Otta szappan


A Koží, azaz Kecske utca, az egykori Ziegengasse Prága óvárosában földtörténeti kövületként őrzi annak nyomát, hol torpant meg a 20-as években az 1893-ban szeizmikus erővel megindult asanace, az óváros zsúfolt szegénynegyedének, elsősorban a zsidó negyednek a szanálása, azaz teljes felszámolása. Az utca bal oldalát az újonnan emelt neoreneszánsz és szecessziós paloták szintjére töltötték fel, amely összefüggő, sima tükrű tóként terül az egykori Josefov girbegurba utcái fölé, körülfolyva a mélyebben fekvő zsidó temető és a két megmaradt zsinagóga negatív szigetét. Az utca jobb oldala azonban továbbra is a városrendezés előtti szinten maradt, s kanyargós kis utcái is folytatják a Josefov eltűnt szövetét.


A Szent Castalius-negyedet járom, amely csak száz méterre, de legalább száz évre fekszik a szecessziós Prága palotáitól, amikor az Irgalmasok utcájában, a lakatlanul pusztuló középkori Gemeindehaus hatalmas tömbjének hátsó falán különös vakolat-hirdetést pillantok meg.


A szellemplakát az Otta szappant népszerűsíti. Emblémája, a rák arra utal, hogy a céget Rakovníkban, azaz Rakonitzban alapította 1876-ban Joseph Otta. De vajon mikor került fel ide? Tág az időhatár, hiszen az Otta cég, noha államosítva, még a háború után is működött, egészen az 1990-es évekig, amikor a Procter & Gamble felvásárolta.

Egy eltűnt prágai fogadó, a smíchovi Arany Angyal nyomait kutatom a könyvtárban, s a régi smíchovi fotográfiák között egyszer csak rábukkanok erre, amely a Štefánikova utca 9/57 alatti házat ábrázolja:


A szomszédos 10/53 számú ház a 20-as években épült, akkortól tárult fel és válhatott reklámhordozóvá az 57. szám tűzfala. A fénykép 1935-ben készült. A hirdetések gyorsan változnak, hiszen hatásuk éppen az újdonság varázsán alapul. Az Irgalmasok utcájának vakolatplakátja is ebből az időből származhat tehát. Ilyenformán legalább nyolcvan-kilencven éve, az óvárosi szanálások vége óta hirdeti, lassan már az ötödik nemzedéknek, az Otta szappant. A Koží utcán túl tényleg megállt az idő.

Tábor, az 1929-es Dél-csehországi Ipari és Haditechnikai Kiállítás tornya, ahonnét a köztársasági elnököt trombitaszóval üdvözölték, innen

„Találós kérdés. Gyerekek, mi ez? Figura? Nem! Ez az »Otta« név, a rák-emblémás szappan! Kiváló, és mindenre jó.”

„Szárnyak nélkül is az egész világon szárnyal / az Otta szappan kiváló hírneve.”


Képeslap ismeretlen gyerekekkel


Családi album:
Alba, 1867
Hongkong, 1897
Marseille, 1900
Párizs, 1904
Valenciennes, 1918
Buenos Aires, 1930
Ez a kép nem az albumból való, a dobozban találtam. Fotó, rajta postabélyegzővel, hátulján levéllel.

A bélyegző dátuma olvashatatlan, de a levél tartalmából ítélve nem sokkal nagy-nagynéném születése után írhatták – mondjuk úgy 1904 körül.

Azt sem tudom, hol készülhetett a fotó, úgyhogy lehetséges, hogy amit rekonstruálok, az nem több puszta képzelődésnél.

De mondjuk, hogy találtam egy helyet, amely, több mint egy évszázaddal ezelőtt, lehetett ez a helyszín.

Egy helyet, amely ma elhagyatott, sőt elhagyatott már harminc éve, az öreg kovács halála óta. Özvegye akkor zárta be a műhelyt, s aztán elköltözött onnan.


Lehet a kovács valamelyik fiú a képen? Nem, túlságosan fiatalon halt meg, nem születhetett 1910 előtt. Inkább a mosolygó férfiak egyikének a fia lesz majd.

És a két kislány? Akik 1900 körül születtek?
Semmit sem tudok róluk.


Két kislány jut eszembe róluk a faluban, két árva testvér, akik a jótékonysági alap támogatásával nőttek fel, sosem mentek férjhez, cselédek maradtak halálukig. Az egy évvel idősebbet Louise-nak, a kisebbet Blanche-nak hívták.
Én csak Blanche-t ismertem gyerekkoromban, Louise már évek óta halott volt, de apám még emlékezett rá, hogy verte meg őt egyszer csalánnal dühkitörésében. Az a Blanche, akit én ismertem, vad kinézetű, nagydarab nő volt, hátul feltűzött ősz hajjal, aki mosott ruhával megrakott kocsit tolt, és magában beszélt. Egy öreg, fáradt fekete kutyája volt, akit a falu utcácskáin végighaladva folyton szólongatott: „Allez viens Gamin!” – „Gyerünk, Csibész!”
Meglehetősen ijesztő öregasszony volt, de valamikor régen bizonyára ő is volt gyerek, mint mindenki más. Egy nap, amikor mosás után felfelé ment az utcán, összetalálkozott anyámmal, s noha soha senkivel nem beszélt, akkor megállt, beletúrt a kosarába, elővett egy csomag hagymát, s a kezébe nyomta: „Nesze, ez a tiéd.” És azt remélem, hogy azért a hagymáért kapott egy kis helyet a Paradicsomban, ahol békében megpihenhet.

Az elhagyott kovácsműhelyről azt gondolom, hogy azonos a képen láthatóval. A mester szerény fémműves volt, aki rácsos kapukat készített, esőcsatornákat, kandallórácsokat, láncokat, vonóvasakat a falu kőművesei és asztalosai számára – jó néhány darab még mindig ott áll a falnak támasztva. S a poros üvegablakok mögött a műhely nyugodtnak tűnik, olyan kísértetiesnek a gépekkel, amelyek bármelyik percben készek újra kezdeni a munkát.

frenchalbum1 frenchalbum1 frenchalbum1 frenchalbum1 frenchalbum1

Áttűnés: Hagyományos görkorcsolyák

Berlin, Schloßstraße, A holland cipő hete, 2014 február, innen

Prága, Óváros, Řetězová 245/8, „U černého strevíce” (Fekete Cipő-ház), homlokzat 1603

Kenyér


A zsúfolt piacon megállás nélkül zajlik az élet. A vevők és eladók szakadatlan nyüzsgése és zsivaja légyfelhőként kavarog az álmosító délutáni hőségben. Kendős asszonyok furakodnak át a tömegen, harsány színekkel nyomott hosszú ruhákban, készséges mosolyuk arany fogak falát villantja elő. Hosszú felöltőt, hímzett négyszögű sapkát viselő köpcös férfiak kezüket hátuk mögött összefonva, gyanakvó szemmel, jól begyakorolt közönnyel tanulmányozzák az árukat, készen rá, hogy a legcsekélyebb engedményért is a végsőkig alkudozzanak.

Fiatal fiúk, többségük még gyerek, felügyelik a hosszú asztalokat az ismeretlen eredetű kazetták sokaságával, bennük címke helyett fénymásolt listák. Más fiúk hűsítőt árulnak, helyben csepegtetve a szódavízbe a színes szirupot. A hentespultok a frissen vágott állatok vérétől bűzlenek a hőségben, miközben a vásárlók már az árut vizsgálják, egy-egy jobb darabot követelve a pénzükért.

Megállás nélkül, kivéve a teaházakban, ahová az emberek az árnyékba húzódnak, többnyire szőnyeggel leterített dobogóra, alacsony asztalka mellé, vagy néhol már nyugati asztalhoz, székre. Előttük egy-egy csésze tea – zöldet, feketét? tejjel vagy anélkül? –, tálcán nádcukor kicsi aranyrögei. A tea szinte mindig egyszerű, ovális kannában, amelyet a vidék legfőbb bevételi forrása, kék, fehér, arany színekkel stilizált gyapotvirágok díszítenek.

Megrendeljük a teát – зелёный с молоком, пожалуйста –, és végigtekintünk az úton, amelyet megtettünk idáig, a világ tengerektől legmesszebb fekvő pontjáig, Andizsonig, a termékeny és mesés Fergana-völgyben, Kelet-Üzbegisztánban. Az idegen itt mindig szem előtt van, nem vegyülhet el a tömegben. Amerre járunk, tekintetek sokasága követ minket, olykor bizalmatlanul, máskor kíváncsian vagy meglepetten, mintha azon töprengenének, miért jöttünk minden hely közül éppen ebbe a zugába a világnak.

Lassan isszuk a teát, néhány perc pihenőt engedélyezünk a gyaloglástól megdagadt bokánknak, és figyeljük, ahogy a fiatal pékinasok mesterük felügyeletével egymás után helyezik a tésztagombócokat a hagyományos verem-kemencébe, hogy hamarosan friss kenyérként kínálják őket a hosszú asztalon.


Aknamentes Bécs


A második világháborús szovjet aknamentesítési feliratoknak az a természetük, hogy fogynak egyre. Legföljebb megállítják pusztulásukat, mint a bécsi Stephansdomon, ahol üveg alá tették, vagy a drezdai múzeumon, ahol még bronzba is öntötték. De hogy újabb példányuk bukkanjon elő, olyat most láttam először Bécsben, a Josefsplatzon, a Bräunerstraße sarkán. Évekig jártam el előtte a Nationalbibliothek régi olvasótermébe, s csak most került napvilágra, restaurálták is szépen. Gúnyosan néz farkasszemet a népeit az orosz ellen hadba szólító Ferenc Józseffel túlfelől a könyvtár homlokzatán.



Világvége Bécsben


A katalógus és tanulmánykötet már néhány hete napvilágot látott, és a plakátot is kiragasztották már az Alt Wien kávézóban, ahol a közönség a falról értesül a bécsi kulturális élet legfrissebb eseményeiről. A szerző az utóbbi alatt ülve elégedetten lapozza az előbbit, amire minden oka meg is van. A bécsi Zsidó Múzeum Weltuntergang. Jüdisches Leben und Sterben im Ersten Weltkrieg (Világvége. Zsidó élet és halál az első világháborúban) című pompás kiállításának megnyitóján tegnap este zsúfolásig megtelt a nagyterem. A múzeum igazgatónője, Danielle Spera, a kiállítás kurátora, a magyar származású Marcus G. Patka, és a kiállítást szponzoráló Raiffeisen bank elnöke mellett beszédet mondott Ulrich Habsburg-Lothringen herceg – ama Frigyes főhercegnek, a Monarchia főparancsnokának dédunokája, aki száz évvel ezelőtt találkozott a podhajcei zsidókkal – és Oliver Rathke professzor, a 20. századi osztrák történelem egyik legkiválóbb szakértője is. Utóbbi a Monarchia zsidóságának a 19. század végi aranykortól az 1920-as évekig tartó történetét áttekintve emékeztetett rá: Ferenc Józsefet a kortársak „zsidó császárként” is emlegették, amiért elutasította az antiszemitizmust, és olyan jogbiztonságot teremtett zsidó alattvalói számára, amilyen ismeretlen volt az utódállamokban. Nem véletlen, hogy a zsidóság Ausztriától Galíciáig a monarchia egyik leghűbb támasza volt. A világháborúban is 4%-os számarányukat meghaladóan, 10% fölött, 300 ezer katonával vettek részt. De kivették részüket a hátország biztosításából, a hadikölcsönök jegyzéséből, és a keleti front elől Bécsbe menekülő nyolcvanezer galíciai hitsorsosuk ellátásából is.

weltuntergang1 weltuntergang1 weltuntergang1 weltuntergang1 weltuntergang1 weltuntergang1 weltuntergang1 weltuntergang1 weltuntergang1 weltuntergang1 weltuntergang1 weltuntergang1 weltuntergang1 weltuntergang1 weltuntergang1

A kiállítás is az uralkodó és Ausztria iránti lojalitás emlékének felidézésével kezdődik. A széderesti vacsorát a császár képe alatt elköltő család és a zsidó regrutákra újévi áldást mondó rabbi képeitől fokozatosan jutunk el a háború kitöréséig és a tömeges zsidó bevonulásig, miközben a háttérben a nagy digitális Európa- és Kisázsia-térkép napról napról peregve mutatja a frontok változásait.

weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2 weltuntergang2

Noha nem kifejezetten zsidó vonatkozású, mégis külön kis termet kap az 1. világháború egyik napjainkban újra felfedezett témája, a háborús plakát. Az egykori sok ezres termésből a kiállítás szinte véletlenszerűen szemezget, bőven válogatva a központi hatalmakat vérszomjas hunokként és az ördög riválisaiként ábrázoló antant-plakátokból is. Kicsi, de annál nyomasztóbb sarok szemlézi a művégtag-kereskedők és háborús plasztikai sebészek hirdetéseit.

weltuntergang3 weltuntergang3 weltuntergang3 weltuntergang3 weltuntergang3 weltuntergang3 weltuntergang3 weltuntergang3 weltuntergang3 weltuntergang3 weltuntergang3 weltuntergang3 weltuntergang3

A háború második legnagyobb frontja, a 20-as évektől szinte elfelejtett galíciai front, amely ugyancsak napjainkban kap újra hangsúlyt, alapvetően érintette a Monarchia zsidóságát, amelynek jelentős része élt itt. A kiállítás ezért külön termet szentel Galíciának, és a háború sújtotta galíciai zsidóságnak. Bemutatják a galíciai zsidóság háború előtti életének emlékeit, a hadszíntér képeit, a menekülőket, a hatóságok falragaszait, és számos további képpel azt, amiről már kétszer is írtunk: a keleti frontra látogató Habsburg-főparancsnokok és a galíciai zsidók találkozását.

weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4 weltuntergang4

A kiállítás fénypontja azonban egyértelműen Jeruzsálem. Nem azért, mintha ez lett volna az Monarchia zsidóságának súlypontja a háború alatt, hanem mert az utóbbi évek kutatásai ezen a téren produkálták a leglátványosabb eredményeket, köszönhetően többek között a tanulmánykötet szentföldi fejezeteit jegyző Robert-Tarek Fischer – Sajó György (a Wang folyón Két Sheng) szerzőpárosnak. A török birodalommal szövetségben a gázai frontra küldött osztrák-magyar és német csapatok jelenléte új hangsúlyt adott Ferenc József II. Andrástól örökölt „Jeruzsálem királya” címének, s a Palesztinában élő nagy számú galíciai – osztrák állampolgár – zsidó is örömmel üdvözölte őket, mint honfitársaikat. A kiállításnak ez a központi terme nagyon sok új adalékkal és első ízben kiállított tárggyal gazdagítja az első világháború és a Monarchia zsidó történelme e kevéssé ismert fejezetét.

weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5 weltuntergang5

A terem kivetítőjén film pereg, amelyen barátunk, Norbert Schwake orvos, a názáreti első világháborús német katonai temető gondnoka és az izraeli német és osztrák-magyar katonasírok legfőbb szakértője mutatja be a szentföldi első világháborús katonatemetőket. Itt van eltemetve a palesztinai osztrák-magyar tüzérkontingens főparancsnoka, Truszkowski százados, akinek hányattatott haláláról és négy további sírjáról már korábban is írtunk. De itt nyugszik az a zsidó hitű Gonda Lajos tüzér is, akinek neve – mint Gyuri kiderítette – ma is ott olvasható a Rákospalota főterén álló, a város első világháborúban elesett hősei előtt tisztelgő emlékművön.

weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6 weltuntergang6

A jeruzsálemi emlékek olvasgatása és a hozzájuk fűződő számos anekdota felelevenítése között észrevétlenül eltelik az idő. Este tíz órakor a teremőrök sűrű bocsánatkérések közepette kezdik kifelé terelgetni a még mindig szép számú közönséget. Éppen csak körülnézni van időnk a kiállítás három utolsó termében, amelyek a brit szolgálatban álló zsidók palesztinai szereplését, a zsidó nők hátországbeli munkáját, és a háború utáni bécsi zsidó szervezetek kialakulását és a cionizmus megerősödését mutatják be. Mindezekről azonban a katalógus és tanulmánykötet részletes bemutatásában számolunk majd be hamarosan.



Városi madarak


Már a Platýz kapualjában is feltűnik a nappali fényben az utcát bámuló bagoly, de három házzal odébb, a Národní třída 37. szám alatt bizonyossá válik: Prága kapualjait megszállták a városi létformához asszimilálódó madarak.



