A morva tenger


Viharos tengeren hánykódik a hajó a két nemes ifjúval. Nyomukban a pogány indiánusok gályája, orrán vérszomjas keselyűfejjel, s köröskörül is egyéb bestiák, amelyek a jámbor utazóra leselkednek: a hajó farvizén tátott szájú cethal szörnyű fogakkal, a parton hím és nőstény oroszlán, a másik parton meghatározhatatlan fekete állat, medve avagy párduc, amely maga is elhűlve nézi a minden vadállatnál gonoszabb bestiát, az embert, amelynek két különösen elvetemült példánya a kép előterében ver agyon egy szegény vándort. A nemes ifjaknak azonban mindezzel már mit sem kell törődniük, mert sajkájukat angyal vezérli biztos révbe, ahol a szirtfokon pompás várkastély vár rájuk, alatta az erkölcsi tanulsággal: Vor allem Orth beglückter Porth! – „Minden helynél boldogabb a kikötő”, azaz „jó utazni, de legjobb célbaérni”, avagy „mindenütt jó, de legjobb otthon”.


Hanem hát hol van ez a boldog kikötő? Mindjárt kiderül, mennyire morális értelemben kell vennünk, amint elkezdjük összevetni a korabeli metszetekkel. A pompás várkastély ugyanis valóban létezik, így áll mindmáig 1719 óta, amikor a Dietrichstein hercegek egy tűzvész után újjáépíttették. Csakhogy nem a tenger partján, hanem a morva dombvidéken, a mai cseh-osztrák határon, Nikolsburgban, azaz Mikulovban.

Nikolsburg vára 19. század eleji színes kőnyomaton a Kecske-hegyről nézve (a kép előterében a híres nikolsburgi zsidó negyed háztetői).

A tengeri látkép előterében olvasható 1725-ös évszám szerint ekkor még igen új lehetett ez a látvány, talán épp ezért is került fel a képre. Amelyet talán épp a várkastély felavatási ünnepségeire készíttetett a nikolsburgi lövészegylet, amelynek ünnepi céltáblájául szolgált.

A lövészegyletet 1645 áprilisában spontán módon alakította meg kilencven városi polgár, akik fegyveresen csatlakoztak a Dietrichstein-gárdához, hogy megvédjék a várat a svéd hadsereg ostromától. Az ostromot ugyan nem sikerült elhárítaniuk, de 1656-ban bátorságukért saját zászlót, 1709-ben pedig saját lőteret is kaptak a hercegtől. Fából készült lövöldéjüket 1828-ban emeletes kőépület váltotta fel, amelynek vonzerejét saját kocsma is növelte.

Nikolsburg 1826-os térképe, középen pirossal a vár, keletre a Heiliger Berg (a kálváriadomb), északra a Kecske-hegy. Tengernek se híre, se hamva.

Láttuk már, és fogjuk is még látni, mennyire hangsúlyosan jelen van a „saját tenger” képe a tenger nélküli Csehország gondolkodásában. Szép korai példája ennek ez a céltábla. És mintha még felirata is a „cseh tengert” megteremtő Shakespeare kifejezését visszhangozná, amikor a Téli regében a vihartól űzött szicíliai hajósok végre kiköthetnek a cseh tengerparton: „Blessed shores…”

Kilátás a nikolsburgi Kálvária-hegyről dél felé, amerre a tengernek kellene lennie. Lent: A vár és a főtér a 20. század első feléből származó képeslapokon.

nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725 nikolsburg1725

És ezen az 1910-es montázs-képeslapon újra van tenger!

Nincsenek megjegyzések: