Lemberg üres helyei


Ezt a bejegyzést a Szombat felkérésére írtam, a folyóirat nyári számában jelent meg a múlt héten.
Egy város történetét többnyire létező, ma is látható emlékeiből kiindulva szokás rekonstruálni. Lembergben fordított a helyzet. Az itteni zsidóság emlékezete a világháború pusztításai nyomán maradt üres helyek formájában íródott be a város szövetébe. Az ő történetüket az üresen maradt helyek és a hozzájuk fűződő emlékezet alapján rekonstruálhatjuk.

A történet kezdőpontja pontosan datálható: 1367. III. Kázmér lengyel király ekkor adott rá engedélyt az első zsidóknak, hogy a tizenegy évvel korábban, a nagy árvíz után új, mai helyén megalapított városban megtelepedhessenek, és távolsági kereskedelemmel foglalkozhassanak.


Az első zsidó negyed a szabályos négyszög formában újjáépített város pompás főterével párhuzamos déli utca, a mai Régi zsidó utca volt. A főtérrel párhuzamos északi utcában jött létre a szintén Kázmér által behívott örmények negyede, a mai Örmény utca. A két utca közötti bonyolult együttműködés volt a város jelentőségének és gazdagságának egyik fontos összetevője. Az örmények Perzsiától Kelet-Anatólián és a Krím-félszigeten át húzódó kereskedelmi útvonalai és telepei révén érkező áruk a város piacterén és raktáraiban cseréltek gazdát, és zsidó közvetítéssel haladtak tovább Európába, mindenekelőtt Lengyelországba és a Német-Római birodalomba. Amikor Nagy Lajos rövid ideig Magyarországhoz csatolta Lemberget, az itteni zsidóknak a Lengyelország és Magyarország közötti akadálytalan kereskedelemre is jogot adott, s ez a joguk akkor is megmaradt, amikor lánya, Hedvig alatt a város ismét Lengyelország részévé vált.


A Régi zsidó utca ma a főtérrel párhuzamos teljes utcát jelenti. A középkorban azonban csupán keleti fele volt a zsidó negyed, a városi fegyvertártól az utca közepén emelkedő kapuig, amely a keresztény várostól választotta el a zsidó negyedet, s amelyet éjszakára bezártak. Az utcát kettészelő fal és kapu már régen nem létezik, de egykori helyére ma is emlékeztet a város címere, benne a bájosan bumfordi oroszlánnal az itt álló középkori házon. Azaz hogy emlékeztetne, ha nem takarná már évek óta állványzat és ponyva, így kettőzve meg a lembergi zsidóság legkorábbi emlékének hiányát.


A negyed egykori lakóira azonban egy másik hiány is emlékeztet. Az utcát végigjárva sok kapu jobb oldali szárkövén ferdén bevájt mélyedést találunk, az egykori mezuzák nyomát (részletes térképüket lásd ebben a bejegyzésünkben). A mélyedés hét helyen világosan látható, míg néhány más helyen csak sejthető a vakolat alatt, vagy feltételezhető, hogy a nemrég kicserélt kapufélfa elődjén még ott volt.


A legnagyobb hiátust azonban az utca keleti végén, a régi városfallal egybeépült fegyvertár előtti utolsó, üres telken találjuk. Ha a telket határoló bádog palánkot félrehúzzuk, és átvágunk a törmelékkel, gazzal és macskatetemekkel borított területen, a telek mélyén gótikus boltívek maradványai magasodnak fel a szomszédos ház tűzfalára tapadva. Ez volt az Arany Rózsa zsinagóga, Lemberg egykori legnagyobb és egész Lengyelország egyik legrégibb zsinagógája, amely az ország számos más imaházának, többek között a krakkói Magas zsinagógának is mintául szolgált. Építtetője Jichak ben Nachman, Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király tanácsosa volt 1580 és 1595 között, mestere az olasz Paulus Fortunatus, aki több reneszánsz épületet is emelt Lengyelországban. A zsinagógát 1606-ban egy telekvita során a jezsuiták elkobozták a zsidó közösségtől, és csak három év múlva adták vissza 20 ezer arany váltságdíjért: a Jichak ben Semuel HaLevi rabbi által erre az alkalomra szerzett Sir Ge’ula, a Szabadulás Éneke ettől fogva a purimi imádság része lett Lembergben. A zsinagógát a német megszállók 1941-ben bezárták, majd 1943-ban, a gettó felszámolásakor felrobbantották. Romjai hetven éve érintetlenül hevernek. A lembergi óváros világörökséggé nyilvánítása (1998) után a városi hatóságok engedélyt adtak egy magánbefektetőnek szálloda építésére a telken, ami a maradványok végleges megsemmisülésével járt volna, de ezt nemzetközi tiltakozásra visszavonták. A telek azóta is építési bádogpalánk mögött várja sorsa jobbra fordulását.


A főtér keleti oldalával párhuzamosan húzódó utca a délihez és északihoz hasonlóan ugyancsak egy kereskedő-náció nevét viseli, Szerb utcának hívják, de az itteni szárköveken is találunk mezuza-mélyedéseket. A főtérrel párhuzamos nyugati utca azonban Krakkó nevét viseli. Ám ez a név nem Krakkó városra, hanem a város északkeleti sarkán kezdődő Krakkó külvárosra utal, amely a város második zsidó negyede volt. Ez a negyed a Régi zsidó utcával egy időben népesült be Németországból érkező zsidó és a Krímből jött karaita lakókkal. Minthogy Nagy Kázmér privilégiuma csupán a Régi zsidó utcának szólt, a Krakkó külváros lakói helyi és környékbeli kereskedelemmel és kisiparral foglalkoztak. A negyed az évszázadok során egyre jobban kiterjedt és egyre népesebbé vált. Utolsó részletes leírását Witold Szolginia Tamten Lwów („Az” a Lwów) című monumentális Lemberg-monográfiájában (1996) olvashatjuk, amelynek fordítását korábban már közöltük.


Szolginia leírása zsúfolt és sűrűn beépített negyed képét állítja elénk. Meglepő tehát, hogy a Krakkó külváros északi részén, az operaház mögött ma két tágas teret is találunk. Az elsőnek neve sincs: ez csupán egy jókora foghíj a piac és a Szjanszka utca között, amelyet ma játszótérnek használnak. Csak a játszótér sarkán emlékeztet rá egy alig észrevehető emléktábla, hogy 1943-ig ezen a telken állt az 1633-ban épült Nagy Külvárosi Zsinagóga. A telek azóta is beépítetlen maradt.


Kicsivel feljebb, az egykori Halpiacon túl, a Sztari Rinok sarkán állt az 1843 és 1846 között épült Reformzsinagóga, amely felépítésében is a bécsi Reformzsinagóga mintáját követte. A zsinagóga, amely a hászkálá, a zsidó felvilágosodás és egyúttal a német kultúra terjesztésének előfutára volt, az osztrák hatóságok hathatós támogatásával épült, a helyi orthodox és haszid közösségek gyanakvása és ellenségessége közepette, és évtizedekre megosztotta a lembergi zsidóságot. A másik két zsinagógával együtt szintén 1943-ban robbantották fel. Egykori helyére ugyancsak máig üres telek emlékeztet.


A két zsidó negyed közös temetője a Krakkó külváros déli részén, a Spitalna utca mentén húzódott. A nagy kiterjedésű temető – a Kirchhof-ból származó helyi jiddis, majd ukrán nevén kirkut – már az 1400-as évek óta használatban volt; első sírköveit az 1500-as évek második feléből ismerjük. Közéjük tartozik az Arany Rózsát alapító Jichak ben Nachman pompásan faragott reneszánsz sírköve is. A temetőt szintén a németek és a velük együttműködő helyi ukrán milícia pusztította el 1941 és 1943 között. A többi zsidó emlékkel ellentétben azonban egykori létére már üres helye sem emlékeztet. A szovjet hatóságok, mint sok más zsidó stetlben is, 1944 után a temető helyét elegyengették. Az egykori sírok fölött ma a városi piac működik.

Jichak ben Nachman sírköve a lembergi zsidó temetőben, 1941 előtti felvétel

A zsidó temető helyén létesített piac bejárata (ennél sokkal-sokkal nagyobb!), háttérben a szecessziós stílusú egykori zsidó kórházzal

A cikkben említett helyek Lwów 1930-as évekbeli térképén, amelyen még utoljára jelölték őket

2 megjegyzés:

Judit írta...

Hihetetlenül érdekes volt!

Studiolum írta...

Nagyon köszönöm! Ha tényleg ennyire érdekes, akkor nincs más hátra, mint csatlakozni a július végi túránkhoz a klezmerfesztiválra!