A galamb, amely a villamos felsővezeték-feszítőjére rakta a fészkét, közvetlenül a galambokat távoltartó tüskék után, igyekszik úgy tenni, mintha ő is csak egy lenne a sok prágai geg közül, de a fényképezésre egy idő után idegesen tekintget jobbra-balra. Nem venném a szívemre, ha miattam szakadna meg egy ígéretes evolúciós lánc, hát továbbállok.




Hrabal 100

Prága, Kisoldal, ma reggel


„…A szöveg Perkeo márkájú német írógépen íródott, ezen az atommasinán, amely mérhetetlen elragadtatással töltötte el Egon Bondyt, a költőt. A gépet osztálytársamtól, Bureštól vettem, akinek Nymburkban, a Nagy sáncon volt üzlete. Első pillantásra beleszerettem, ám nem volt régi bankókban háromezer koronám, így el-eljártam gyönyörködni benne, míg végül meg tudtam venni. Aprócska masina volt, úgy 1905-ből, az írógéphengert le lehetett hajtani, s az összecsukott gépet két szíjon hordtam, akár az iskolakönyveket a Monarchia alatt. Lenyűgözött ez a gép, puszta élvezetből írtam rajta, a vesszők, az ékezetek hiányoztak, így minden leírt oldal mosolyt s kacajt fakasztott. Megtanultam olyan bravúrosan gépelni rajta, hogy éjjel is írhattam, mint ahogyan a vak zongoristák játszanak hangszerükön.”
Bohumil Hrabal: Tükrök árulása


A születésnap szemerkélő esőre virrad, de délelőtt már találomra ki-kisüt a nap. Ismét kivillamosozom Libeňbe, ahogy húsz évvel ezelőtt. A ház sarkán, amit akkor kerestem, ma a törmelékkupac helyett kis oszlop áll, s a ház helyén épült palmovkai metrómegálló falának freskóit azóta már sokan megírták.

„A Bohumil Hrabal központ alapköve”. A háttérben a bezárt libeňi zsinagóga


„»Ti ezért jöttök Libeňbe? Látni a Hrabal urat?« Kaparósan nyel egyet, kiszáradt szájában tejfehér zselé a nyál. »Ismertem Hrabal urat, szerette a sört. Fizetett sokat nekem is.« Most már tuti, hogy pénzt akar. »Tudsz csehet?« Nem, biccentem kelletlenül, szabadulnék már, kotorászok a zsebemben, de apróm nincs, csak papírpénz, és hát csórók vagyunk mi is. »Akkor nem is tudod, mi van írva?« – mutat a falfestményre. Nem, valóban nem. Tady stojím, čelo mám korunované deseti vráskami, tady stojím jako starý bernardýn a dívám se do veliké dálky, až do svého dĕtství… Buzgón fordítani kezdi: »Itt állok… tíz ráncból korona az enyém homlokon« – egészen beleizzad az igyekezetbe. »Itt állok, úgy nézek ki, mint bernardin… mentőkutya… bernáthegyi, az, az… nagy messzire nézek, amikor gyerek voltam.« Megörülök, hogy felismerem a szöveget. Nyúlok a hátizsákba egy húgymeleg Soproniért, ezzel talán leszerelem, amikor meglátom a könnycseppet az arcán. Összenézek Annával. Elszégyelljük magunkat. »Köszönöm magyarok, hogy eljöttetek. Megnézni Hrabal urat, az én barátomat.« Kénytelen vagyok megfogni kinyújtott, szurtos kezét.”
Falvai Mátyás: „hrabal_wall.jpg” Új Könyvpiac, 2012. szeptember.

hrabal hrabal hrabal hrabal hrabal hrabal hrabal hrabal hrabal hrabal hrabal hrabal hrabal hrabal hrabal hrabal hrabal hrabal

Éppen ma, a születésnapon nincs semmi rendezvény Libeňben, csak az iskolákban van Hrabal-nap. Hétfőn este lesz majd megemlékezés a libeňi utcaszínházban, aznap nyílik kiállítás is „Szigorúan ellenőrzött Hrabal” címmel, mindkettőről tudósítok majd. Privát megemlékezésként beülök az „U Horkých Sörszanatóriumba,” a libeñi zsidó negyed utolsó megmaradt házába, a Nagy Szlalom végállomására. Megkérdezem a sokat látott pincérnőt, melyik volt Hrabal törzshelye, hogy onnan postázzam ezt a bejegyzést.