Tovább

Jó hétig tartó influenza után újra indul a blog.


Ez az impozáns busz (figyeld a logókat!) visz majd minket Odesszába. A Mazsike oldalára ma felkerült az út végleges programja.

A február elején közzétett útiterveink között szerepelt ennek az útnak a megismétlése április 26 és május 1. között csak a Wang folyó olvasói számára. Erre az útra azonban még nem telt meg a kisbusz. Arra kérek mindenkit, aki még nem jelentkezett, de akar, hogy tegye meg ezt hétvégéig, hogy ha mégsem jön össze, az eddigi jelentkezőknek legyen idejük átjelentkezni az április elejire.

Hamarosan folytatjuk a további utak részleteivel, mindenekelőtt a legközelebbivel, a március 15-16-i Szabadkával.

Egy pohár vízben

Egy egészen kis hajó ment a tengeren.
Erősen világított magának, meg azért, hogy megtalálják.
A hold vékony sarlója meg a tejút pillogott vissza.
Bevetette minden navigációs tudását.
Talán a térképei voltak régiek. Vagy a számításokba csúszott valami hiba.
Néha mintha valami mozdult volna a látóhatár peremén.
Senki.


Távoli Fortepan

7.34. A Szabadság-híd pesti hídfője, a Vásárcsarnok és a Közgáz a gellérthegyi kilátóról

Jó ideje már, hogy írtam a Fekete Etnográfusról, aki nagy odaadással járja Moszkva bontás előtt álló házait és Oroszország elhagyatott falvait, és menti mindazt, amit az elköltözők már nem tartottak érdemesnek magukkal vinni: elsősorban régi családi fotók tízezreit. Az akkori posztnak a Kosztromai Fortepan címet adtam, utalva a két gyűjtemény hasonló talált tárgy-jellegére, s hogy mindkettő nagy szerepet játszik a kollektív emlékezet hiátusainak kitöltésében. Az elmúlt hetekben felrakott posztok azonban még ennél is szorosabbra vonják a rokonságot. Az a nagy családi fotógyűjtemény ugyanis, amelyet az Etnográfus a Moszkva nyugati szélén álló Kuncevo lakótelep egy kiürített lakásából hozott el, szép számmal tartalmaz magyarországi fotókat is az 1950-es és 60-as évekből. Egy szovjet katonatiszt családjáról van szó, akik szemmel láthatólag utaztak is sokat, a Krímtől és Odesszától a nagymama faluján és Lwówon át egészen Prágáig, de bizonyos képek – néhány oroszországi, esetleg a lwówiak, de a magyarországiak mindenképpen – arra utalnak, hogy a családfő (és talán más rokonok/barátok is) katonai szolgálatot is teljesítettek itt.

Végignéztem az idáig felrakott hét részletet, és kiválogattam belőlük azokat a képeket – ötven körülit, az összes eddigi kép egyhetedét – amelyek biztosan vagy esetleg magyarországi helyszíneket ábrázolnak. Ezeket teszem itt közzé nagy képek és mozaik formájában. A képek száma az eredeti közlés sorszámára (lásd alább), ill. azon belül a kép számára utal. Arra kérem a játékra idáig is könnyen kapható olvasóinkat, nézzék át először ezeket a képeket, és írják meg, melyiken milyen helyszín látható, nem fukarkodva az esetleges történelmi vagy hangulatfestő részletekkel. Ezeket a beérkezéssel párhuzamosan rakom fel majd az egyes képek alá, és továbbítom a szerzőnek. Azután pedig nézzék végig az eredeti fotósorozatokat. Egyfelől azért, hogy nincs-e köztük olyan további magyarországi fotó, amelyik elkerülte a figyelmemet. Másfelől pedig azért, mert ebből a sokféle töredékből, helyszínből, életképből, szép vagy ijesztő arcból olyan világ és olyan életek bontakoznak ki, amelyek megismerésére, noha itt éltek közöttünk – sőt részben még mindig itt élnek – annak idején többségünknek nem sok lehetősége volt.

1.37. A Parlament a budai oldalról, a Bem rakpart sétányáról nézve


2.29. Átkelés a balatoni kompon a Hotel Tihanyba. Itt egy másik korabeli kép (1960-69) az ellekező irányt mutatja a szállóval. Járhattak nálunk ilyen szovjet magánautók a 60-as években?


1.30. A Révész szobra a balatonfüredi kikötő partján (Pásztor János, 1937). Aki megérinti a csizmáját, visszatér a városba.


