Bale!


Andreának, születésnapra
Bale. Sok nyelven jelent valami jót: perzsául igent, spanyolul okét (vö. latin valet), isztriai horvátul egy kétezer éves gyönyörű kisvárost, olasz lakói nyelvén Vallét, amelyet a római legionáriusok annak idején in valle alapítottak, egy völggyel beljebb a tengerparttól, a legfontosabb isztriai római kikötő, Pola védelmére a Karszt hegyeiből hisztérikusan támadó hiszterekkel szemben. A városka azóta felvette a kereszténységet, hol ellenállt, hol engedett az uszkok kalózok ostromának, megörökítette Casanova ittjártát egy emléktáblán, és valahogy elkerülte a foibe, a Tito partizánjai által karsztbarlangokba lőtt olasz lakosság rettenetét. Alapjában semmi se történt.

bale1 bale1 bale1 bale1 bale1 bale1 bale1 bale1 bale1 bale1 bale1 bale1 bale1 bale1

A középkori falak labirintusának közepén a Castel áll, az egykori római őrtoronyból lett középkori vár, körötte két gyűrűnyi római utcával, az egész nem lehet több száz méternél. Ahol a külső gyűrűből a Borgo, a külváros felé elágazik az út, ott áll a térképen 27-es számmal jelölt Szent Ilona templom, jellegzetes olasz gótikus kápolna, torony nélkül, háromszögű homlokzattal.


Hanem ezen az olasz kisvárosokban megszokott homlokzaton valami nagyon szokatlant látunk.


A kereszt és a hatágú csillag együttese számos útikönyvírót kergetett már reménytelen talmudi spekulációkba. Fehér György Isztriája, és az aranyszájú Szarka Sándor, az útikönyv-frázisok felülmúlhatatlan zsonglőre Horvát tengerpart-ja egyaránt szentül állítják, hogy az imaházat katolikusok és zsidók évszázadokon át közösen használták, innen a kettős jelzés.


Ezt azonban csak olyasvalaki állíthatja, aki személyesen nem használt már sem katolikus, sem zsidó imaházat. Túl azon, hogy a középkorban a keresztények többnyire még egyazon városban sem szívesen viselték el a zsidókat, hát még egyazon templomban, s a zsidók sem örömmel énekelték volna a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlenegy-et olyan helyen, ahol minden jelképben ennek káromlását látták, hogyan ünnepelhették volna például pészachot, amikor még a magánházakat is meg kell tisztítani minden erjedésre hajlamos gabonától, olyan helyen, ahol az oltáriszentségnek állandóan ott kell lennie a kenyér színe alatt?


Azonkívül a Jewish Encyclopedia szerint Baléban soha nem éltek zsidók. Az isztriai városi tanácsok öt helyen – Isolában, Piranóban, Rovignóban, Polában és Vegliában – engedélyezték egy-egy vagyonos család letelepedését pénzkölcsönzés céljára, ám a 17. századtól kezdve az isztriai polgárság által felállított „monti di pietà”, azaz zálogházak fokozatosan átvették a szerepüket, s ez a kevés számú zsidó is Triesztbe vonult vissza a félszigetről.


A Mazsikével bóklászunk a középkori város utcáin, le vagyunk nyűgözve ettől a kis ékszerdoboztól, és próbáljuk megfejteni a liturgikus talányt. A katedrálisban éppen mise kezdődne, de késik, mert én tartom fel a sekrestyében a papot. „Mit tud erről?” „Az az igazság, én nem vagyok idevalósi, a szomszéd városból járok át misézni. De nekem is feltűnt már. A hívek azt mondják, azért tették rá a Dávid-csillagot, mert Szent Ilona zsidó volt.” Elkéri az e-mail címemet, hogy utánajár, és értesít a megfejtésről.


E-mailt még nem kaptam, s nem volt szívem megmondani, hogy Szent Ilona császárné nem volt zsidó. Ha történetileg nem is helytálló, ha liturgikusan lehetetlen is a dolog, talán mégis jobb, ha a helyi lakosok szemében Jézus Krisztus és Szűz Mária mellett egy harmadik zsidó is erősíti a keresztények és zsidók összetartozását.

bale2 bale2 bale2 bale2 bale2 bale2 bale2 bale2 bale2 bale2 bale2

Templom a lőtéren


Boletice temploma a legrégibb ma is álló románkori templom Dél-Csehországban. Tornya és hajója a 12. század végén épült, négyszögű, keresztboltozatos presbitériumát száz évvel később emelték az eredeti félköríves apszis helyén. 1410 és 1420 között a presbitérium északi oldalához önálló kápolnával is felérő pompás hálóboltozatos sekrestyét építettek, minden bizonnyal ugyanaz a prágai Hans kőfaragó – a cseh szakirodalomban Jan Staněk –, aki 1407 és 1410 között III. Rosenberg Henrik költségén a český krumlovi Szent Vitus-templom hálóboltozatát és a boleticeihez hasonló sekrestyéjét is készítette, mindkettőt a késő gótika híres prágai építőmestere, a prágai Szent Vitus-székesegyházat, a Károly-hidat, Karlštejn várát vagy a kutná horai Szent Barbara-templomot építő Peter Parler útmutatása alapján. A boleticei falusi templom ilyenformán e mesterművek unokatestvérének tekinthető.

A boleticei templom sekrestyéjének hálóboltozata

Mindez arra utal, hogy Boletice temploma nem egyszerű falusi templom volt. És valóban: a templomot és a környező birtokokat a dél-csehországi művészet nagy mecénása, II. Přemysl Ottokar király adományozta 1263-ban az általa ekkor alapított Zlatá Koruna ciszterci kolostornak, néhány kilométerrel Český Krumlov alatt a Moldva mentén. Az új birtokosok valószínűleg aktívan használták a kolostoruktól nem messze fekvő templomot: a pompás sekrestyén kívül erre utal a megnagyobbított, szerzetesi használatra alkalmas szentély is, amelyben az 1991-es restauráláskor 14. századi freskókat tártak fel. A korabeli biblia pauperumok kompozícióit követő krisztológiai ciklus az északi falon kezdődik az Angyali Üdvözlettel, s a déli falon zárul az Utolsó Ítélettel, amelyen egy ciszterci szerzetes figurája is kivehető az üdvözültek körében. Ugyanakkor a nyugati karzatra kívülről, önálló toronyban felvezető északi csigalépcső, és a karzaton kiképzett gótikus ülőfülkék világi kegyúrra is mutatnak: ez minden bizonnyal II. Rosenberg Ulrich volt, akinek Zsigmond császár és magyar király 1420-ban zálogosította el Zlatá Korunát annak minden birtokával együtt. Bőkezű mecénásról tanúskodnak az egykori gótikus oltárok 1390-1450 között készült darabjai is, a védőszent Szent Miklós képmása, Szent Katalinnak az internacionális gótika „szép Madonnáit” utánzó szobra, a Madonna a gyermekkel, és a feszület, amelyről Krisztus képmását – a garamszentbenedeki korpuszhoz hasonlóan – a nagypénteki szertartás után levették és úrkoporsóba fektették.

polletitz2 polletitz2 polletitz2 polletitz2 polletitz2 polletitz2 polletitz2 polletitz2 polletitz2 polletitz2 polletitz2 polletitz2 polletitz2

A templom ugyanakkor a környék plébániatemplomául is szolgált. Bejárata éppen azért került a megszokott déli helyett az északi oldalra, mert arrafelé feküdt a falu. A hajó déli oldalát valaha hatalmas Szent Kristóf-freskó borította, amelyet felirata szerint „1623 hat Walburga Jungfrau aus Hörwitzl malen lassen”, a szomszédos Hörwitzlben/Hořičkyban élő Walburga rendelt meg 1623-ban.

Boletice az 1920-as években. A már említett Josef Seidel krumaui/krumlovi fényképész felvétele

Mindezt a közeli kájovi búcsújáróhely 750. évfordulójára tavaly megjelent 750 let Kájova c. monográfia Boleticéről szóló fejezetéből tudom: a falu ugyanis ma Kájov községhez tartozik.


Kájovból nem mutat útjelző tábla Boletice felé. A térképen túl csupán a keskeny Boletická utca neve sugallja, hogy jó irányban járunk. Az út a falun túl is ugyanolyan keskenyen folytatódik, s csakhamar véget is ér, legalábbis számunkra.


Az egymást követő táblák megálljt parancsolnak. Zárt katonai zónához értünk, a Boleticei Katonai Körzet határához, ahová az angol és a (hibás) német szöveg szerint tilos, a cseh szöveg szerint engedélyhez kötött a belépés.

