A görög Odessza

Odessza, a Görög utca – a Gyeribaszovszkajával párhuzamos első utca kifelé – a század elején

Ezt az írást igazából néhány nappal ezelőtt, március 25-én, a görög függetlenség ünnepére akartuk feltenni, de még most sem késő. Az 1821-es görög szabadságharc megindításában ugyanis döntő szerepe volt annak a Filiki Heteriának, „baráti társaságnak”, amelyet hét évvel korábban Odesszában, a kor egyik legfontosabb görög városában alapítottak, mint alább látni fogjuk. Glaser Tamás hellenista szakértő odesszai utunk számára készült írását a görög Odessza orosz és görög szájtokról válogatott képeivel illusztráltuk.

Odessza története alapításától összefonódik a görögökével. A város megalapítását 1794 május 27-én határozták el egy oszmán erőd helyén – ahol mellesleg az ókorban görög gyarmatváros állt. Odessza néven először 1795 januárjában említik.

A név eredetéről számos változat van forgalomban: ezek egyike szerint a név az Odésszosz nevű ókori görög településre utal, mely ugyan kicsit odébb, a bulgáriai Várna helyén állt (melyet a görögök máig Odisszosz-nak hívnak), de, állítólag, Katalin cárnő szándékosan adta e nevet a megalapítandó városnak, hogy ezzel is idevonzza a reménybeli görög telepeseket, akiknek – sok más, behívott nemzetiség mellett – kiemelt szerepet szánt.

A görögök letelepítése az 1792-ben véget ért orosz-török háború eredményeképpen Oroszországhoz csatolt területeken Katalin cárnő „görög tervének” részét képezte. Ezen elképzelés szerint az az Oszmán Birodalom elnyomott keresztényei védelmezőjeként fellépő Oroszország, a hittestvér görögök Bizáncra visszamenő történelmi jogaira hivatkozva ásná alá a szultánok uralmát azzal a végső céllal, hogy „a Haghia Szophia kupolájára visszahelyezze a keresztet”, vagyis a térséget az orosz érdekszféra részévé tegye.

Görögök már a XVII. századtól éltek a Fekete-tenger északi partvidékén. Számuk a XVIII. század vége felé megnőtt, miután a terület fokozatosan orosz uralom alá került, és az ismétlődő orosz-török háborúk idején – gyakran orosz felbujtásra – fellázadó, majd a török megtorlás elől menekülő illetve az orosz hadseregben szolgált görögök főleg ezen a kedvező éghajlati és gazdasági adottságú vidéken telepedtek le. A bevándorlók többsége ekkoriban Ipirosz (Epirosz), Makedónia és a Peloponnészosz vidékeiről származott.

Görög nők a Kis Arnót utcából. A 1800-as évek közepi város szélén, a Kis és Nagy Arnaut utcában letelepített arnótok az északi Balkánon és Moldovában élő, gyakran albán vagy vlach anyanyelvű görögök voltak, akik nagy számban vettek részt a törökellenes harcokban.

1795 április 19-én Katalin rendeletet bocsátott ki, melyben privilégiumokkal (adómentesség, olcsó hitelek, kereskedelmi kedvezmények, ingyen földterületek és – nem utolsósorban – olyan személyes és politikai szabadságjogok, melyekről az orosz lakosság többsége nem is álmodhatott) kecsegtette azokat a görögöket és keresztény albánokat, akik hajlandók letelepedni az újonnan alapított városban. Ettől fogva ugrásszerűen megnőtt az áttelepülők száma. A legtöbben ezúttal az Égei-tenger szigeteiről jöttek. Az 1806-1812 között lezajlott orosz-török háború újabb bevándorlási hullámot idézett elő.

Az újonnan meghódított délorosz területeken az orosz állam az oroszokéval azonos vallású görögséget stabilizáló tényezőnek szánta, ezért kezdettől fogva előnyös helyzetbe igyekezett hozni. Jellemző, hogy a város területét már az építkezési munkák kezdetekor egy „katonai” és egy „görög” körzetre osztották. A görögök ügyeinek intézésére külön bizottságot is létrehoztak. Ezzel párhuzamosan összetoboroztak egy önkéntes görög katonai alakulatot is, mely részt vett a következő évtizedek háborúskodásaiban.

Odesszai görög katonák a 20. század elején, Katy Georgiounak az északi görög diaszpóráról szóló cikkéből

A város alapításakor a görögök aránya 9,5% volt (224 fő a 2349 fős összlakosságból), ami 1817-re 5%-ra csökkent, 1910-ben pedig már csak 1,8% volt (ami persze, az abszolút számokat tekintve a dinamikusan népesedő városban legalább a XIX. század közepéig növekedést jelentett). A görög konzulátus 1910. évi jelentése 10.000-re becsülte a görögök létszámát. (Összehasonlításképpen: az 1897-es népszámlálás a zsidók számát 120.000 körülire teszi.) A görögök befolyása azonban a lakosságon belüli arányuknál mindig lényegesen nagyobb volt: a kereskedelemben ill. a város társadalmi és kulturális életében betöltött szerepük majd’ egy évszázadon át meghatározó maradt.

A görög kereskedelem a kezdetektől fogva főleg a délorosz feketeföldek dús gabonatermésének értékesítésén alapult. A napóleoni háborúk idején a görög hajók, az angol és francia blokádokat áttörve szállítottak gabonát az ellátási zavarokkal küszködő Nyugat-Európába, amivel tulajdonosaik óriási vagyonok alapját vetették meg. 1819-ben az odesszai kikötő szabadkikötői státuszt kapott (az árukat jelentős vámkedvezménnyel ill. esetenként vámmentesen lehetett behozni és kivinni), ami még jobban fellendítette a kereskedelmet.

A kikötő az Óriás- majd Patyomkin-lépcső tetejéről nézve

A görögöknek tehát kezdettől fogva vezető szerep jutott a város kereskedelmi, gazdasági életében. Az 1850-es években ténylegesen a görög kereskedőcégek bonyolították a legnagyobb forgalmat. A létrejött, gyakran mesés vagyonokat cégeik fejlesztésén kívül ingatlanvásárlásokba, építkezésekbe fektették, de bőkezűen támogatták az odesszai görög közösséget, az Oszmán Birodalomban élő görögöket, majd, később, a görög államot is.

Ezen a ponton érdemes megemlíteni, hogy a görög állam megalakulásához vezető eseménysorozat egyik első és meghatározó epizódja is Odesszához kötődik. Itt alakította meg három görög kereskedő 1814-ben a Filiki Eteria („Baráti Társaság”) nevű titkos (némileg szabadkőműves stílusú) szervezetet, azzal a céllal, hogy előkészítsék a török elleni felkelést, Görögország felszabadítását. A felkelés alig hét évvel később, 1821-ben ki is tört, és az évtized végére elérte célját. A ház, ahol a Társaság megalakult (és a hozzá kapcsolódó két másik épület) ma a Filiki Eteria Múzeumnak és a Görög Kulturális Intézetnek ad helyet (Krasznij Pereulok utca 16-20).

A Filiki Eteria története az oroszországi görög középiskolai történelemkönyvben: tagság igazolása és a társaság pecsétje; eskütétel (a képen F. Kolokotronisz, a későbbi görög haderő főparancsnoka tesz esküt); a társaság alapítói: a patmoszi Emmanuil Xanthosz, az artai Nikolaosz Szkoufasz, és a jóanninai Athanasziosz Cakalov (viaszfigurák a társaság odesszai múzeumában)

A város felvirágoztatásában legnagyobb szerepet játszó családok a napóleoni háborúk lezárulása után, 1819 és 1825 között települtek be. Sokan rövidesen kereskedőházakat alapítottak, melyek néhány év alatt meghatározó jelentőségre tettek szert. Néhány családnév a legismertebbek közül: Rodokanakisz, Rallisz, Papudov, Iraklidisz, Mavrosz, Maraszlisz, Ingleszisz, Szkaramangasz, Szevasztopulosz… 1835-ben a görög kereskedőházak az Odesszán keresztülmenő import és export 37%-át bonyolították, 1860-ban pedig már 46%-át.

A kereskedőház, mint vállalkozási forma, nagy előnyökkel járt, melyeket a görögök a többieknél is nagyobb mértékben tudtak kihasználni. Ez egyrészt az általuk bevezetett élenjáró kereskedelmi módszereknek (a termés előre történő lekötése, a kereslet és a piacok állapotának folyamatos figyelemmel kísérése, az információáramlás megszervezése stb.) másrészt kiterjedt családi és üzleti hálózataiknak volt köszönhető, melyek lefedték a Közel-Kelet és Nyugat-Európa piacait, de pl. a londoni székhelyű Rallisz család esetében Indiát, Japánt sőt Észak- és Dél-Amerikát is. A görög kereskedők emellett nagy összegeket fektettek hajóépítésbe és -bérlésbe, ami által a kereskedelmi hajózás külön üzletágként kezdett elválni az egyéb kereskedelmi tevékenységektől.

A görögök már a XIX. század elejétől kezdeményező szerepet vittek a biztosítótársaságok és bankok létrehozásában is. Ekkoriban alakultak meg Odesszában, többek között, a Görög-Orosz Biztosítási Szövetség, a görög alapítású Kereskedelmi Hitelpénztár, az Egyesült Görög Biztosítótársaság és a Szkaramangasz Bank is.

Néhány odesszai görög emlék az oroszországi görög középiskolai történelemkönyvben: az odesszai kikötő a 19. század elején; a Görög Kulturális Alapítvány épülete a Görög utcában; a Görög utca 1. számú ház; a Filiki Eteria múzeuma (az Alapítvány épületének a Görög térre néző másik homlokzata)

A görögök az ipar és az ipari újítások terén is élen jártak. Oroszországon belül és kívül is igen keresettek voltak a modern gépekkel dolgozó K. Szaliangasz-féle selyemszövő üzem termékei. N. Ambatielosz péksége a legkorszerűbb berendezésekkel termelt, Szpiridon Patsziolasz pedig jól menő tésztagyárat üzemeltetett. Számos bőrcserző üzem és dohánygyár volt görög tulajdonban, de volt görög tulajdonú cipőgyár és szalámiüzem, halolaj-feldolgozó és bortermelő vállalat is.

Az 1870-es évektől a zsidó kereskedők háttérbe szorították a görögöket az odesszai átmenő kereskedelemben, az orosz gabonának pedig hatalmas konkurrenciát támasztott az amerikai. A görögök szerepe azonban korántsem szűnt meg, sőt, a bolti kiskereskedelem terén még bővült is: egyre több üzletet és áruházat birtokoltak a város szívében. A leghíresebb Petrokokkinosz nagyáruháza volt a Gyeribaszovszkaján – ez, korabeli leírások szerint semmiben sem maradt el a nyugat-európai nagyvárosok hasonló létesítményeitől. Gyarmatárut és iparcikkeket forgalmazott, polcain kínai és japán termékek is helyet kaptak. Impozáns, gazdagon díszített épülete a város egyik látványosságának számított. A korábbi évtizedekben meggazdagodott görög üzletemberek egyre inkább az ingatlanok és az építkezések felé fordultak, tevékenységük emlékét mindmáig fényűző villák és elegáns, klasszicista és eklektikus épületek őrzik.

A Szentháromságnak szentelt görög templom a Jekatyerinszkaja utca 67. szám alatt, a Bazár és a Nagy Arnót utca között
A görög kolóniát számtalan kisebb-nagyobb vendéglő, kávéház, cukrászda szolgálta ki, ahova persze előszeretettel jártak Odessza többi nemzetiségének tagjai is. A kávéházak – pl. a híres „Konsztantinopol” – itt is a társadalmi, irodalmi, művészeti élet központjai voltak. Több szálloda is görögöké volt, így pl. Odessza legelőkelőbb szállója, a Rallisz család tulajdonában lévő Londonszkaja a Primorszkij Bulváron.

Az Odesszában letelepült görögség azonnal hozzáfogott vallási és kulturális intézményei kiépítéséhez. Már 1795-ben építettek egy fatemplomot, 1808-ban pedig felszentelték a klasszicista és bizánci stíluselemeket egyesítő Szentháromság templomot. A következő évtizedekben a városban számos közösségi szervezet működött, melyek közül a legfontosabbak a Szentháromság Görög Templom Testvérisége (1864), a Görög Filantróp Társaság (1865), az 1871-ben alakult Odesszai Görög Jótékonysági Egyesület – mely külön öregotthont is működtetett – és a közösség leggazdagabb tagjait tömörítő Omonia („Egyetértés”) Klub (1900).

A közösség több színvonalas oktatási intézményt is fenntartott. Közülük a legfontosabb az 1819-ben alapított Görög Kereskedelmi Iskola, mely közép- és felsőfokú részleggel is rendelkezett, és falai közül a számos jelentős üzletember, tudós és politikus került ki. Ez az iskola egészen a bolsevik hatalomátvételig fennállt. Gazdag könyvtára és – 1827-től – saját nyomdája is volt. Odessza másik híres görög iskolája a Rodokanakisz Leánynevelő Intézet (1872). Oktatói között találjuk Kalliopi Sziganu-Parrain-t, a görög feminista mozgalom előfutárát.

A városban már az 1810-es évek végétől pezsgő görög kulturális élet alakult ki. 1814-ben nyílt meg a görög színház, mely hamarosan nemcsak Odessza, de az egész görög világ szellemi életének egyik fókuszpontjává vált. A XIX és a XX századi görög értelmiségi elit számos kiváló alakja megfordult Odesszában, sokan hosszabb időt is töltöttek itt, tanultak és tanítottak a görög iskolákban. A legjelentősebbek közé tartoztak a XIX. század vezető görög történésze Konsztandinosz Paparrigopulosz, a híres költő és polihisztor, Alexandrosz Rizosz Rangavisz, a népszerű író, a NOB első elnöke, Dimitriosz Vikelasz és a görög nyelv megújításában nagy szerepet játszott, odesszai születésű Jannisz Psziharisz is. Érdekes módon az odesszai görög sajtó csak későn, az 1890-es évektől kapott erőre, attól fogva azonban, egészen 1919-ig öt görög újság és több folyóirat is megjelent.

Grigoriosz Maraszlisz (1831–1907)
A görögök gazdasági súlyuknak és kulturális jelentőségüknek megfelelő szerepet töltöttek be a város közéletében: 1796 és 1879 között Odesszának hat görög polgármestere volt. Közülük a legjelentősebb az utolsó, Grigoriosz Maraszlisz 17 évig, 1878-tól 1895-ig töltötte be ezt a tisztséget. Hivatali ideje alatt a város dinamikusan fejlődött, és számos impozáns középülettel (Operaház, könyvtár, idősotthon stb.) gazdagodott, melyek közül nem egyet a polgármester saját vagyonából építtetett. Nevét a Marazlivszka utca őrzi, nem messze az egykor göröglakta Bulvarnüj negyedtől.

Odesszában szinte mindenütt éltek görögök, a legtöbben azonban a Bulvarnij (ma: Primorszkij) negyedben. Itt működött a „görög piac” is – a negyeden végigfutó Görög (Grecka) utca pedig mind a mai napig őrzi az egykori lakosok emlékét.

A Görög utca a Richelieu utca sarkáról nézve a század elején

Az odesszai görögség virágzásának a bolsevik forradalom és az azt követő intervenció vetett véget. 1919 elején az intervenciós csapatokkal egy görög hadtest is partraszállt a városban. A görög lakosság bolsevikokkal kevéssé szimpatizáló többsége lelkesen üdvözölte őket, de a hadiszerencse fordultával az intervenciós erők visszavonultak. Követte őket Odessza és környéke görög lakosságának mintegy kilenctizede, kb. 28.000 ember. A hátramaradottak magpróbált alkalmazkodni az új viszonyokhoz: a Leánynevelő Intézet épületében Görög Munkásiskola kapott helyet, néhány más iskola és klub is működhetett. 1937-ben aztán a görög közösségeket „kapitalista elemeknek” nyilvánították, intézményeiket bezárták, ezreket deportáltak Közép-Ázsiába. Ez lett a sorsuk az odesszai görögöknek is. A túlélők közül először a hruscsovi olvadás idején települhettek vissza néhányan egykori lakhelyükre.

Maria Karavia: Οδησσός, η λησμονημένη πατρίδα (Odessza, az elfelejtett haza, 1999) c. könyve átfogó írás az egykori görög Odesszáról

Odesszában ma is élnek olyan görögök, akik a régi telepesek leszármazottai, bár pontos számukról nincs adat (a sajtóból származó, meg nem erősített információk szerint kb. ezren lehetnek). 1988 óta görög klubot is működtetnek. A várostól nem messze egy kb. ötszáz fős kis falu, Szverdlovo (Maly Buyalyk) lakói is a kétszáz éve betelepült görögök leszármazottai. A falu lakóinak mintegy negyede beszéli még ősei nyelvét – az utóbbi időben komoly erőfeszítéseket tesznek nyelvjárásuk, kultúrájuk megőrzésére.

Szverdlovói görög parasztok a 20. század elején

Nincsenek megjegyzések: