azokról a dolgokról, amiket láttál és hallottál. Most pedig miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, és hívd segítségül az Ő nevét!” (ApCsel, 22,6-16)

„Aki képtelen volt meglátni a fényt a nappal közepén, képessé vált meglátni azt az éjszaka sötétjében is. […] Ez az a szellemi fény, amely világosságot ad, amely felragyogtatja a valódi napot. Ez ama nap fénye, amely behatol Kartli »északi országába«, azaz a szellemi napnak híján lévő, a bűn sötétje által elárasztott országba, »ahol a bűn köde a magas hegyek csúcsait is ellepi«.

„[Szent Nino] Urbnisi városának közelében találkozott azokkal, akik a pogány isteneket tisztelték: ezek a tűz, a kő, a fa megszemélyesítései voltak. Csatlakozott a társasághoz, amely Mchetába ment, a nagy városba és a királyok székhelyére, hogy eladják áruikat, és Armaz istent imádják. »Könnyeket ontottam, és Istenhez fohászkodtam«, mondja Nino, »mert láttam, hogyan vész el az északi ország, amelytől a sötétség elragadta a fényt« […] Nino a sötétségben élő nép miatti aggódásban az ő emberré lett Istenéhez fordul, hogy mutassa meg nekik az igazi fényt.”

Szent Nino cellája az egykori mchetai királyi kertben, ma a Samtavro-kolostor kertjében

A grúziai hegycsúcsok képe egyszersmind az itteni, kereszténység előtti kultuszhelyekre és istenszobrokra is utal, s ezért lepi el csúcsaikat, a keresztény üdvtörténet nézőpontjából, a hamis hit köde.

És így történt, hogy

„az imádság befejeztével nyugaton nagy szél kélt, rettenetes mennydörgés támadt, szörnyű felhők jelentek meg az égen, s megindultak arrafelé, ahol a bálványszobrok álltak. A népen nagy rémület vett erőt, s futásnak eredtek. A felhők megnyíltak, s jégeső támadt. A bálványszobrokat porrá zúzta, s a szél a port szétszórta a hegyek között. Csupán Armaz sisakjának rubintja maradt meg. Amikor a vihar lecsillapult, Szent Nino sértetlenül találta meg azt. Felvette, és Mcheta ősi városába vitte, amelyet a megtérés bölcsőjének szántak. Így zúzták szét a régi Kartlit régi isteneivel együtt, ám mindazonáltal továbbra is megmaradt, hiszen nem pusztultak el még a bálványszobrok, amelyeket ki-ki lelkében emelt.”

Nem véletlen, hogy Szent Nino Kartli megtérítésének kezdetén a Mcheta fölött álló magas hegyen állítja fel az első keresztet, amelyet maga kötözött össze két szőlőtőből tulajdon hajával.

„Szent Nino keresztje” a dél-grúziai hegyvidéken, és az általa állított első kereszt helyén emelt Jvari (Szent Kereszt) temploma


Ezt követően a király 327 körül hivatalos vallásnak hirdette meg a kereszténységet. Ezáltal Grúzia lett a második keresztény ország (az örmény királyság, 301 k. után).

„Szent Nino ezalatt elment arra a helyre, ahová a szent fát ültették. Hat napon át imádkozott Kartliért, s a hetedik napon visszatért Mchetába. Így ismételte meg a hatnapos teremtés művét, újjáteremtvén a haldokló országot. Megérkezvén a király kertjében vett szállást magának. Ragyogó kert volt, közepén fával, ágain ezer madárral. A kert valódi jelentése azonban csak akkor tárul fel, amikor Szent Nino a Szentlélek sugallatára megnevezi a kert élőlényeit. A fa az élet fája lesz, a madarak az Éden madarai, akik megfürödnek az élet vizében, az élet füvével táplálkoznak, s azt hirdetik, hogy a samotche Szent Nino tulajdonává vált. A régi grúz nyelvben a სამოთხე szó egyaránt jelentett kertet és paradicsomot. A király kertje így Szent Nino jóvoltából paradicsomkertté vált.”

(Valamennyi jelöletlen idézet G. Shurgaia Santa Nino e la Georgia c. könyvéből származik)

Húsvéti körmenet a mchetai székesegyházban, épp egy hónapja

Nincsenek megjegyzések: