Elismerés


Olvasóink talán emlékeznek még rá, hogy jó három éve többször – itt, itt meg itt – is írtunk Radnóti Miklós kézirathagyatékáról, amelyet özvegye, a nemrég – idén szeptember 8-án – századik évét betöltött Gyarmathy Fanni ajándékozott a MTA Kézirattárának. A hagyatékot Babus Antal, a Kézirattár munkatársa – azóta vezetője – dolgozta fel, s az általa összeállított és Láng Klára által fényképezett anyagból én készítettem el honlapját az Akadémia számára.


Minderre szerencsére mások is emlékeznek. Csupán egy hete kaptunk felkérést, hogy vegyünk részt a Magyar Tartalomszolgáltatók Szövetségének balatonfüredi konferenciáján és fesztiválján, ahol immár tizenkettedik éve díjazzák a legjobb magyar honlapokat. De az már csak az esti eredményhirdetésen derült ki, hogy honlapunkat a „Kiváló digitális tartalom” különdíjjal jutalmazták.


A kitüntetésnek persze nagyon örülünk. Az elismerés jóleső érzésén túl azért is, mert mi voltunk talán az egyetlenek, akik nem magunk jelentkeztünk a megmérettetésre, hanem maguk a bírálók választottak ki minket. És azért is, mert talán ez az elismerés ösztönzést ad az Akadémiai Könyvtárnak is, hogy így vagy úgy, de megpróbálja folytatni a különgyűjtemények további digitalizálását, amelyek közül tizenhármat készítettünk el mindaddig, míg a kormányzat drasztikusan be nem fagyasztotta a kultúra, és ezen belül a Könyvtár forrásait.

Ady Endre: Vallomás a patriotizmusról„Ó, költő, tisztán élj te most...”: Száz éve született Radnóti Miklós
Scientia Spatii: A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Bolyai János honlapjaKőrösi Csoma Sándor, a tibetisztika megalapítója és hagyatéka a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Keleti Gyűjteményében
A titokzatos nyomdászmester Ibrahim Müteferrika és a török könyvnyomtatás kezdetei: Isztambuli ősnyomtatványok az MTAK Keleti GyűjteményébenA Selyemút rejtett kincsei: Stein Aurél és az Ezer Buddha barlangtemplomok
Kégl Sándor (1862–1920) a keletkutatás polihisztora és gyűjteményeA Kelet bűvöletében: Stein Aurél (1862–1943)
Kaufmann Dávid és középkori héber kéziratgyűjteménye a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Keleti GyűjteményébenGróf Teleki József (1790–1855)
Pápai Páriz Ferenc európai peregrinációjának emlékkönyve (1711–1726)Ludovicus Carbo: De divi Mathiae regis laudibus rebusque gestis dialogus
Vers és valóság: A Miskolci Egyetem Szabó Lőrinc Kutatóhelyének és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Szabó Lőrinc honlapja

3 megjegyzés:

Gabor írta...

Szívből gratulálok.

Studiolum írta...

Nagyon köszönjük! Adja Isten, hogy még többször is megtehesd! ,)

Tamas DEAK írta...

Soxeretettel ugyancsak :)