Szellempalota

Budapesten, a Ferenciek tere és az Erzsébet híd között áll a két Klotild palota, egyformák, csak a Szabad sajtó útja választja el őket. Elegáns kapuként engedik át a látogatót Pestről Budára. Klotild Mária főhercegné kezdeményezésére írtak ki pályázatot a paloták megépítésére, amelyet végül a Korb Flóris – Giergl Kálmán szerzőpáros nyert el. Történetüket a Kép-Tér blog írta meg részletesen, sok archív fotóval illusztrálva.


Az 1899-1902 között megépült ikerpaloták impozánsak, elegánsak: a város meghatározó ékességei.

Míg az északi palotát már renoválták, párja még elhagyatott, szellemek és emlékek laknak benne. Ha az ember elkóborol a lépcsőházak labirintusában, minden szinten egy új történettel találkozik. A Róth Miksa tervezte ablakoknak az emléke, a pécsi Zsolnay csempékkel borított kályhák pedig a maguk valójában is fellelhetőek a faborítású falak között, ha letérünk a szokásos útvonalról és betekintünk a lakásokba, ahol itt-ott van még egy bőrönd, egy ing, egy Theodor Wiese páncélszekrény és gyönyörű fiókjai. Irodáknak, lakásoknak, üzlethelyiségeknek és a Belvárosi Kávéháznak adott helyett a palota, és bár üres az egész épület, ha becsukjuk a szemünket nem nehéz elképzelni a mozgást, a forgatagot, az életet, az ajtókat, ahogy kinyílnak, és az egész palota feléled.


klotild1 klotild1 klotild1 klotild1 klotild1 klotild1 klotild1 klotild1 klotild1 klotild1 klotild1 klotild1


klotild2 klotild2 klotild2 klotild2 klotild2 klotild2 klotild2 klotild2 klotild2 klotild2 klotild2 klotild2 klotild2


A Klotild-palotáknak – ahol állítólag először helyeztek üzembe liftet Budapesten – különlegességei a tornyok, és azokból nézve a város: egyetlen pontból rálátunk a Szabadság-szoborra, a budai várra és az Országházra. Egyedülálló látvány.


klotild3 klotild3 klotild3 klotild3 klotild3 klotild3 klotild3 klotild3 klotild3


Köszönet az Orczy Kultúrkert Egyesületnek a séta megszervezéséért.

Bazár


A tömeg tülekszik és hullámzik Os piacán, folyamatosan előre nyomulva az újabb árukhoz, s talán mindig is így volt ez ebben a háromezer éves városban, a Fergana-völgy keleti végében, az üzbég-kirgiz határ közelében. Kézikocsik szakadatlan áramlása, nők csomagokkal, vállukon nehéz zsákokat cipelő férfiak tapodják a régi kövezet töredékeit és a helyét kitöltő port. Saslik füstös illata keveredik a verejték szagával és a teaházak párájával, ahol nagy tálakban szolgálják fel a friss kaporral bőven meghintett zsíros laghmant, és a hagymaszeletekkel beborított mantit. És a hőség által kiváltott egész sor más illat, felidézni is túl sok, nemhogy leírni. A napfényben táncoló élénk színek, mindenütt a hordozható kazettás magnókból harsogó helyi folkzene, tadzsikok, üzbégek, kirgizek, oroszok és nyilván egy sor egyéb nép, mind a maga sajátos viseletében és fejfedőjével, egymással elvegyülve.



Sherali Joʿraev, Birinchin mukhabbatim

Csillogó anyagból készült napellenzők nyújtanak némi árnyékot a standok között nyíló utcákon, ahol helyi termékeket, olcsó kínai ruhákat, kézműves sapkákat, kövér répákat és krumplikat, nagy nyitott zsákokban rizst és más magvakat árulnak, a közép-ázsiai élet minden más kellékével együtt. Az emberek mosolyognak, összehúzzák a szemöldöküket, komoran ülnek, harsányan nevetnek, bámulnak, elfordítják a tekintetüket, „buuuss!” kiáltásokkal igyekeznek utat törni a tömegben áruval megrakott kézikocsijaik számára.

Vakító napfény, a tömeg megritkul, majd ismét összesűrűsödik, meglassulva, majd nekilódulva tovább áramlik, virágos ruhák és fekete hajú gyerekek, nők kendőben és földig érő színes nyomott kabátokban, komoly férfiak, akiknek arca sem nem ázsiai, sem nem európai, hanem valami a kettő között.

Megállunk egy kazettákat kínáló standnál, amelyre fiatal fiú felügyel, elöl hosszú, hátul nagyon felnyírt hajjal. Megütközve fogadja érdeklődésemet valami „hagyományos zene” iránt, amelyet a tőlem telhető legjobb oroszsággal igyekszem előadni. „Diszkó? Hip-hop?” próbálkozik, nem igazán érti, mit akarok. Betesz néhány kazettát a magnóba, egy-két másodperc hallgatás után sorra utasítom el őket. Végül Sherali Joʿraevtől tesz be egyet, akitől aztán többet is vásárolok. Elköszönünk egymástól, mindketten elégedetten az üzlettel.



Sherali Joʿraev, Olis yullar

Egy különösen festői öregúrtól megkérdezem, lefotózhatom-e. Bólint, s amikor a kamera kijelzőjén megmutatom neki a képet, mindenáron azt akarja, hogy ott helyben nyomtassak neki egyet. Igyekszem elmagyarázni, hogy ezt most nem tudom megtenni, de csak azután enged el, hogy előkerít egy fiút papírral-ceruzával, és leíratja a címét, hogy arra küldjem el majd otthonról a képet. Markomba nyomja a papírt, s figyelmeztet: „De el ne felejtse!” Én nem is felejtem el, de sajnos az írás teljesen olvashatatlan.


Egyenruhás figura állít meg minket, szokatlanul széles tányérsapkában. „Velem jönnek”, mondja. Mindkettőnket más-más szobába terel be. Útlevelemet gondosan végigtanulmányozva a mindig nálam lévő kis hátizsákra kerít sort, s egyenként veszi szemügyre a tartalmát.

„Mi ez?”, kérdezi, felmutatva az asztma-inhalátort.

„Valami asztma ellen”, válaszolom a magam korlátozott oroszságával.

Cc, cc. Kemény arca meglágyul, ahogy kifejezi együttérzését. Tovább böngész a tárgyak között.

„Honnan valók ezek?”, kérdezi, néhány cseh bankjegyet felmutatva. „Csehországból”, mondom.

„Hol van az?” „Németország mellett”. Bólogat, jelezve, tudja, hol.

„Mennyit ér ez?”, kérdezi egy kétszáz koronás bankjegyet felmutatva. „Körülbelül tíz dollárt”, mondom, különösebb pontosság nélkül.

Hirtelen elveszíti az édeklődését, s berekeszti a kihallgatást. Barátom már odakint vár rám. Folytatjuk Os bazárának felderítését.


bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar bazaar


Locsolkodás


Rusztem Adagamov, az egyik legnépszerűbb orosz fotoblogger, akitől már mi is sokszor idéztünk, húsvétra magyar képekkel kedveskedett olvasóinak. Nagy szó ez Oroszországban, ahol annyira ritkán kerülünk szóba, hogy még csak gúnynevünk sincs. A képeket Szandelszky Béla készítette öt évvel ezelőtt, 2009. április 9-én a hollókői húsvéti fesztiválon, s a mai nap, a húsvéthétfő legnevezetesebb szokását ábrázolják: a locsolkodást.

„Annál zajosabb a húsvét másodnapja, melyen az ifjúság locsolni jár, s a kútak mellett vödörrel öntik nyakon vagy épen dézsába mártják a vigyázatlan leányt, a ki maga kereste magának a veszedelmet, de nem haragszik érte; sőt másnap aztán visszaadja kamatostul, mert az az ő napja.” Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, III. kötet (1888). Magyar népszokások. A kép a húsvét keddi „visszalocsolást” ábrázolja.

Könyvekből és szóbeli folklórból mindannyian hallottunk a vödör vizes locsolkodásról, de személyesen, azt hiszem, legtöbben már csak a megszelídített, kölnivizes változatát ismerjük. Bár elismerem, gyermekkorom félelmetes szovjet kölnijeiből néhány csepp is képes volt olyan tartós károsodást okozni, mintha egy vödör vízzel öntötték volna le a leányt. Hollókőn sem az archaikus szokás töretlen továbbélésének lehetünk tanúi, hanem inkább annak, hogy a világörökség listájára felvett, s tekintélyes turistaforgalmat bonyolító falu mint élő skanzen spontán élőképként adja elő a húsvéti fesztivál egyik műsorszámát, miközben a színpadon Szalóki Ági és Nikola Parov szolgáltatják a jól bevált folklórzenét.

holloko holloko holloko holloko holloko holloko holloko holloko holloko holloko

Vajon hogyan fogadják az orosz olvasók ezt az egzotikus hagyományt? Adagamov posztjához kilencvennyolc hozzászólás érkezett, ebből próbálunk képet alkotni arról, milyen képet alkotnak rólunk. Szinte egyikük sem veszi figyelembe a fesztivál-kontextust, hanem élő hagyományként tekintenek a népviseletre és a szokásra, s ennek megfelelően dicsérik vagy ítélik el. A thaiföldi Szongkran-fesztiválhoz hasonlítják – ami mutatja az új oroszok kitágult horizontját –, russzofilként nosztalgiáznak a megőrzött hagyományon, feministaként szexistának bélyegzik, orthodoxként mint pogány szokást kárhoztatják, vagy az új orosz öntudat jeleként ejropuniós jelenségként utasítják el. Néhány jellemző kommentár:

• Logikátlan szokás. Tavasszal, amikor még hideg van, a férfiak vízzel locsolják le a nőket, aztán meg még gyereket várnának tőlük. Besegítenek a természetes kiválasztódásnak?
• Hogyhogy az eurobürokraták nem ismerik fel, hogy ez a nők megalázása?
• És csak a nőket locsolják? Szexizmus a topon! A Femen úgy látszik, még nem hallott róla.
• A magyarok is ünneplik Szongkrant? – Nekem is ez jutott eszembe, de Thaiföldön mindenki mindenkit locsol.
• A UNESCO követeli meg tőlük, hogy a lányokat vízzel locsolják?
• Vizespóló-show hagyományos módra?
• Lám, a magyarok megőrzik hagyományaikat, nem úgy mint mi, akik gyökértelen és hagyományok nélküli nép lettünk.
• Hol látsz te itt magyarokat? A blogger azt írja, hogy ezek PALOTS nemzetiségűek!
• Valahogy az afrikai „bennszülött falvakra” emlékeztetnek, amelyeket pénzért mutogatnak a turistáknak.
• Ezt termékenységvarázslásból csinálják. Pogányok voltak, pogányok is maradtak.
• Fasiszták és gejropéerek!


Valaki megemlíti, hogy a keleti szlávoknál is ismert ez a szokás, sőt bizonyítékként be is küldenek egy lembergi képet Alekszandr Petroszjantól. A helyszínből ítélve – Lemberg főtere, háttérben a Szentlélek-patika – hasonlóan megrendezett showról lehet szó, mint Hollókőn. Ez azonban nem akadályozza meg a nyugati bloggereket, hogy – a kontextust az oroszokhoz hasonlóan figyelembe nem véve – a képet a legtöbb „Ilyen is csak Oroszországban van” típusú válogatásban közöljék. Mindenkinek a szomszéd esze ment el.


A Sant Francesc utcán, a Pare Nadal sarkán


A Palma la processó del Divendres Sant –la del Sant Enterrament– dibuixa gairebé un cercle des de la Plaça de Sant Francesc fins l’Esglèsia del Socors passant pel carrer de Sant Francesc, el de Colom, la Plaça Major i un bocí de Sant Miquel abans de tombar cap al carrer de Josep Tous Ferrer i enfilar la Porta de Sant Antoni. Palmán a nagypénteki körmenet – a Szent Sírbatétel – hozzávetőleg egy kört ír le a Sant Francesc terétől a Segítő Szűz Mária templomáig, végighaladva a Sant Francesc utcán, a Colomon, a Plaça Majoron és a Sant Miquel egy szakaszán, mielőtt befordulna a Josep Tous Ferrere és elhaladna a Porta de Sant Antoni előtt.


Nosaltres no ens moguérem de la cantonada del carrer del Pare Nadal, el lloc més estret de tot el recorregut, on els carros s’han de mirar molt per no tocar les parets i on els tambors ressonen més fort. La processó començà devers les set i a les onze encara partien les darreres confraries.Mi nem mozdulunk a Pare Nadal utca sarkáról, az egész útvonal legszűkebb pontjáról, ahol a carróknak nagyon kell ügyelniük, hogy ne súrolják a falat, s ahol a dobok a leghangosabban szólnak. A menet hét óra tájban kezdődik, s tizenegykor már az utolsó konfraternitások is elhaladtak itt.


La fosca a voltes creix i cal encendre
la llàntia del cor: qui pot entendre
la nua veritat ama el soscaire.
–Llorenç Moyà–
Néha megnő a sötét, olyankor meggyújtod
a belső lámpást: aki a meztelen
igazságot érti, szereti a magányt.
–Llorenç Moyà– *


viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1 viernessanto1


viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2 viernessanto2


viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3 viernessanto3


Христос воскресе

Vlagyimir Makovszkij: Feltámadási istentisztelet, 1916

„Христос воскресе! – Krisztus feltámadt!” A lembergi orthodox Uszpenszkij-templom ma éjjeli feltámadási istentiszteletéről.

Ezerkilencszáztizenhatban, amikor Makovszkij ezt a képet festette, háború volt, a mai Ukrajna területén csapott össze egymással a Kelet és a Nyugat, akárcsak ma. Különös ritkaságképpen abban az évben valamennyi ukrajnai keresztény felekezet húsvétja egybeesett egymással, akárcsak 1942-ben, vagy ma. Ma éjjel Lemberg/Lwów/Lviv/Lvov minden temploma tele van, lengyel katolikusok, ukrán görögkatolikusok, orosz orthodoxok, örmény katolikusok együtt ünneplik Krisztus feltámadását.

Nyikolaj Rerih: Húsvét, 1934

Angyal


Az Arany Angyal Smíchov központjában állt, ott, ahol a prágai Kisoldalról az Újezd-kapun át érkező, és a Kinsky hercegek itteni kertjéről elnevezett (majd 1920 óta Štefánik szlovák tábornok nevét viselő) főút keresztezi a túlparti Újvárosból a Palacký-hídon át ide érkező Palacký (1945 óta Lidicei) főutcát. Zömök, egyemeletes ház volt, de alacsony timpanonja büszkén hirdette, hogy a város – mert Smíchov 1921-ig önálló város volt! – előkelő étterme ez, ahová elsőként ül be az is, aki most érkezett meg a két saroknyira lévő smíchovi pályaudvarra, s az is, aki Prágából jött ki dolgát intézni a dinamikusan fejlődő, gazdag iparnegyedbe.


Az 1869-ben alapított étteremben először a pályaudvarral szemközti Részvény-Serfőzde, azaz 1911-től Staropramen sörét szolgálták fel, de kilenc évvel később a ház hátsó traktusában megnyitották saját sörfőzdéjüket is. A 10°-os – „desítka” – Angyal sör, noha csupán évi 8400 hektót főztek belőle – a Staropramen termelésének egynegyedét –, Smíchovon kívül is híressé vált. Egészen a 20. század első évtizedeiig, amikorra a Staropramen sörgyár már annyira megerősödött, hogy a negyed kis sörfőzdéi nem tudtak tovább konkurrálni vele. Az Angyal vendéglő azonban saját sör híján is fontos vonatkoztatási pontja maradt a kisvárosnak, majd Prága 5. kerületének, annyira, hogy magát az útkereszteződést és környékét is „az Angyal” – křižovatka Anděl – néven emlegették.

A két főutca kereszteződése az 1920-as években a pályaudvar felől jövet. Balra a sarkon az Arany Angyal

Az Arany Angyal a prágai Kisoldal felől érkezve, 1935

A 20-as és 30-as évek a smíchovi polgárság aranykora volt. Csehszlovákia a győztesek oldalán fejezte be a háborút, s az ő jóvoltukból függetlenséghez, új piacokhoz és vámkedvezményekhez jutott. A cseh nagyipar virágzott, a smíchovi Ringhoffer-Tatra vagon- és gépgyár egész háztömböket kebelezett be az Angyallal szemközti negyedben, s a dicsőségből lejjebb is csorgott. Smíchov belvárosában nem volt olyan ház, ahol ne lett volna egy-két elegáns üzlet az utcafronton, s további néhány az udvarban.

smichov1 smichov1 smichov1 smichov1 smichov1 smichov1 smichov1 smichov1 smichov1 smichov1 smichov1 smichov1 smichov1 smichov1 smichov1

A Ringhoffer-gyár terjeszkedése a smíchovi zsidó hitközség korábbi telkére is igényt tartott. A hitközség ezért a központba, az Angyal háztömbjébe települt át, ahol 1927-ben a gyár költségén, az akkoriban Csehszlovákia-szerte divatos funkcionalista stílusban – erről szintén lesz még szó – felépítették új zsinagógájukat.

A ma is álló zsinagóga a Pilseni – ma Pályaudvar – utcán. Mögötte az Angyal háztömbje.

Az aranykornak 1948-ban szakadt vége. Az üzleteket államosították, s a következő évtizedekben fokozatosan lerohasztották. Aki az 1980-as évek végén Smíchovban járt, azt az egykor virágzó, s aztán negyven éven át pusztuló kisvárosnak otthonról is ismerős képe fogadta. A valamikor elegáns főutcai házak többségén kint volt a „Pozor, padá omítka!” – „Vigyázat, hullik a vakolat!” tábla, amelyet a népi graffiti azzal egészített ki: „V sobotu a v neděli též kominík!” – „Szombaton és vasárnap a kéményseprő is!” Jan Čech 2009-ben írott blogbejegyzése ugyan végtelen nosztalgiával sorolja elő a 70-es évek smíchovi kiskocsmáit és kétes tisztaságú étkezdéit, de ebben valószínűleg nagy szerepe van az idő megszépítő varázsának. Az Angyal sem kerülte el a sorsát: kifőzde lett belőle, „Bufet – Smáženka”, ahol, ugye emlékeznek rá, téli reggeleken a fűtetlen helyiségben a kis kör alakú asztal mellett állva elfogyasztott zsíros sült kolbásszal és kora reggeli sörrel lehetett nekiindulni a városnéző túrának.

Az Angyal háztömbje és a zsinagóga, 1970

Az Angyal háztömbje a pályaudvar (és a zsinagóga) felől nézve. Jan Čech fotója, 1970-es évek

Az Angyal büfé-kifőzde bejárata. „Smážené speciality” – „Sült különlegességek!” El tudják képzelni? Jan Čech fotója, 1970-es évek

Az Angyal-kereszteződés a 70-es évek végén, innen

Aztán 1980-ban ennek is vége szakadt. A metró B vonalának smíchovi megállóját éppen az Angyal háztömbjének helyére tervezték. Az Arany Angyalt 1980. január 16-án lebontották, s a metrómegállót és az útkereszteződést, minthogy ilyen nevet természetesen nem viselhettek, Moszkvára keresztelték át. Csupán a homlokzati timpanont díszítő emblematikus angyal-freskót, a jeles 19. század végi történeti festő, Václav Brožík alkotását (1870) sikerült megmentenie Olga Beránková restaurátornak. Az állomás fölött pedig megkezdték a Moszkva áruház építését, amely azonban félbeszakadt. Az egyedül befejezett földszinti élelmiszerbolt falaiból éveken át meredeztek felfelé az ötemeletesnek szánt betonmonstrum vasszerkezetének csonkjai.

A freskó 2000 óta a metróállomás bejáratánál (lásd alább)


Azért Smíchov 1980 után sem maradt teljesen angyal nélkül. A trianoni békeszerződésben Csehszlovákiának ítélt Kárpátaljáról 1929-ben hozták át és állították fel a Smíchov fölötti Kinsky-kertben a ruszin Nagylucska – Velyki Lučky – Szent Mihály arkangyalnak szentelt görögkatolikus fatemplomát. A korabeli cseh közvéleményben olyanfajta romantikus kép élt a Kárpátok archaikus és romlatlan szláv falucskáiról, mint mondjuk a magyarban Erdélyről, s nagy lelkesedéssel fogadták a távoli tartománynak – hivatalosan Ruszinszkó népének ajándékaként – a fővárosba érkezett egzotikus követét. Az arkangyal azóta is a Petřín oldalából őrködik a városnegyed fölött. A templom tornya alól kitűnő kilátás nyílik Smíchovra és a folyó túlpartján a vyšehradi várra.

A Smíchovba áthozott Szent Mihály Arkangyal-templom felavatási ünnepsége, 1929. szeptember 10.

A bársonyos forradalom után csak lassan került sor Smíchov rehabilitációjára, ahol különösen nagy volt a szocializmus alatt elavult vagy tönkrement ipari területek aránya. A fejlesztésnek nagy lendületet adott, hogy az ING Group Real Estate, éppen a Prága központjához közel fekvő nagy rozsdaövezetek miatt, Smíchovot választotta csehországi központjának. Az első fázisban, 2000 őszére építették fel a negyed központjában pusztuló hatalmas Ringhoffer-Tatra gépgyár telkére az Új Smíchov bevásárlóközpontot – erről majd még külön is írunk –, és a Moszkva áruháztorzó, azaz az egykori Angyal helyére, a metróállomás fölé az Arany Angyal irodaházat.

Az irodaház építésze a francia Jean Nouvel volt, olyan ikonikus épületek tervezője, mint a bécsi Gasometerek, a barcelonai Torre Agbar, a párizsi Musée du quai Branlay, vagy a koppenhágai Koncerthuset. Nem csoda, hogy a prágai Arany Angyal is emblematikus épületté vált. Kék hajóként úszik a városnegyed fölött, amelynek tatja épp a régi Arany Angyal helyén, a háztömb sarkán magasodik fel. Alatta, az újjáépített metrómegálló bejáratánál – egészen pontosan a Colosseum pizzéria emeletén – állították ki a régi étterem timpanonjáról megmentett angyal-freskót. A tornyot nagy prágai írók, Kafka, Rilke, Gustav Meyrink, Konstantin Biebl, Jiří Orten angyalokról szóló idézetei díszítik. S fölöttük, immár harmadikként a sorban, a Berlin felett az ég emberré vált angyala vigyáz Smíchovra.

smichov2 smichov2 smichov2 smichov2 smichov2 smichov2 smichov2 smichov2 smichov2 smichov2 smichov2 smichov2 smichov2 smichov2 smichov2 smichov2 smichov2