A Boleticei Katonai Körzetet az 1950. július 1-én kiadott rendelettel hozták létre hadgyakorlatok, illetve esetleges csapatösszevonás céljára itt, az osztrák és bajor határ közelében. A Krumlovtól nyugatra fekvő hegyvidék jelentős részét magában foglaló, közel 300 négyzetkilométeres zárt körzet létrehozásához negyvennyolc községet kellett felszámolni. Ezek túlnyomórészt német lakosságát már 1945-46-ban elűzték, illetve deportálták, s 1949 folyamán a kevés itt maradt vagy betelepült csehet is kitelepítették innen, a településeket pedig lerombolták. A falvak között volt Beníkovice (Penketitz), Bezděkov (Pösigl), Bílovice (Pilletitz), Bláto (Benetschlag), Boletice (Polletitz), Břevniště (Tussetschlag), Chlumany (Chumau), Dětochov (Tichtihöfen), Dolany (Dollern), Dolní Brzotice (Böhmdorf), Hořičky (Hörwitzl), Horní Brzotice (Perschetitz), Hostínov (Hossen), Hvozd (Hochwald), Jablonec (Ogfolderhaid), Kovářovice (Schmieding), Květná (Blumenau), Květušín (Quitosching), Lomek (Haidl), Loutka (Reith), Lštín (Irresdorf), Maňávka (Böhmisch Haidl), Míšňany (Meisetschlag), Mladoňov (Plattetschlag), Nová Víska (Neudörfel), Nový Špičák (Neu Spitzenberg), Ondřejov (Andreasberg), Osí (Schönfelden), Otice (Ottetstift), Petrov (Peterbach), Podvoří (Podwurst), Polečnice (Neustift), Polná na Šumavě (Stein im Böhmerwald), Pražačka (Pragerstift), Račín (Ratschin), Sádlno (Zodl), Šavlova Lhota (Schlagl), Skelná Huť (Glashütten), Stará Huť (Althütten), Starý Špičák (Alt Spitzenberg), Střemily (Richterhof), Strouhy (Graben), Svíba (Schwiegrub), Třebovice (Siebitz), Vitěšovice (Kriebaum), Vítěšovičtí Uhlíři (Kriebaumkollern), Vlčí Jámy (Wolfsgrub), Vražice (Proßnitz), Zadní Bor (Hinterhaid), Zlatá (Goldberg), valamint számos tanya, malom és más kisebb település.

Mapire: Polletitz és a környező falvak a harmadik osztrák-magyar katonai felmérés (1877-1880) térképén, illetve ma az Open Street Map térképén. A rózsaszínnel satírozott terület a katonai zóna. Kattints a képre!

polletitz3 polletitz3 polletitz3 polletitz3 polletitz3 polletitz3 polletitz3 polletitz3 polletitz3 polletitz3 polletitz3 polletitz3 polletitz3 polletitz3 polletitz3 polletitz3 polletitz3 Az eltűnt csehországi falvaknak szentelt Zaniklé obce a objekty po roce 1945 – Verschwundene Orte und Objekte nach 1945 szájtról

„Hogyan lehet bejutni a boleticei templomhoz?” kérdezem a kájovi búcsújáró templomban a nővért. „Hát… talán a tanácson lehetne engedélyt kapni.” Átkísér az önkormányzatra. Az önkormányzat azonban péntek délután már zárva van.

Egy óra múlva a másik szomszéd község, Chvalšiny/Kalsching reneszánsz főterén járunk. Ez már valóságos város Kájovhoz képest, még múzeuma is van egy tekintélyes reneszánsz lábasházban, a böhmerwaldi barokk faúsztató csatornarendszer – amellyel az Alpok másik oldalára, a Dunáig úsztatták fel meg le a fát! – tervezője, Joseph Rosenauer mérnök szülőházában. Hátha a múzsák otthonában többet tudnak arról, hogyan jutnak be a katonai területre azok, akiknek a templomról készült fotói fel-felbukkannak a neten. A jegyárusító néni örömmel fogad. Google-mailboxából előkeres egy e-mailt, amelyet csak néhány hete küldött szét a katonai körzet parancsnoksága, a turistaidényben megszaporodott illegális behatolási kísérletek miatti tájékoztatóul, hogyan juthatnak be legálisan turisták a körzetbe. Szombaton és vasárnap a hadgyakorlatok szünetelnek. Ezért ilyenkor a körzet „A” zónájába, kizárólag gyalog vagy biciklivel, engedély nélkül is szabad a belépés.


Másnap reggel hatkor gyalogosan indulok Kájov határából. Három kilométer múlva sorompóhoz érek. A sorompót kezelő Rumcájsz-külsejű katona kíváncsian néz rám. „Magyar művészettörténész vagyok, a boleticei templomot jöttem megnézni.” Magától értődően tessékel tovább, nyilván mindennapos vendég errefelé az ilyen.

A zónában a főúton már biciklis útjelzések is vannak a szombat-vasárnapi látogatóknak, de a mellékutakra letérni tilos. Hamarosan eljutok a főparancsnokság harckocsi-akadályokkal védett kettős épületéhez. Itt állt az 1930-ban 57 német lakosú Dollern/Dolany.

polletitz4 polletitz4 polletitz4 polletitz4 polletitz4 polletitz4 polletitz4 polletitz4 polletitz4 polletitz4 polletitz4 polletitz4

Az út innen emelkedni kezd az egykori Boletice felé. Egyre szebb kilátás nyílik a krumlovi hegyvidékre. Az út mentén kifosztott kápolna: 1990 után rakták rendbe, s egykori képe helyett Neumann 1913-as „Szent Cirill és Metód megtéríti a cseheket” c. képének, a cseh nép-nemzeti romantika alkotásának másolata látható celofán alatt. Az egykori falu határában azonban még áll, igaz, már felirat és kereszt nélkül, a Szent Hubertusnak, az erdőjárók német vidéken tisztelt védőszentjének szentelt kápolna. És innen nézve már kibukkan a fák közül a Szent Miklós-templom tornya is.

polletitz5 polletitz5 polletitz5 polletitz5 polletitz5 polletitz5 polletitz5 polletitz5 polletitz5 polletitz5 polletitz5 polletitz5

Az aszfaltútról a kék jelzésű út tér le a templomdomb irányában. Igazi Majmok bolygója-feeling: az autót hetven éve nem látott beton utat már visszahódította a természet, benőtte a moha és a cserje, s részben elnyelte a mocsár. De gyalogtúrázót sem sokat láthatott, mert kitaposott út sincs rajta. Térdig érő nyirkos aljnövényzetben gázolok, reménytelenül csapkodom a böglyöket és szúnyogokat.

A fák között régi négyoldalas szentkép-oszlop tűnik fel. Jó helyen járok. Az egykori út a dombra visz fel. Kőfalak romjai, egykori házak, iskolaépület, temetőfal. Az erdő, amelyet a 90-es évekig még irtottak, ma már mindent benőtt. Az út végén, a templom előtt harckocsi-akadályok.

polletitz6 polletitz6 polletitz6 polletitz6 polletitz6 polletitz6 polletitz6 polletitz6 polletitz6 polletitz6 polletitz6 polletitz6 polletitz6

A templomkert kő kapuján 1666-os évszám. A kapun belépve jobbra német feliratú sírkő talapzata, rajta mécses. Több más sírkő is hever a kertben, de felirat már nincs rajtuk, csak egyiken egy 1918-as évszám, a másikon két egykori fénykép helye, két szem ürege. A templom körüli néhány métertől eltekintve mindent derékig benőtt a gaz, közte elvadult egykori kerti növények, sásliliom, apró szemű finom málna.

polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7 polletitz7

Polletitz temploma a falu kiürítése és lerombolása után még hosszan érintetlenül állt a szigorúan zárt katonai körzetben. A 60-as évek elején, a csehszlovákiai enyhülést követően azonban fosztogatók kezdték járni a körzetet. A templomba is többször betörtek, gótikus és barokk műtárgyakat raboltak el, s amit el nem vittek, jórészt összetörték. 1964-ben ezért a megmaradt műtárgyakat – a fent látható szobrokat és a barokk oltárok, padok és bútorok maradványait – négy különböző múzeumba szállították, a templom harangját a lužnicei plébános kérte „kölcsön”. 1967-ben a már kiürített templomban forgatta František Vláčil az Údolí včel (A méhek völgye) című kosztümös filmjét, amely egy elképzelt történelemmel, templomos lovagokkal, várurakkal, remetékkel tölti meg a Böhmerwaldnak a németek elűzésével kiürült középkorát. A fanatikus ritter, Armin von Heide itt keresi fel a papot, hogy tudtára adja, hogy barátja, Ondřej bűnben él tulajdon mostohaanyjával a vlkovi, azaz farkaslaki várban (valójában a kuklovi kolostorban, lásd a fenti térkép felső szegélyét). A film öt percen át, 1:18:10-től 1:23:42-ig mutatja az ekkor már üres templom belsejét. Az Istentől elrugaszkodott berendezés a gagyi töviskoszorúkkal és gagyi rózsafüzérekkel, és főleg a katalán románkori szobrokat utánzó, de inkább afrikai totemekre hajazó gagyi oltárfigurákkal a gagyi oltárokon a sekrestyében és a hajó két oldalán, ahol középkori templomban oltár soha nem állhatott, mind filmes kellék. De maga a templom glatt kóser.


Az 1968-as szovjet megszállás után a katonai zónának ezt az osztrák határhoz legközelebb eső részét a szovjet hadsereg sajátította ki magának. Ettől kezdve a cseh hatóságoknak nem volt beleszólása a templom sorsába. 1989-ben a templomot rettenetes állapotban vették át a kivonuló szovjet csapatoktól. Valóban a huszonnegyedik órában kezdtek hozzá 1991-ben a felújításhoz. Hogy milyen kezdőpontról, azt jól mutatják Monudet (fekete-fehér) és gemaerz (színes) fotói 1990-ből, valamint egy 2007-es koncert képei a templombelsőről, amelyet az átvétel állapotában konzerváltak.


polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1 polletitz1


A templom előtti tisztásról még egyszer körbenézünk a gyönyörű és néptelen hegyvidéken. Kezünkben egy fénykép és egy leírás, amely segít elképzelni, mit láthattunk volna ugyaninnen hetven évvel ezelőtt. A szerző, Engelbert Schwarzbauer (1877-1960) teológus, akit a száműzöttek a Böhmerwald legnagyobb katolikus papjaként búcsúztattak nekrológjában, a szomszédos Hörwitzlben/Hořičkyben született és Boleticében járt iskolába. Száműzetése tizenkettedik évében, és halála előtt két évvel tekintett végig képzeletben szülőföldjén, a kitelepített németek Glaube und Heimat folyóiratába írt egyik utolsó cikkében. Írását a német eredeti híján csehből fordítjuk magyarra, a böhmerwaldi német irodalomnak szentelt Kohoutí kříz / ’s Hohnakreiz / a Kakaskereszt  szájtról.

Engelbert Schwarzbauer alábbi írásának illusztrációja, Glaube und Heimat 1958/5, 216.

„Az előttem fekvő fényképen Polletitz (Boletice) temploma látszik, s tőle balra Polletitz falu egy része. Jobbra, gyalogosan alig öt percre fekszik Dollern (Dolany), a bischofteinitzi (Horšovský Týn) községi iskola hitoktatója, Anton Feyrer szülőfaluja. A kép jobb szélén Krenau (Křenov) falu néhány háza látszik: ez már Gojau (Kájov) plébániájához tartozik. A háttérben fenségesen magasodik a Schöninger (Kleť) hegye a Josefsturmmal (Josefská vež), a krumauiak (Český Krumlov) kedvelt kirándulóhelyével. Krenau és a Schöninger között a völgyben fekszik a képen nem látható Losnitz (Lazec), ahol a höritzi (Hořice) passiójátékok messze földön ismert Krisztusa, Johann Bartl iskolamester meglátta a napvilágot. Észak felé haladva három kilométerre van Kalsching (Chvalšin) valaha bájos városkája, az azóta sajnos elhunyt Ottomar Rausch dékán egykori székhelye. Ez a munkamániás atya nem csupán a lelki gondozást végezte odaadóan, de szenvedélyesen kutatta a régió történetét is, s minden ezzel kapcsolatos adatot gyűjtött. Közeli barátjaként tudom, hogy nagyon szerette volna feldolgozni és egy kötetben közzétenni mindazon jeles személyiségek életrajzát, akik hozzájárultak az ő szeretett Kalschingjának felvirágzásához, vagy onnét származtak. Szinte elkészült már elődje, a mindenki által nagyra becsült Gerschtenkorn dékán, vikárius és tanfelügyelő életrajzával, akinek portréja a plébániai levéltárban volt. Róla beszélték, hogy a polletitzi iskolában tett tanfelügyelői látogatásain olykor a következő verset íratta fel egy diákkal a táblára:

Polletitz
du bist ein wahrer Edelsitz
Kalsching liegt zu deinen Füßen,
von dort aus wir dich freundlich grüßen.
Polletitz/Boletice,
igazi nemes település vagy te,
lábadnál fekszik Kalsching/Chvalšin,
ahonnét melegen üdvözlünk téged.

A kájovi Feigl atya, Polletitz egykori plébánosa itteni vizitációi során igen dicsérte és rendkívüli ünnepélyességgel tudta recitálni ezt a mondókát. És Polletitz, a valamikori királyi birtok valóban nemes település volt.

Nemcsak Kalschingból, de Németországból is melegen üdvözli a ma magányos és elhagyatott egykori Polletitzet, valamennyi egykori lakóját, s minden egykori kalschingit is az egykori dékán, Schwarzbauer.”

A polletitzi iskola egykor és ma


Éljen a nyár

A mai berlini ócskapiacról



floh1 floh1 floh1 floh1 floh1 floh1 floh1 floh1 floh1 floh1


floh2 floh2 floh2 floh2 floh2 floh2 floh2 floh2 floh2 floh2


floh3 floh3 floh3 floh3 floh3 floh3 floh3 floh3 floh3 floh3 floh3 floh3 floh3 floh3 floh3 floh3 floh3


Temető a Moldva partján



A reneszánsz Csehország leghatalmasabb főúri családja, a Rosenbergek az ország déli részén, a Moldva felső folyása mentén építették ki tartományúri hatalmukat. Český Krumlovból, a család egyik székhelyéről elindulva az út a Moldva mély völgyében kanyarog fel – azaz délnek – Rožmberk várához, a család másik székhelyéhez, s onnan tovább Vyšší Brodra, az általuk alapított pompás ciszterci kolostorhoz. Az utat kétoldalt kísérő fenyőerdő szálfái között látni, ahogy a Moldva, itt még keskeny hegyi folyó, a napfényben csillogva, zúgva, hegyi patakocskákat magába gyűjtve fut lefelé, vízesésein raftingosok és kajakosok siklanak le egymás után hosszú sorokban.