4.17. A Duna a Lánchíddal, a Margit-híddal és jobbra a Parlamenttel a gellérthegyi kilátóból

És az eredeti közlések (ha lesz még, hozzáteszem):

1. http://wlad11.livejournal.com/191178.html
2. http://wlad11.livejournal.com/191326.html
3. http://wlad11.livejournal.com/191892.html
4. http://wlad11.livejournal.com/192253.html
5. http://wlad11.livejournal.com/193057.html
6. http://wlad11.livejournal.com/193287.html
7. http://wlad11.livejournal.com/193592.html

Áttűnés: Frontharcosok szövetsége

Németország, 1932: „A szellem és az ököl munkásai: Szavazzatok Hitlerre, a frontharcosra!”

Oroszország, 2005: „Polgári Védelem Vodka”

За победу, товарищи!” – „A győzelemre, elvtársak!”

A Krisztall vodkagyár „Polgári Védelem” terméke a 2005-ös szentpétervári nemzetközi bor- és vodkavásáron az „Arany Brend” első díját kapta „a hagyományos orosz művészet magas szintű alkalmazásáért és a professzionális konstruktivista formatervezésért”. A tervezők saját szavai szerint:

„A „Polgári Védelem” címkéjének stílusa a 20. század eleji plakátművészet szellemében fogant. Fekete-fehér-vörös színskála, merev aszimmetrikus formák. A grafika még inkább aláhúzza az érzelmi súlyt és a megalkuvásra való képtelenséget.”

Egyéb, megalkuvásra képtelen csereszabatosságokról volt is már szó, de lesz is még hamarosan.

Juden raus

„Csinálj magad horogkeresztet – a lakás, az ablakok, a ház feldíszítésére a közelgő népszavazásra!”

„…Damit schmückt man die Balkone
Auf die roten Lampione
Wird das Hakenkreuz gemalt,
Dass es weithin leuchtend strahlt.
Und der Bobby ruft entzückt:
Unser Haus wird so geschmückt,
Daß ein jeder weiß, da drin
Waltet deutscher Geist und Sinn!”
„…Minden erkélyt így díszítünk,
Vörös lampiont készítünk,
Horogkeresztet festünk rája,
Messze világít sugára.
Bobby lelkesen magyaráz:
Úgy fog kinézni a ház,
Mindenki tudja majd, hogy itt
Német szív és ész lakik!”

Az Anschlusst – 1938. március 12 – követően aki osztrák jól akarta pozicionálni magát, idejekorán kifejezte lojalitását az új rendszer iránt. A Das Kleine Kinderblatt gyermeklap már három héttel később a máig népszerű Bobby mackóval kampányolt a csatlakozást megerősítő népszavazás mellett, majd ezt követően a kleines Blattal a világ körül sorozat első darabjaként közzétette a Hazánk, Nagynémetország asztali játékot, ahol Bécsből 254 állomáson keresztül jutunk el Berlinbe. A térkép szegélyén ismét Bobby mackó és barátai táncolnak.


A Günther & Co. bécsi kiadó még ennél is tovább ment, már nemcsak arról téve tanúbizonyságot, hogy ki tartozik Nagynémetországhoz, hanem arról is, hogy ki nem. Az általuk már 1936-ban közzétett asztali játékban a játékosoknak a várost bejárva minél rövidebb idő alatt minél több zsidót kellett összegyűjteniük a városfalon kívül egy helyen, ahonnét azután Palesztinába szállították őket.

Juden raus – Ki a zsidókkal!

Zeige Geschick im Würfelspiel,
damit du sammelst der Juden viel!

Gelingt es dir 6 Juden rauszujagen,
so bist Du Sieger ohne zu fragen!

Auf nach Palästina!
Mutass a kockajátékban erőt,
gyűjts össze minél több zsidót!

Ha már csak hat zsidót elimináltál,
világos, hogy jobb vagy bárki másnál.

Fel Palesztinába!

Barbara Rogansky bécsi játéktörténész (1999) szerint a játékból körülbelül egymillió (!) példány fogyott 1938 karácsonyáig, amikor a cég másodszor is piacra dobta, az új rendszerben még kedvezőbb fogadtatásra számítva. Az új rendszer azonban alaposan rácáfolt várakozásukra.

A játék megjelenése után néhány nappal, 1938. december 29-én Judenproblem im Knobelbecher (Zsidókérdés a kockázópohárban) címmel megsemmisítő kritika jelent meg a játékról a Das Schwarze Kopfban, az SS lapjában. A párt szócsöve kemény szavakkal hánytorgatta fel, hogy míg a nemzetiszocialista mozgalom hatalmas erőfeszítéssel igyekszik visszaszorítani a zsidó csőcseléket, a bécsi kiadó a politikai törekvést kihasználja és gyermekek időtöltésévé alacsonyítja le:

„Wir rackern uns nicht mit der Lösung der Judenfrage ab, um geschäftstüchtigen Spielzeugfabrikanten die Sorge um einen großartigen Verkaufsschlager abzunehmen oder um Kindern zu einem erheiternden Spielchen zu verhelfen. Juden raus, jawohl! aber auch schleunigst raus aus den Spielzeugkisten unserer Kinder, ehe sie zu dem schleußlichen Irrtum verleitet werden, daß politische Probleme mit dem Knobelbecher gelöst werden können.”„Nem azért kínlódunk a zsidókérdés megoldásával, hogy jó gazdasági érzékű játékgyártók a problémát üzleti sikerré konvertálva nagyot kaszáljanak rajta, vagy hogy mulattató játékkal szórakoztassák a kisgyermekeket. Ki a zsidókkal, jawohl! de ki velük gyermekeink játékkosarából is, még mielőtt elültetné bennük ama végzetes tévedés magvát, hogy politikai problémákat lehetséges a kockázópohár útján megoldani.”

A játék azon nyomban eltűnt a cég katalógusából. Kíváncsiak lennénk a buzgó kiadó megnyúlt ábrázatára, ahogy a fatális kritikát a kezébe vette. Egy dolgot minden bizonnyal megtanulhatott belőle, amit azóta is minden diktatúra igazolt. Az önálló kezdeményezés még akkor is elfogadhatatlan, ha a rezsim kedvében jár. Hiszen épp ez a rendszer lényege.


Koldusok dala


Többször is írtunk már azokról a különös egybeesésekről, amelyek titokzatos szálakkal fűzik egymáshoz Spanyol- és Magyarországot, a régi Európa e két finis terraejét. Újabb példájukként a magyar és a spanyol sajtó egyazon héten tette közzé, hogy a válság és a kísértetiesen hasonló politikai klíma hatására mindkét országból ötszázezren mentek külföldre munkát vállalni. Ami persze arányában mást jelent Magyarországon, mint az ötször akkora népességű Spanyolországban.

Még meglepőbb azonban, hogy a Spanyolországból kitántorgók immár száz éve a magyar koldusok dalával mondanak búcsút hazájuknak és emlékeznek rá nosztalgiával idegen földön.


José Serrano, Canción húngara, előadja José Carreras

A dal az Alma de Dios című zarzuela, hagyományos zenés népszínmű utolsó dalbetétje, amelyben a színes mellékepizódként felbukkanó magyar koldusok éneklik meg honvágyukat szeretett hazájuk iránt. Talán még a magyar és medvéje is ezt dalolták a Pireneusok falvait járva. A José Serrano, a valenciai himnusz szerzője által 1907-ben írt darabot éppen ez a dal tette rendkívül népszerűvé Spanyolország-szerte. Ahogy Wang Wei felidézi:

A 20. század 10-es és 20-as éveiben, a zarzuelák fellendülő népszerűségével (elsősorban Madridban, ahonnét divatjuk az egész országra kisugárzott) ezt a dalt minden társadalmi réteg ismerte és dúdolta. Nagyanyám olyan átéléssel énekelte, mintha ő maga is száműzött magyar lenne. Azt hiszem, az is hozzájárult ehhez, hogy azokban az években nagyon sokan emigráltak Spanyolországból Amerikába. Nagyanyám apja ugyancsak ekkor ment munkát keresni Havannába. Nagyjából ugyanannyi pénzzel tért haza, amennyivel elindult, csak persze a családjától távol töltött sok év után, öregebben és kiábrándultabban.

A dalra mások is úgy emlékeznek, hogy dédapjuk még a földeken dolgozva is folyton ezt dalolta. S nem véletlen, hogy az utóbbi években új divatja támadt, olyan mesterek előadásában, mint José Carreras, Alfredo Kraus és Plácido Domingo.

Canta, mendigo errante,
cantos de tu niñez,
ya que nunca tu patria
volverás a ver.

Hungría de mis amores,
patria querida,
llenan de luz tus canciones,
mi triste vida.
Vida de inquieto
y eterno andar,
que alegro solo
con mi cantar.

Canta vagabundo,
tus miserias por el mundo,
que tu canción quizá
el viento llevará
hasta la aldea
donde tu amor está.

Es caminar siempre errante
mi triste sino,
sin encontrar un descanso
en mi camino.
Ave perdida,
nunca he de hallar
un nido amante
donde cantar.
Dalold, bolyongó koldus
gyermekkorod dalait
ha már hazádat soha
viszont nem láthatod.

Szerelmem, Magyarország,
szeretett hazám,
dalaid töltik meg fénnyel
szomorú életem.
Nyughatatlan, örök
vándorlás életem,
csak az éneklésben
találom örömem.

Dalold nyomorúságodat
a világnak, csavargó,
hátha dalodat
elviszi a szél
a messzi faluba,
ahol szerelmed él.

Céltalan, örök vándorlás
az én szomorú sorsom,
nyugtot nem találok
vándorutamon.
Elveszett madár,
soha nem találhatok
szerető fészket
ahol dalolhatok.