Utas és holdvilág


„Olaszországot mindig elkerülte, úgy érezte, még nincs itt az ideje, még nem készült fel rá. Olaszországot is a felnőtt dolgok közé tette el, mint az ivadékok nemzését, titokban félt is tőle, félt, mint az erős napsütéstől, a virágok szagától és a nagyon szép nőktől.”
Szerb Antal: Utas és holdvilág

Amikor Mihály végre rászánja magát, hogy felnő, beáll a családi vállalkozásba, megnősül és, ahogy kell, Olaszországba megy nászútra, ámde a terontolai állomáson megfutamodik a feladat elől, Szerb Antal abba a tartományba viszi őt, amely annyira különbözik minden mástól: Umbriába, „Itália zöld szívébe”, ahogy a prospektusok mondják, az Appenninek erdőségeibe, a bencés szerzetesség és a ferences misztika bölcsőjébe, az etruszkoknak és az umbereknek, „Itália keltáinak” hegytetőre épült városaiba, akiknek halál-kultusza annyira passzol az Ulpius-ház sötét romantikájához. „Umbria egészen más, mint Toszkána – gondolta –, parasztabb, ősebb, szentebb, és mintha egy árnyalattal zordonabb is volna.” Városról városra tartó vándorlása belső utazás is, ahogy újra felelevenedik benne ifjúságának emléke és hatalmába keríti a nosztalgia, mígnem a gubbiói kolostorból ifjúkori barátja, Pater Severinus tanácsára Rómába megy, hogy megtanulja, hogyan kell életben maradni.

Ezt az utat járjuk be most. Mihály útját Umbrián át, amely egyszersmind az itáliai múltat és abban saját szellemi örökségét felfedező Szerb Antal útja is, mint azt a regénybe beemelt úti jegyzetei tanúsítják. Mindenekelőtt azt keressük, ami az ő képzeletüket is megragadta: a befelé forduló hegyi városok sajátos karakterét, a középkori utcákat, az umbriai vidék ősi, másfajta jellegét. És azt, ami jellemző módon ezen a tájon és ezekben a városkákban kezdődött: a ferences misztika, a középkori olasz költészet, a koldulórendi gótika, a korai reneszánsz festészet kezdeteit.

Radics Viktória írta galícia utunkról a Lettre Internationale-ban: „Egy sűrű álomba gyalogoltunk bele…” Sűrű álomba gyaloglunk bele most is, a Szerb Antal álmát álmodó Mihály álmát álmodjuk újra Umbriában. Így rajzoltuk meg az útvonalat, és így válogattuk meg szállásainkat is: tengerparton és kolostorban, várban és vidéki villában. Velence és Ravenna érintésével az egykori Montefeltro-hercegségen, Santarcangelón és Urbinón keresztül érjük el Perugiát, ahonnét csillagtúra-szerűen bejárjuk az umbriai kisvárosokat fel a Gran Sassóig, Olaszország legmagasabb hegyéig, majd Sienán és a firenzei hegyvidéken keresztül térünk haza. A vezetéshez Szerb Antal korának baedekereit is felhasználjuk, de mindenütt hosszú időt szánunk rá, hogy a közös bejárás után mindenki egyedül is felfedezze és befogadja a várost. És természetesen tartjuk magunkat az Utas és holdvilág arany középútjához:

„Nem fárasztották magukat halálra, hogy megtegyenek mindent, amit a baedeker megkövetel, de még kevésbé akartak azok közé tartozni, akik hazamennek, és hencegve azt mondják: A múzeumok… hát múzeumokban természetesen nem voltunk - és büszkén egymásra néznek.”

Az útra már eddig is olyan sok jelentkező van, hogy kétszer egymás után is bejárjuk, szeptember 2-8. és szeptember 9-15. között. A részvételi díj, amely magában foglalja a Budapestről induló és oda érkező busz költségét, a szállodákat (kétágyas szoba egy ágya) reggelivel és a hat szálláson négyből vacsorával (a másik kettőn à la carte rendelünk), valamint a vezetést, 680 euro. Jelentkezni július 30-ig lehet a wang@studiolum.com címen.


1. Budapest – Velence

Mi volt ez a furcsa bűvölet és eksztázis, ami elfogta itt a sikátorok közt, miért érezte úgy magát, mint aki végre hazaérkezett? Talán a gyermek álmodhatott ilyesmiről – a gyermek, aki kertes villák lakója volt, de félt a tágas dolgoktól –, talán a kamasz akart élni olyan szűk helyen, ahol minden félnégyzetméternek külön értelme van, tíz lépés már határsértést jelent, évtizedek telnek el egy rozoga asztal mellett, és emberéletek egy karosszékben.”



Korán reggel indulunk Budapestről, késő délután érünk Velencébe, ahol a regény kezdődik. Velencét már tavasszal bejártuk, és jövő tavasszal ismét bejárjuk majd, de hogy a sűrű álomba a megfelelő helyen gyalolgoljunk bele, két órát most is eltöltünk a sikátorokban, ahol Mihály úgy érezte, hazaérkezett. Szállásunk Velencétől délre lesz, közvetlenül a tengerparton.


2. Velence – Ravenna – Montefeltro-hercegség

Egyedül akarta megnézni a híres bizantin mozaikokat, Ravenna legfőbb nevezetességeit. A ravennai mozaikok… azok saját múltjának műemlékei voltak. Az asztalra könyökölve nézték a képeket, és a képek arany háttere úgy csillogott feléjük, mint ismeretlen forrású fény a bányafolyosó mélyén.”



A ravennai mozaikok felkeresése után Santarcangelónál lépünk be az Appenninek völgyeibe, a Marche és Umbria határán elterülő egykori Montefeltro-hercegségbe, az urbinói hercegek birtokára. Kanyargós utakon haladunk, többször megállunk a valószerűtlen sziklacsúcsokon emelkedő középkori várak és kisvárosok között. Szállásunk is egy háromszáz lakosú egykori Montefeltro-várban lesz, álomszép kilátással a hegyvidékre, Frontinóban, amelyet 2014-ben vettek fel Itália legszebb városainak listájára.


3. Urbino – Gubbio - Assisi – Perugia

Egyáltalán csodálatosan ősi ez a Gubbio: az umber érctáblák, a halottak kapui… Talán az a farkas is, amelyet Assisi Szent Ferenc megszelídített, valami ősi, itáliai istenség lehetett, Romulus és Remus farkas-anyjának rokona, aki így él tovább a legendában. Milyen különös, hogy Ervin éppen ide került..”



Bejárjuk Urbinót, Itália egyik legszebb városát, a Montefeltro-hercegek központját, Raffaello szülővárosát (világörökség). Megnézzük Itália első reneszánsz palotáját, amely Mátyás királynak is mintául szolgált a budai várhoz, studioluma pedig Európa-szerte a humanisták dolgozószobáihoz. Itt találkozunk először a kora reneszánsz egyik első, titokzatos és nagy hatású festőjével, Piero della Francescával. Majd Mihály útvonalát követve leereszkedünk Umbriába. Megállunk Gubbióban, ahol végigjárjuk az általa felfedezett via dei Consolarit, és felmegyünk Sant’Ubaldo kolostorába, ahol Pater Severinusszal találkozott. Assisiben őt követve letekintünk a városra, és megnézzük a kora reneszánsz másik „alapdokumentumát”, Giotto freskóit a Szent Ferenc-bazilikában (világörökség).


4. Perugia – Trevi – Spoleto – Norcia – Perugia

A kis vonat Norciába ment, fel a hegyek közé. Mikor kiszállt, már a Sibillini-hegyek álltak előtte, kétezer méternél magasabb ormaikkal és jobbra a Gran Sasso, Olaszország legmagasabb hegycsoportja. Gyalog vágott neki a hegyeknek, kis hegyi falvak körül csavargott.”



„Szálljon ki Perugiában. Nagyon régi város.” Perugiából, Umbria fővárosából indulva követjük tovább Mihály útját fel Norciáig, Szent Benedek szülővárosáig, ahol, ha lesz időnk, felmegyünk Castelluccio középkori városkájába is, hogy aki már járt velünk Ushguliban, most a világ újabb tetejét ismerje meg a Gran Sasso, az Appenninek legmagasabb hegyének oldalában. Útközben hosszú időt töltünk Treviben, hogy belülről ismerjünk meg egy jellegzetes umbriai hegyi városkát, és Spoletóban, hogy megnézzük a longobard-kori San-Salvatore-bazilikát (világörökség) és a gótikus székesegyházat.


5. Perugia – Todi – Civitella del Lago – Orvieto – Perugia

Csupa hegyi város. Nálunk az emberek mindig a völgyekbe építkeztek, a hegyek alá, itt pedig fel a hegyre, a síkság fölé. Vajon miféle ősi ellenség képe élt az alapítók idegzetében, micsoda iszonyat elől menekültek mindig felfelé, a meredek sziklák oltalmába? Ahol a síkságból egy domb nőtt ki, oda mindjárt várost építettek.”



Todi varázslatos kisvárosa Jacopone da Todi, a középkori ferences misztika legnagyobb költője szülőhelye, a koldulórendi gótika egyik legszebb példája. Innen a Tiberis folyását lefelé követve felmegyünk egy egészen kicsi középkori hegyi település, Civitella del Lago óvárosába, hogy bejárjuk egérjárat-szerű labirintusát, és élvezzük a Tiberis-völgy csodálatos panorámáját. Orvieto etruszk városában mindenekelőtt a bazilikát nézzük meg lenyűgöző fekete-fehér architektúrájával, korai reneszánsz freskóciklusaival.


6. Perugia – Arezzo – Siena – San Gimignano – Borgo San Lorenzo

Siena után pedig nagyon vágyódott, mert most, hogy apátiája elmúlt, Olaszország városai megint édes-kínosan kezdték követelni, hogy megnézze valamennyiüket, és élje át titkukat, amíg nem késő. Siena volt a legszebb olasz város azok közt, amiket Mihály eddig látott. Szebb volt Velencénél, szebb a nemes Firenzénél és az árkádos, édes Bolognánál is.”



Arezzóban ismét találkozunk Piero della Francescával: legnagyobb művével, a Szent Kereszt ciklussal a ferencesek 14. századi templomában. Itt lépünk át Toszkánába, s innen megyünk tovább Sienába, amely, akárcsak Mihály számára, számunkra is utunk egyik fénypontja lesz. Az andalúziai mecsetekre emlékeztető dómban, a Signorián és a Santa Maria della Scalában megcsodáljuk a könyvben többször is emlegetett „sienai primitíveket”, a korai reneszánsz festészet álomszerű, lenyűgöző sienai változatának képviselőit. Továbbmegyünk a közeli San Gimignanóba, abba a kisvárosba, amely – ismét csak Ushgulihoz hasonlóan – a legépebben őrizte meg középkori lakótornyait (világörökség). Szállásunk már az Appenninekben, Borgo San Lorenzo városkája mellett, 1500-as évekbeli nemesi villában lesz.


7. Borgo San Lorenzo – Budapest

Mindenfelé viruló gyümölcsfák árasztották az évszak átható ujjongását, és különös, csavart ágú eperfák, halvány, olasz-zöld olajfák és azok a lila virágú, nagy fák, amelyeknek a nevét senki sem tudta Mihálynak megmondani. Nappal a gyalogló akár ingujjban járhatott, az éjszakák még hűvösek voltak, de nem kellemetlenül.”



Kora reggel indulunk, hosszú út áll előttünk. A hegyvidéken még egy-egy szép látványnál megállunk, de az autópályára rátérve már folyamatosan utazunk. Késő este érkezünk Budapestre.


umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1 umbria1

Jöjjön velünk a Szepesség gótikus útjára!


A Szepesség a régi Magyarország egyik legkülönösebb, soknyelvű, sokféle hagyományú régiója volt. Lakták szászok, avagy cipszerek, magyarok, szlovákok, ruszinokból kétféle is, lemkók és bojkók, zsidók, lengyelek, gorálok, cigányok, és sok más nép elszórt képviselői. Egyes részei egyszerre tartoztak Magyar- és Lengyelországhoz, mások bonyolult közigazgatási viszonyaiban pedig még Tranquilliusnak, a Pangea blog szerzőjének – aki személyesen is velünk tart az úton – sem egyszerű rendet vágnia. Reneszánsz városkái lenyűgöző természet ölelésében fekszenek, a Szlovák-paradicsom, a Szepesi-hegység, a Vihorlát, a Beszkidek, a Hernád és a Dunajec folyók szurdokai veszik körül őket. Legnagyobb kincse azonban a városi és falusi templomokban fennmaradt gótikus szárnyasoltárok és freskók sokasága. Ezek egyedülálló gazdagságára épül a Szlovákián keresztül kiépített Gótikus út, amelyet ötnapos túránk során végigjárunk.

Augusztus 26-án, pénteken indulunk busszal, 30-án, kedden érkezünk vissza Pestre. Kassán keresztül felhatolva, a Branyiszkói-hágón leereszkedve öt nap alatt körbejárjuk a Szepesi-hegységet. Felkeressük a legszebb szárnyasoltárokat és freskókat, bejárjuk a leggazdagabb reneszánsz kereskedővárosokat. Kirándulunk a Hernád-áttörés szurdokában és tutajozunk a Dunajec folyón. Felmegyünk százéves villamossal a Tátrába és gyalog a szepesi várba. A gótikus oltárok mellett látunk ruszin fatemplomokat és zsidó temetőket. Vacsorázunk hagyományos szlovák vendéglőkben és sütünk húst tábortűz parazsánál.

Részvételi díj az öt napra 370 euro/fő (szállás reggelivel és vacsorával, busz, vezetés). Jelentkezés július 26-ig a wang@studiolum.com címen.


Augusztus 26. péntek. Budapest – Kassa – Branyiszkói-szoros – Zsigra – Szepeskáptalan – Szepesváralja



Reggel 8-kor indulunk busszal Budapestről. Kassán rendhagyó városnézés: a belső udvarok, átjáróházak, az elfelejtett és elhallgatott történetek emléke. Ugyanitt ebéd. A Branyiszkói-hágónál megállunk, innen tárul elénk először a Szepesség panorámája. Zsigrán (Žehra) megnézzük a 13. századi falusi templom freskóit, majd a Szepesség egyházi központja, Szepeskáptalan gótikus szárnyasoltárait (mindkettő világörökség). Szállásunk közvetlenül a szepesi vár alatt lesz (világörökség), késő délután még felmászunk ide napnyugtát nézni.


Augusztus 27. szombat. Szepesváralja – Vitfalva – Hernád-áttörés – Lőcse – Szepesdaróc – Szepescsütörtök – Szepesszombat



Délelőtt a Szlovák-paradicsom egyik legszebb pontjára, a Hernád szurdoka fölé emelkedő Tamásfalvi kilátóhoz (Tomášovský výhľad) kirándulunk – könnyű terepen, kb. két óra oda-vissza – ahonnét lélegzetelállító kilátás nyílik a kanyonra, s az általa elválasztott két hegységre, valamint a Szepesi-hegyeken túl a Magas-Tátrára. A túra fáradalmait Lőcsén (világörökség) városnézéssel és ebéddel pihenjük ki. Odafelé menet megállunk Vitfalva (Vítkovce) gótikus templománál, hogy megnézzük a Szent László-freskóciklust. Délután megállunk Szepesdaróc (Dravce) és Szepescsütörtök (Spišský Štvrtok) gótikus templomainál és szárnyasoltárainál. Szállásunk ezen és a következő két éjszakán Szepesszombat (Spišská Sobota) hangulatos reneszánsz főterén lesz, ahol szintén körülnézünk, és a főtemplomban felkeressük a Szepesség második legszebb szárnyasoltár-együttesét.


Augusztus 28. vasárnap. Tátralomnic – Poprád – Kakaslomnic – Késmárk – Káposztásfalva



Szerencsénkre éppen ez az a havi egy vasárnap, amikor a poprád-tátrai villamos az eredeti, száz évvel ezelőtti kocsikkal közlekedik. Jó előre foglalunk rá jegyet (csoportnak külön kocsit adnak), és felvillamosozunk Tátralomnicra, a Monarchia arisztokráciája és nagypolgársága egykori kedvelt üdülőhelyére. Éppen időben térünk vissza Poprádra ahhoz, hogy megnézzük a csak a déli misére nyitva tartó románkori Szent Egyed-főtemplom különleges freskóit. Ebéd után Kakaslomnic (Veľká Lomnica) érintésével – ahol egy másik középkori Szent László-freskóciklust és újonnan felfedezett Utolsó Ítélet-freskókat látunk – felmegyünk Késmárkra. Körülnézünk a városban, felkeressük a Thököly-várat, a gótikus Szent Kereszt-templomot, a lutheránus fatemplomot (világörökség). És hogy valamiképpen szárnyasoltár nélkül ne maradjunk eznap sem, hazafelé kerülővel útbaejtjük Káposztásfalva (Hrabušice) templomát.


Augusztus 29. hétfő. Podolin – Ólubló – Vörös Kolostor – Dunajeci-áttörés – Niedzica vára



Felmegyünk a lengyel határra, sőt azon is túl. Útközben megállunk Podolinnál, Krúdy Gyula diákkori házánál, és felmegyünk az elhagyott zsidó temetőhöz, ahonnét csodás panoráma nyílik a városra és az északi Kárpátokra. Ólublón felmegyünk a várhoz, megnézzük mellette a szepességi faépítészet skanzenjét. A lengyel határon, a Vörös Kolostornál tutajon hajózzuk végig a határfolyó, a Dunajec hegyi áttörését, majd átmegyünk a szomszédba is, a Czorsztyński-tó partján magasodó Niedzica várához.


Augusztus 30. kedd. Bártfa – Eperjes – Budapest



A tegnapi utat folytatva érünk el Bártfához (világörökség), amely ugyan már nem a Szepesség része, de a környék legjelentősebb gótikus városa, meglátogatása nélkül nem lenne teljes a képünk a vidékről. Körülnézünk a főtéren, megnézzük a Szent Egyed-templom csodás szárnyasoltár-együttesét. Felkeressük a két zsinagógát, amelyeket a lelkes helyi mérnök, „az egyetlen lutheránus zsidó”, Cirill bácsi szorgalma mentett meg a pusztulástól. Meglátogatjuk a ruszin ikonmúzeumot, az ikonfestészet e bájos népies változatának legszebb gyűjteményét. Ebéd után indulunk vissza Budapestre.


Stétl-túra Galíciában

Galíciai zsidó család, 1930 k.

Jonathan Safran Foer nagy sikerű Everything is illuminated könyvében és az abból készült filmben (2005, lásd itt) egy kis odesszai utazási iroda, egyetlen trabanttal működő családi cég vállalkozik arra, hogy a galíciai gyökereiket kereső amerikai zsidókat elfuvarozza nagyszüleik egykori stétljeibe. A trabant a lembergi pályaudvar elől elindulva az autópályáról kisvártatva egy földútra kanyarodik le, s innentől kezdve abszurd kalandok sorozata követi egymást mindaddig, amíg el nem érünk a helyre, ahol minden megvilágosodik.

Ez a film kezdettől fogva paradigmája volt a Wang folyó utazásainak, amelyeken a járt utakat elhagyva a Kelet csodáival, az elrejtett kisvárosokkal, az elfelejtett történetekkel való találkozást keressük. De csak most vezetünk először túrát oda, ahová a szereplők utaztak, Ukrajna egykori zsidó stétljeibe. Sok éve járjuk már ezt a vidéket, sokszor írtunk róla, nyugati felébe, Lengyel-Galíciába már szerveztünk is körutazást. Most jött el az ideje, hogy másoknak is megmutassuk az egykori Kelet-Galícia zsidó világát, a „mély Galíciát”, Joseph Roth, Bruno Schulz, Agnon, Paul Celan szülőföldjét. Talán elsőként ebben a közelmúltig elzárt és kevéssé ismert országban.

A film még valamire tanít. Kulturális konvencióink folytán megkülönböztetünk fenséges és tragikus romokat. Az elmúlt élet pusztuló helyszíneit vagy egy gazdag történelem, vagy egy tragédia hírmondóinak tekintjük. Az előbbiek láttán, mint a római emlékeknél, arra az életre gondolunk, amely egykor ott zajlott. Az utóbbiaknál a tragédiára, amely ennek az életnek véget vetett. A kelet-európai zsidó stétlek fennmaradt emlékeit, a temetőket, a zsinagógákat, a zsidó utcákat egyértelműen az utóbbiakhoz soroljuk. Pedig pusztulásuknál sokkal fontosabb az az élet, amely itt évszázadokon át virágzott, amely annyi formában tovább él, amelynek örökösei vagyunk. És amely feleleveníthető. Ahogy a filmbeli Trachimbrod sem csak az a kő, amelyet az elpusztult stétl helyén emeltek, hanem az a ház is, ahol minden emlékét összegyűjtötték, és ahol az egykori élet elevenen él tovább. Kelet-Galícia stétljeit bejárva mi is ezt az életet akarjuk újra láthatóvá tenni.

Ukrajna nagy, számunkra szinte felfoghatatlanul nagy ország. A települések távol esnek egymástól, hosszú órákat utazunk majd a lágyan hullámzó tájban, végtelen búzaföldek, erdők között, folyók mentén, éppúgy, mint a filmben. Ez az utazás stétltől stétlig része a tapasztalásnak. Segít felfogni a kicsi lakott helyek jelentőségét egy lakatlan vidéken, a távolságok súlyát, amelyeket a kereskedőnek és az utazónak meg kellett tennie, ha Verhovináról vitt fát Csernovicba, vagy Tokajból hozott bort Bolechówba. Útközben csak néhány kitüntetett helyen állunk meg, ahol még elég látnivaló maradt. Ám végig történeteket hallunk majd a többi stétlről is, ahol már nincs mit látnunk, de valamikor eleven láncszemként kapcsolódtak a zsidó települések Pszkovtól Máramarosszigetig tartó nagy hálójába.

Az augusztus 20-tól 25-ig, szombattól csütörtökig tartó túra részvételi díja 400 euro, amely magában foglalja a szállás (kétszemélyes szoba fele, reggelivel), a busz és a vezetés költségét. Jelentkezni a wang@studiolum.com címen lehet.


Paul Cantelon: Odessa Medley Az Everything is illuminated (2005) film utazás-motívuma


1. nap. Budapest – Kőrösmező



Délutánra érünk Kőrösmezőre, a régi magyar határra, amelynek vasútállomásán 1941 július-augusztusában, éppen hetvenöt éve a magyar hatóságok idegenrendészeti eljárás keretében húszezer „hontalan” magyarországi zsidót átadtak a német hatóságoknak. Útközben betérünk a még működő huszti zsinagógába, megállunk és ebédelünk Európa közepén, s végighaladunk a fél évszázada halott beregszász-kőrösmezői vasútvonal mentén. Aznap vagy másnap reggel felsétálunk a városka fölé, a zsidó temetőbe.

„Kőrösmező. Gátvíz érkezésekor tutajosok imája”, innen

2. nap. Kőrösmező – Csernovic



A Jablonkai-hágón átkelve végighaladunk Verhovinán, a huculok földjén, amelynek központja, Kolomea egykor a galíciai zsidóság jelentős városa volt. Galícia és Bukovina határán megállunk a két szomszédváros, Kuti és Vizsnyica – fontos haszid települések – gyönyörű temetőinél, majd beérünk Csernovicba, a „Prut-menti Jeruzsálembe”, a Monarchia legzsidóbb városába. Körülnézünk a városban, és kimegyünk Sadagórába is, a ruzsini caddik palotájához.

„Burech Bendit áldomást iszik” a csernovici zsidó színház színpadán, innen

3. nap. Csernovic – Tarnopol



Kanyargós úton, több jelentős stétl érintésével jutunk el a galíciai zsidóság másik központjába, Tarnopolba. Megállunk többek között Czortkówban, ahonnét a budapesti Teleki téri haszidok származnak, Buczaczban, a Nobel-díjas Agnon és a Freud család szülővárosában, Halicsban, ahol máig élnek a galíciai karaiták, és Rohatynban, Nagy Szulejmán felesége, Roxana szülőhelyén.

Rohatyni klezmer-zenészek, főként a Faust család tagjai, 1912

4. nap. Tarnopol – Lemberg



Galícia és a Monarchia keleti határával párhuzamosan haladunk észak felé. Megállunk Brodyban, Galícia egyik legfontosabb kereskedővárosában és a zsidó felvilágosodás galíciai központjában, ahonnét Joseph Roth és a Bródy család is származik. Itt fordulunk vissza nyugatra, Lemberg irányába. A stétleken kívül betérünk Podkamieńbe, az egyik legfontosabb egykori lengyel búcsújáró kolostorba, és Olesko királyi kastélyába is. Délután Lemberg belvárosában teszünk sétát.

A Monarchia és Oroszország határa Brodynál, 1910

5. nap. Lemberg

Egész napos városnézés Lembergben: zsidó és örmény negyed, reneszánsz főtér, szecessziós külváros, „Krakauer Vorstadt”, a zsidó szegénynegyed. Ezen a napon kezdődik a nyári lembergi zenei fesztivál, amely korábban klezmerfesztiválként futott, ám idén világzenei fesztivállá bővült.

A lembergi piacon, 1910

6. nap. Lemberg – Budapest



A hazafelé vezető úton megállunk Drohobyczban, Bruno Schulz szülőhelyén, amely a századfordulón, a galíciai olajmezők gazdagságából vált szép szecessziós kisvárossá, majd Bolechówban, a tokaji borkereskedelem galíciai központjában. A gyönyörű haszid temetőben nyugszik a bolechówi Ber Dov rabbi, aki a 18. században az egyik legfontosabb láncszemet jelentette a galíciai zsidóság és Magyarország között. Az ő sírjának meglátogatásával ér véget galíciai stétl-túránk.

Haszid rabbi és követői a karlsbadi fürdőhelyen, 1930 k.

Wang-túrák az év végéig


A Wang folyó első félévi útjai sikeresen véget értek. Jártunk Prágában és Szardínián, Lembergben és Kurdisztánban, Grúziában és Örményországban. Most már javában készítjük elő a második félév túráit, nem kevésbé egzotikus helyekre. Éves programunkban minden leendő útról írtunk, de hamarosan mindegyikről részletes költség- és útitervet is közzéteszünk, az alábbi menetrend szerint. Ha megjelenéskor azonnal hírt akar kapni róluk, iratkozzon fel a wang@studiolum.com hírlevélre!


Augusztus 20-25. között Galícia nyugat-ukrajnai felében járjuk be az egykori zsidó stétleket, Csernovictól Brodyn át Lembergig. Az útvonalat most jártuk végig, a szállásokat is egyeztettük. A pontos útitervet és költségeket július 15-én tesszük közzé.

Augusztus 26-30. között a Szepesség középkori városaiba, a magyarországi gótika legszebb emlékeihez szervezünk túrát. Itt éppen most fejezzük be a szervezést, a pontos költség- és útiterv a hétvégére, július 17-re várható.

Az Utas és holdvilág Umbrián és Toszkánán át vezető útvonalára olyan sokan jelentkeztek előzetesen, hogy két forduló is lesz belőle. Az eredetileg meghirdetett szeptember 2-8-i hét után mindjárt egy szeptember 9-15-i megismétlés is következik. Ide most megyünk ki, hogy egyeztessünk a szállásokkal; a költség- és útvonaltervet július 25-én tesszük közzé.

Októberben három egymást követő túrát is szervezünk Iránba. Az első, szeptember 30-tól október 7-ig kis létszámú fotótúra a Kaspi-tenger partjára, Gilán és Észak-Azerbajdzsán örökzöld hegyvidékére, az „iráni Svájcba”, a talish és shahsavan nomádok földjére. A második október 8-15 között Irán legnagyobb ünnepén, Ashura hetében kalauzol végig az iráni történelmi városokon, Kashantól Iszfahánon, Yazdon, Perszepoliszon és Shirazon át Teheránba. A harmadik pedig október 16-23 között a lélegzetelállítóan szép iráni sivatagban, a föld alatti csatornarendszerből táplálkozó sokezeréves városkákat járja be Kashantól le Kermanig. A három túra kiegészíti és szorosan követi egymást, hogy aki akar – mint ahogy többen jelezték –, kettőn vagy hármon is részt vehessen. A szállások és közlekedés megszervezésére augusztus elején megyünk ki, a részletes költség- és útitervet legkésőbb augusztus 15-ig publikáljuk.

Utolsó túránkon, november 2-től 6-ig Dél-Csehország történelmi városait járjuk be. Az útvonal a két évvel ezelőttit követi, szállásaink is ugyanott lesznek, itt csak az esetleges árváltozásokat kell megtudnunk. Ezek alapján ugyancsak augusztus 15-ig tesszük közzé a pontos költség- és útitervet.

Többen kérték, hogy az idei tervben eredetileg nem szereplő Máramarosba is vezessünk újra túrát. Erre az október 29 – november 1. közötti időpont lenne a legjobb, a hagyományos „világítás” időszaka, amikor a hegyek még utoljára őszi színekben, s a falusi temetők ezer gyertya fényében ragyognak, és az utazót mindenütt behívják, hogy igyon egy pohár szilvapálinkát az elhunytak emlékére.

Arra kérjük olvasóinkat, hogy aki már előzetesen jelentkezett valamelyik túrára, erősítse meg, aki pedig még nem, az jelezze részvételi szándékát e hét végéig, július 17-ig a wang@studiolum.com címen, hogy lássuk, melyik túrán nagyjából hány résztvevőre számíthatunk. Ez a jelentkezés még „felelősség nélküli”: csak amikor egy-egy túrát részletes útvonallal és költségtervvel is meghirdettünk, akkor kérek rá végleges és visszavonhatatlan jelentkezést.


Vér

Vitkovce / Witkensdorf / Vitfalva, Spíš / Zips / Szepesség








Zsidók Nikolsburgban

Nikolsburg/Mikulov, Dél-Morvaország. A Felső- és Alsó-zsinagógát összekötő Tempelgasse a 20. század elején

A 16. századi Morvaország a vallási türelem egyik utolsó bástyája volt. A nikolsburgi Liechtenstein hercegek, egyfelől hogy demonstrálják függetlenségüket a Habsburg-uralkodókkal szemben, másfelől hogy városukat és kincstárukat gyarapítsák, minden iparost és kereskedőt befogadtak, akiket vallásuk miatt űztek el Ausztriából. Így találtak otthonra a vár alatti polgárváros egyik részén az anabaptista kézművesek – akiket Magyarországon habán néven ismerünk –, s a másik felén a zsidó kereskedők.

A nikolsburgi zsidó közösség „honossági igazolása” Cäzilia Schweinburg számára, 1883

Noha az első Bécsből elűzött zsidók 1421-ben telepedtek le a nikolsburgi zsidó negyedben, a közösség virágkora a 16. században kezdődik. Ekkor vált Nikolsburg a morva zsidóság politikai, kulturális és szellemi központjává, a tartományi rabbinátus székhelyévé. A Brünn és Bécs között félúton fekvő város fontos kereskedelmi állomás volt: itt szállították a morva bort és a cseh posztót délre, Bécsbe, itt hajtották át a magyar hajdúk az élő marhát a német tartományokba, mindezt a helyi zsidó kereskedők és pénzkölcsönzők közvetítésével. A vártól keletre kialakuló zsidó város háromszáztizenhét házból állt, ahol az 1600-as években 620 zsidó család, a város lakosságának közel fele élt.

A nikolsburgi zsidó negyed mai térképe

A város tizenkét reneszánsz zsinagógája közül a rangelső a ma is álló Felső-zsinagóga volt. Az 1550 körül épült, majd az 1719-es tűzvész után restaurált zsinagóga azt a jól ismert lengyel mintát követi, ahol a középen álló bima négy oszlopa tartja a színes stukkókkal és freskókkal díszített kilenc osztatú boltozatot, mint a lengyel haszidizmus korai központjában, a gyönyörű łańcuti zsinagógában, vagy nálunk Mádon. Az itteni rabbi pedig nemcsak Nikolsburg, de az egész morva és cseh zsidóság kiemelkedő szellemi vezetőjének számított. Itt alapított híres jesivát Jehuda Löw ben Becalel rabbi 1553 és 1573 között, mielőtt Prágába ment volna, hogy megalkossa a Gólemet. Itt fogalmazta meg 1648-ban az 1919-ig fennálló morvaországi zsidó önkormányzat törvényét a híres törvénytudó, Menachem Mendel Krochmal. Itt hozta létre 1692-ben az első alapítványt szegény gyermekek taníttatására David Oppenheimer rabbi. Itt honosította meg morva földön mestere tanítását a haszidok első nemzedékéhez tartozó Samuel Schmelke Horowitz, a híres kabalista. És innen származott az a Josef Sonnenfels bécsi jogászprofesszor és császári tanácsos, aki Nikolsburg szellemét tovább vive rábeszélte II. Józsefet a türelmi rendelet kiadására.

A Hauptstrasse (ma Husova) a nikolsburgi zsidó negyedben a század elején. Jobbra a Felső-zsinagóga, balra a rabbinátus épülete, amelynek pincéjében az 1990-es évekbeli helyreállításkor mikvét (rituális fürdőt) tártak fel

Mindezt emblematikus módon foglalja össze a 20. század elején készült alábbi fotográfia. A képen a Felső-zsinagógához csatlakozó bét hamidrás és jesiva látható, Löw rabbi alapítása. A jesiva alatti átjáró egy belső udvarra vezet: itt volt a rabbinátus kútja, s innen nyílt az egykori „kabbalista-terem”. Az udvar felső emelete pedig az Oppenheimer-alapítvány könyvtárának adott otthont, amely hétezer nyomtatott és ezer kéziratos kötetével a cseh-morva zsidóság egyik legfontosabb könyvtárának számított. A nikolsburgi zsidó negyedhez hasonlóan a gyűjtemény is hatalmas szerencsével menekült meg a megszállók pusztításától: ma az oxfordi egyetem könyvtára őrzi.


A Mazsike július 27-28-án szervez utazást Dél-Morvaország zsidó történelmi emlékeihez, amelyre engem kértek fel idegenvezetőnek. A két nap alatt felkeressük Nikolsburg/Mikulov, Trebitsch/Třebíč és Brünn/Brno zsidó negyedeit, zsinagógáit és temetőit, sétálunk és ebédelünk az egyik legszebb csehországi kisváros, Telč szigetén, és odafelé egy rövid megálló során felelevenítjük a pozsonyi zsidó negyed emlékét is. A két nap alatt négy világörökség-színhely meglátogatásával döntünk Guiness-rekordot. A kirándulásra van még hely: jelentkezés a mazsike@gmail.com címen.

Délibáb

Máramarosszigetre beérve elsőként a tevét pillantom meg. Mindjárt a helynévtábla után, fején magyar nemzetiszín kantárral, lábán béklyóval. Amíg figyelem, egyszer sem hajol le legelni, undorodva fordul el a buján viruló mezőtől. Gyűlölöm a vadvirágos rétet. Púpját kicsit másnaposan, dehidratáltan, félrecsapva viseli. Feje, mint a mágnestű, szilárdan egy irányba mutat, észak felé, ahol a nagy víztömeg, a Tisza hömpölyög. Hirtelen rettenetes szomjúság fog el.



A városba befelé haladva nem létező állam felségjelzését követem. A vörös ruszin medvét még a csehek házasították össze a kék-sárga ukrán színekkel, amikor 1920-ban autonómia ígéretével az új csehszlovák államalakulatba tagolták Északkelet-Magyarországot. Az autonómiát sosem adták meg, de a címert a prágai Szent Vitus-székesegyház szentélyébe is felfestették, a Habsburg-tartományok címereinek büszke kiegészítéseként. A csehszlovák, majd az ukrán hatalomban is csalódott ruszinok manapság az orosz nemzeti színekre helyezik rá címerüket, elvégre kisoroszok volnának. Máramarosban elegen vannak ahhoz, hogy Szigeten ukrán nyelvű gimnáziumuk legyen. A Przemyśltől Verhovináig vágyott medveállam ilyenformán magába foglalná Románia egy részét is, a tervezett Ruxit magával vinné a Tisza bal partját. Csodálatos, hogy a román állam ilyen békésen tűri szuverenitásának e szimbolikus csorbítását itt a ruszin-ruszin határon, miközben annyit lármáz a székely zászló ellen, pedig azoknak szegényeknek ott az ország belsejében nincs is hová lecsatlakozniuk.


A neobrutál stílusú görögkatolikus templom előtt, az Ave Maria kilósruhabolttal szemben újabb meseállat fogad. A hegyekből leszivárgott sovány farkas győztes római pózban áll az egykori zsidó város terén, s latinul deklamálja, hogy két szopós gyermekét, Dákót és Románt latin gimnáziumba kívánja adni, hogy ők is olyan tudósak legyenek majd egykoron, mint Prof. Univ. Dumitru Protase, a Román Akadémia tagja. Ismerős ez az identitáskeresés, a szlováklakta Csömör főterén is az áll a csonkamagyarország-szobor talapzatán: „Tud győzni e nép, Attila magva ez.” A távolban, a Lidlen is túl szemmel láthatóan cölöpvár épül a legfinomabb vasbetonból, hogy a dák identitásnak is jusson valami.





A vetélkedő identitások nagy túlélőjével Sziget főterén találkozunk. A Trianon óta eltelt majdnem száz évben ezrek haladtak el a kapu előtt, de senki, akinek nem kellett, nem figyelt fel a kapu oromzati rácsán nappali bagoly módjára meglapuló magyar királyi címerre. A felségjelvény már annó is illegalitásban fogant, hiszen a szabadságharc bukása után, 1850-ben Magyarországot hivatalosan megszüntették, és öt körzetre felosztva tagolták be az osztrák birodalomba. Az 1862-ben csöndes tiltakozásként felállított vasdísz egy rövid legális periódus után azóta is eredeti funkciójában üzemel.


A főtéri könyvesbolt kirakatában román uralkodói életrajzok, itt is másodvirágzását éli a monarchia. A kasszánál ülő hölgy még látta az utolsó román királyt. Apja a magyar időben Miskolcon volt csendőr, ő maga a Ceaușescu-korban gimnáziumi tanárnő, aztán amikor az új rendszer felajánlotta privatizálásra a könyvesboltot, megvette azt. Azóta is ott ül a kasszánál Mihály király kori kosztümben, csipkés fehér ingben. Múltkori beszélgetésünkre emlékezve magyarul szólok hozzá, de csak románul válaszolgat. Amikor aztán áttérek románra, a kölcsönösség jegyében már ő is hajlandó magyarul beszélni, finom akcentussal, kitűnően. Román nyelvű könyveket veszek Máramarosról, szép fotóalbumokat, a máramarosi pálinkafőzés történetét, a festett fatemplomok enciklopédiáját. Tollat ad melléjük ajándékba. Felső zsebembe csippentem, mint a régi tanfelügyelők, elismerően bólint.


Jóska ugyan keresztbe tette fegyvereit a szigeti piacon vitt hentesüzletén, de attól még a Damoklész bárdjai alatt legelő jószágok egy percre sincsenek biztonságban. A mészárszékkel kontiguus kifőzdében mindig friss micset, ropogósra sült csirkét, a legfinomabb pacallevest eszik az ember. A piacon halmokban áll a friss gyümölcs, a zöldség, a környékbeli ruszin, román, magyar hegyi falvakból lehozott áru. A kofa, látva, hogy idegenek vagyunk, franciául szól hozzánk, aztán meghallva, kik vagyunk, magyarra fordítja a szót. „Tudok ám én több nyelven is!” büszkélkedik. „Románul, magyarul, ruszinul, franciául, meg a magam nyelvén.” „Mi a maga nyelve?” kíváncsiskodom. Egyszerre kihívó és szégyenlős arckifejezést ölt, hatásszünetet tart. „Hát most mondjam meg magának? Hát a roma.”



Elie Wiesel szülőházán, a máramarosi zsidóság emlékmúzeumán fekete zászló leng, nincs kiírva, miért. Hétfő van, múzeumi szünnap, de a ház ma kivételesen nyitva van.



A Basarab utcai zsinagóga homlokzatán is fekete zászló leng, ott sincs kiírva, miért. A zsinagóga, amely egyedüliként maradt meg az egykori negyvenezer máramarosszigeti zsidó polgár hat zsinagógája közül, 1902-ben épült a szefárd rítus számára, amely éppolyan finomkodó és félrevezető megnevezés a galíciai haszidokra, mint a mózeshitű a zsidókra. Az épület minden ablakában ugyanaz az ékezetek nélküli román nyelven nyomtatott, kétségbeesett kérés olvasható. Az előzményeket csak találgathatni lehet.

„Drága polgártársaink! Tisztelettel és barátsággal kérünk Benneteket, hogy tiszteljétek zsinagógánkat, éppúgy, mint saját templomaitokat. Mindannyiunknak ugyanaz az Istenünk, aki irgalmas, ámde megbünteti azokat, akik feldúlják szentélyeit. A zsidók semmi rosszat nem tettek nektek. Lehet, hogy amikor több zsidó élt itt, jobb volt itt az élet. Nem lenne jó, ha városunkat úgy könyvelnék el, mint az antiszemiták (és Bacchus követői) lakóhelyét. Köszönjük a megértést.”




A Beregszász-Kőrösmező vasút a háború előtt a Tisza partján haladt, hol az egyiken, hol a másikon, mikor melyiken volt könnyebb sínt fektetni. 1920 után, amikor a Tisza határfolyó lett, a csehszlovák oldalról induló vonatra a román hídfőnél katona szállt fel, s az ajtókat zárva tartották, míg csak a vonat vissza nem ért a Tisza csehszlovák partjára. 1945 után aztán ennek is vége szakadt, az efféle huncutkodás nem fért bele az elvtársiasan nyílt szovjet-román barátságba. A szovjet, majd később ukrán oldalon a síneket felverte a gyom, az indóházak beomlottak, de a tereptárgyakat máig karbantartják, tudván, hogy ha egyszer még szükség lesz a vasútra, ezeket soha többé nem lesz erő pótolni. A román oldalon, a szigeti pályaudvaron a mellékvágányra félretolt mozdony azóta is várakozik a vonal újranyitására.




„Az erdei gyűjtögetés a szűkös időkben biztos kenyérnek számított, az ember a kincstári puttony mellett a maga tarisznyáját is teleszedte. Az áfonya, szeder vagy a rókagomba különben is sok örömöt tud szerezni az embernek. Félreértés ne essék, nem valami neves konzervgyárnak szállítottunk, csak a közeli rezervátumnak, ahol egy romos kápolnában és elhagyott, beomlott bányákban tartották a medvéket.”


„Az utat ott kék-sárga sorompó zárta el, közelében kicsi őrszoba állt és egy kopott tábori sátor, tele didergő katonával. Ez az egy határátkelőhely működött Sinistra körzetben, a sorompót itt is csak hetente egy alkalommal emelték fel néhány órára, méghozzá mindig csütörtök délelőtt.”

A határőr asszony nem egy Coca Mavrodin. „Szívecském”, mondja, mikor megpróbálkozom a Mustafa Mukkermantól kölcsönzött autót átvinni a határon, „hát ezen nincs pecsét”. „Nincs”, mondom, „a mi országunkban nem kell rá pecsét, nálunk elég a tulajdonos aláírása.” Ingatja a fejét, aztán legyint. Megindulok át a Tisza-hídon, az egyazon városon belül húzódó magyar-magyar határon, Máramarosszigetről Aknaszlatinára.