Ha az ember változatosságra vágyik, mindjárt Krumlov után, Větřnínél felkanyarodhat a hegyek közé, s néhány szerpentin múlva, Bohdalovice falucskát elhagyva gyönyörű fennsík tárul ki előtte. Lágyan hullámzó domboldalakon érett búzatáblák és átható, fűszeres illatú virágos mezők, a patak völgyében fűzfasorok és a dombok tetején fenyőligetek, s a távolban a Moldván túl emelkedő Poluška-hegység kilencszáz méteres csúcsai. És sehol egy falu, egy tanya, amerre a szem ellát.


ottau1 ottau1 ottau1 ottau1 ottau1 ottau1 ottau1 ottau1 ottau1 ottau1 ottau1 ottau1 ottau1 ottau1 ottau1


A táblák között kanyargó út olyan keskeny, hogy ha szembejönne egy autó, nem férnénk el ketten. De nem jön szembe egy sem, míg a Strážný-patakot követve ismét le nem ereszkedünk a Moldvához. Közvetlenül a túlparton, meredek domb tetején karcsú, hófehér gótikus templom: Zátoň, németül Ottau Keresztelő Szent Jánosnak szentelt plébániatemploma.


A ma csupán kilenc lakosú falu, mint Valentin Schmidt ciszterci szerzetes írja Die Benediktinerpropstei Ottau in Südböhmen c. 1915-ös tanulmányában, Dél-Csehország legrégebbi dokumentált települése. A Moldvának itt, a templomtól néhány száz méterrel feljebb kitűnő gázlója van, amelyen ilyenkor, szárazabb időben akár autóval is át lehet hajtani, s amely körül most a raftingosok Český Krumlov előtti utolsó nagy kempingje terül el, pompás halvendéglőkkel. A templomdombon egykor a gázlót vigyázó vár állt, amelyet I. Břetislav fejedelem adományozott 1037-ben az ostrovi bencéseknek. A vár helyén még 1310 előtt bencés prépostság épült, amelyet a huszita háborúk idején, 1430 körül romboltak le. Ezt követően szerzik meg a települést – úgy tűnik, hamis oklevelekkel – a Rosenbergek, akik 1510 körül építik a prépostság romjain a mai, gyönyörű hálóboltozatos, későgótikus templomot és plébániaépületet. Az ő címerük, a Dél-Csehország szinte minden városkájában látható ötszirmú rózsa díszíti a templom apszisát.


A templomkertbe lépve különös temető látványa fogad. Katonás rendben sorakozó csonka kövek, minden felirat nélkül. Némelyikük felső része még többé-kevésbé ép, s vascsonk áll ki belőle. Egykori sírkeresztek talapzatai. A valaha rajtuk álló vas kereszteket talán ócskavasnak vitték el. Amelyiken még áll – utólag visszaerősítve – a kereszt, azon német név olvasható.


ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2 ottau2


ottau3 ottau3 ottau3 ottau3 ottau3 ottau3 ottau3 ottau3 ottau3 ottau3 ottau3 ottau3 ottau3 ottau3 ottau3 ottau3

A templom háta mögött és másik oldalán a körítőfal előtt több kereszt és sírkő is többé-kevésbé épen maradt. Ezt a részt a német lakosság elűzése után valószínűleg hamar benőtte a bozót, s így a vas kereszteket már nem gyűjtötték össze ócskavasnak, mint a bejárat előtti részen. Csupán a fényképeket verték le róluk még idejében.


ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4 ottau4


ottau5 ottau5 ottau5 ottau5 ottau5 ottau5 ottau5 ottau5 ottau5 ottau5 ottau5 ottau5 ottau5 ottau5 ottau5 ottau5 ottau5 ottau5


ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6 ottau6


A bejárat előtti két sor kőcsonk végén újonnan állított szürke márványtábla, cseh és német nyelvű felirattal.



Zum Gedenken an alle Menschen, die hier auf diesem Friedhof ihre letzte Ruhe fanden, und deren Gräber größtenteils nicht mehr existieren.

Bis zum Jahre 1946 lebten in der Pfarrei Ottau mit seinen damals 14 Pfarrorten mehrheitlich deutschsprachige Bewohner, denen der Böhmerwald seit Jahrhunderten Heimat war.

Die 14 Pfarrorte waren:
Mindazok emlékére, akik ebben a temetőben találtak végső nyughelyet, s akiknek sírjai túlnyomórészt már nem léteznek.

1946-ig Ottau egyházközségben és a hozzá tartozó akkori 14 településen többnyire német nyelvű lakosok éltek, akiknek a Cseh-erdő évszázadok óta otthonuk volt.

Az egyházközség 14 települése ezek voltak:

Ottau – Zátoň, Schömern – Všeměry, Stubau – Dubova, Lobiesching – Lověšice, Lobieschinger Ruben – Lověšické Rovné, Stömnitz – Jistebník, Wieles – Běleň, Kropsdorf – Zábraní, Pramies – Branná, Hochdorf (teilweise) – Nahořany (část), Ebenau – Zátoňské Dvory, Hoschlowitz – Hašlovice, Zistl – Dobrné, Luschne – Lužná

Gestiftet im Jahre 2010 von der Pfarrgemeinschaft Ottau im Namen der ehemals 1400 Pfarrangehörigen.Állíttatta 2010-ben az ottaui egyházközség az egykori 1400 egyházközségi tag nevében.


Az ottaui templom kapujában, majd aztán miséről hazatérőben, 1920. virágvasárnapján. Josef Seidel krumaui/český krumlovi fényképész felvételei, akiről később még külön is írunk majd



Reinhold Fink 2006-ban megjelent Zerstörte Böhmerwaldorte (A Cseh-erdő elpusztított települései) című munkája szerint – amelyben 801 eltűnt dél-csehországi német település adatait sorolja fel – Ottauban 1930-ban 48 német és 9 cseh élt, 2005-ben 9 lakos. Schömernben 1930-ban 71 német és 9 cseh, 2005-re a falu eltűnt. Stubauban 1930-ban 70 német és 6 cseh, 2005-ben 7 lakos, az egykori faluból 2005-ben csupán két ház áll. Lobieschingben 1930-ban 112 német, eltűnt. Rubenben 1930-ban 69 német, eltűnt. Stömnitzben 1930-ban 96 német és 3 cseh, 2005-ben 8 lakos, egykori 24 házából csak 5 áll. Wielesben 1930-ban 83 német és 4 cseh, 2005-ben 6 lakos, 16 házából 3 áll. Kropsdorfban 1930-ban 72 német, eltűnt. Pramiesben 1930-ban 42 német, eltűnt. Hochdorfban 1930-ban 143 német és 1 cseh, 2005-ben 9 lakos, 26 egykori házából 6-ban laknak. Ebenauban 1930-ban 147 német és 4 cseh, 2005-ben 21 lakos 29 házából 10 áll. Hoschlowitzban 1930-ban 158 német és 7 cseh, 2005-ben 38 lakos, 31 házából 13 áll. Luschnéban 1930-ban 122 német és 22 cseh, 2005-ben 30 lakos, 11 házából 7 áll. Zistlben 1930-ben 94 német és 1 cseh, 2005-ben 50 lakos, 17 házából 15 áll. Az utóbbi négy település nagyobb mai lélekszámára magyarázatul szolgálhat, hogy egymás után következnek a Moldva partján, a forgalmas krumlovi út mentén, s házaik szemmel láthatóan jórészt az utóbbi 15-20 évben épültek.

A 14 név között nem szerepel az önálló nevet viselő számos tanya és épületcsoport, mint például az Ottautól két kilométerrel lejjebb a Moldva partján álló Ziehensackmühle avagy Hauber-féle malom (Haubermühle, Hauberův mlýn), amelyeknek lakóit 1946-ban ugyancsak egytől egyig deportálták, s a településeket elpusztították.

Hauber molnár és felesége, innen.

A Csehországban 1877-1880 között elvégzett harmadik osztrák-magyar katonai felmérés térképét a Google-térképre vetítő Mapire-on a 19. század végén még falvak, tanyák, kápolnák, magányos épületek tarkítják azt a hatalmas területet, amelyen ma egyedül Slubicét/Schlumnitzot találjuk a maga három házával és öt lakójával. Azt a gyönyörű, termékeny és néptelen dombvidéket, amelyen épp az imént haladtunk keresztül Zátoňig.

Kattints a képre

A jóformán színtiszta német lakosságú dél-csehországi hegyvidéken – németül Böhmerwaldban, csehül Šumavában, magyarul Cseh-erdőben – 1945 folyamán csak kevés helyen került sor olyan véres pogromokra, amilyet északabbra, a vegyes lakosságú területeken tömegével követett el a német lakosság ellen a cseh hadsereg és a felheccelt tömeg, Beneš elnök május 12-i brünni és 16-i prágai beszédének útmutatását követve, amelyekben a csehszlovákiai német és magyar lakosság „kompromisszum nélküli likvidálására” szólított fel. 1945 őszéig így is 800 ezer németet űztek el „spontán módon” („divoký odsun” „vad kitelepítés”, ahogy a cseh irodalom nevezi) otthonából. Az október 25-i Beneš-dekrétum a teljes német lakosságot minden vagyonától megfosztotta, s az 1946. május 8-i nemzetgyűlés az ellenük október 28-ig elkövetett valamennyi bűntényre amnesztiát hirdetett. A még Csehországban maradt németeket – a korábban elűzöttekkel együtt összesen három millió embert – 1946 januárjában rajtaütésszerűen telepítették ki Németországba, ill. kisebb részt Ausztriába. A kitelepítések során több mint kétszázezer német vesztette életét. Míg az észak-csehországi német falvak a beköltöztetett cseh zsellérek, felvidéki magyar és cseh osztályellenség kényszermunkások – mint Hrabal Őfelsége pincére voltam főhőse – és cigányok keze nyomán nyomán pusztultak el, a dél-csehországi német falvakat a kommunista rendszer a vasfüggöny közelsége miatt inkább hagyta elnéptelenedni, sőt ahol szükségesnek ítélte, a hadsereggel számoltatta fel.

ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7 ottau7

Az emlékkő feliratában figyelmet érdemel a követ állíttató „ottaui egyházközség” kifejezés, amely nem a jelenlegi zátoňi egyházközséget jelenti, hiszen itt annyira nincsenek már hívők, hogy a české budějovicei püspökség sematizmusa szerint misét sem tartanak a plébániatemplomban. A „Pfarrgemeinschaft von Ottau”-t a közeli Rubenből származó Hans Puritscher hívta életre 1984-ben a bajorországi Hitzhofenben az egyházközség valamennyi településéről kitelepített németek egyesületeként. A Kirta, ahogy helyi tájszólásban mondják, a bársonyos forradalom után nem sokkal, 1991. szeptember 1-én már a zátoňi plébánián tartotta ünnepi ülését. Ettől fogva hozzák rendbe fokozatosan a templomot és a temetőt, saját költségükön, éppúgy, ahogy a Cseh-erdő számos más templomát – például a kájovi/gojaui búcsújáró templomot – is túlnyomórészt az onnan elűzött németek költségén állítják helyre. A munkák előmeneteléről az e célból 2001-ben alapított „Förderkreis St. Johannes Enthauptung, Ottau” kiadványa és honlapja ad tájékoztatást.

Cseh és német nyelvű hirdetés síron: „A Klampfl-sír hozzátartozóihoz. Mi, az Ebenauban született Herbert és Erich Klampfl testvérei örülnénk, ha a Klampfl család más tagjai jelentkeznének nálunk. Telefonon, kérjük, csak németül.” (Telefonszám, e-mail)

Vihar jön a Moldva felől, kifordulunk a templomkertből, hogy a hegyeken át még szárazon Rosenbergbe érjünk. Lefényképezem a templomot a viharfelhőkkel. Most nézem meg a két elhagyatott melléképületet is. Balra az egykori plébániaépület, amelyet az 1990-es privatizáció lázában szerzett meg és változtatott háromcsillagos szállodává „Hotel Fara” („Plébánia Hotel”) néven egy magánember. A Kirta 1991-ben még itt tartotta első ülését. Azóta bezárt, csupán orosz nyelvű (!) honlapja él mindmáig.


A jobb oldali, kétszintes, hétablakos épület úgy néz ki, mint ami valamikor fontos szerepet játszott a közösség életében: bolt lehetett, nagygazda háza, közigazgatási épület. Most csupasz üresen áll, német vásárló után könyörög.








Český Krumlovban ülök, ahol a Moldva a városba lép, a hostel fából ácsolt teraszán, a folyó fölött. Hajnalodik. Miközben ezt írom, hallom magam alatt a Moldva szakadatlan zúgását, a két vízesés robaját. A számítógépről Smetana Moldváját hallgatom. Elképzelem a programzene tételeit, ahogy a Böhmerwald csillogó vízcseppjeiből, forrásaiból, hegyi patakocskáiból, a Hideg- és Meleg-Moldvából lassan összefonódik a folyó, felhangzik a Moldva-motívum, a cseh parasztok esküvői táncai, a cseh múlt lovagvárai magasodnak, aztán a folyó immár dúr motívummal üdvözli Arany Prágát, mielőtt fenségesen egyesülne az Elbával. A dicsőséges cseh Moldva. A képernyőn pedig olvasom a deutschböhmisch Moldvának, az elűzött németek privát himnuszának szövegét.


Bendřich Smetana: Moldva (Hazám, 2. tétel). Karajan & Berlin Philharmonic Orchestra

Af d’Wulda, af d’Wulda
scheint d’Sunn a so gulda
geh i über d’Bruck.

Furt schwimman die Scheida
tolaus ullweil weida
und koans kimmt mehr zruck.
A Moldván, a Moldván
milyen aranylón ragyog a nap
ahogy átmegyek a hídon.

Úsznak egyre a szálfák
ki a völgyből, mindig tovább,
és egy sem tér vissza soha többé.